Az életem értelme

38.fejezet

Ma konkrétan délig aludtam. De nem is csodálom, egész héten suli volt. Hiába aludtam jó sokat, így sem akartam kikelni az ágyból. Nagy nehezen aztán sikerült rávennem magam, annak érdekében, hogy ma éjjel azért aludjak. Levánszorogtam a nappaliba, ahol egy TV-t néző Yeosang fogadott.

– Jó reggelt! – köszöntem neki egy ásítás kíséretében.

– Szép napot neked is! Jöttél ebédelni? – kérdezte mosolyogva, mire csak a fejemet ráztam.

– Nem. Még csak a reggeli – válaszoltam, mire meghökkent.

– Csak most keltél? – illetődött meg.

– Nem volt egyértelmű? – mutattam végig pizsamámon, álmos fejemen és teljesen elaludt hajamon.

– Most, hogy mondod... – értett egyet, mire csak mosolyogva megcsóváltam a fejem.

– És hogy ment az interjú? – érdeklődtem, mivel ők már tulajdonképpen túl vannak a mai munkán.

– Jó volt. Nehéz volt nem spoilerezni, de most még Mingi sem szólta el magát – mondta, mire felnevettem.

– Na, az nagyszerű – mosolyogtam, és bementem a konyhába. Magamhoz vettem egy almát, majd visszamentem a nappaliba, és leültem Yeosang mellé a kanapéra. Lábaimmal és kezeimmel átkulcsoltam egy párnát, majd a kíváncsian vizslató Yeosangra néztem.

– Mit nézel? – kérdeztem beleharapva az almámba.

– Most akartam elkezdeni a Harry Potter 3-at – mondta, mire elképedtem.

– És Yunhónak nem is szólsz? – lepődtem meg. Végül is ő imádja nagyon.

– Ha erre jár szólok – legyintett lustán, mire csak elmosolyodtam.

– Amúgy az jó. Imádom a Harry Pottereket – vigyorogtam.

– Ki nem? – kérdezte, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie, és elindította a filmet. Alig jártunk Marge néni felfúvódásánál, amikor Mingi trappolt le a lépcsőn.

– Ti meg mi jót néztek? – jött közelebb, majd amint felismerte felkiáltott, és elrohant. Öhm, oké. Yeosanggal mindketten elég fura fejjel néztünk utána, de végül ráhagytuk, és visszafordultunk a filmhez.

– HARRY POTTER!! – kiáltotta el magát, olyan egy perccel később Yunho, ezzel a frászt hozva mindkettőnkre, mivel egyikünk sem vette észre az érkeztét. – Hogy hagyhattatok ki? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal, majd levágódott mellém, de olyan közel, hogy szinte félig már rám ült.

– Ah, Yunho! Arrébb! – szenvedtem, mire arrébb ült. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amint a fölös súly lekerült rólam.

– Bocsi. Észre sem vettelek – kért bocsánatot nagyon kedvesen, mire csak megforgattam a szemem, és belevágtam a vállába. Erre persze rögtön felfigyelt, és fájdalmasan kiáltva, elég értetlenül nézett rám.

– Bocsi, észre sem vettelek – utánoztam flegmán, mire csak idegesen dörzsölte az ütést ért pontot. Mingi és Yeosang elég értetlenül kapkodták a fejüket kettőnk között, de szólni egyikük sem mert. Csendben majszolgattam az almámat, és nem is figyeltem a filmre. Egyszerűen minden gondolatom Yunho körül forgott. Mi baja van tegnap óta? Az lehet, hogy a reggel kínos volt, de nem hinném, hogy amiatt. Vagy de? Én mindent elszúrtam a bénázásommal? De esküszöm, nem állt szándékomban leteperni! De ha meg mégsem emiatt haragszik, akkor miért? Egy pillanatra a mellettem ülőre néztem, aki minden figyelmét a filmnek szentelte. Olyan csodálatos. Nem tudom hogy sikerült megbántanom. De belülről mardos a tudat, hogy valamit nagyon elcsesztem. Olyan helyes, és még szanaszét álló rózsaszín tincsei is jól állnak neki. És a szemei is olyan szépek. És az orra íve is pont tökéletes. És ajkai formája is. Viszont nem tudtam folytatni mélázásomat, ugyanis érzékelte, hogy meg van figyelve, ezért felém kapta tekintetét, én pedig természetesen rögtön a filmet kezdtem nézni. Mintha mi sem történt volna. Államat a párnának támasztva bambultam tovább a TV irányába. De mit ronthattam el?