Az életem értelme

59.fejezet

Fotózás! Fotózás! Jejj! És beöltözés! Jejj! És boldogság! Ma egyszerűen kipattantam az ágyból, amint meghallottam az ébresztőmet. Felvettem a tegnap kikészített ruháimat, meg felvettem egy bőrszínű harisnyát, és bepakoltam a mai cuccaimat végre a táskámba (amúgy tegnap véletlen felhoztam a vödröt, úgyhogy remekül dekorálja a szobámat, de nem baj), és leültem a tükröm elé egy hajvasaló társaságában, hogy elkészítsem a tökéletes 80-as évek frizurát. Sajnos a hajgöndörítésben nem vagyok túl jó, úgyhogy több időbe telt a folyamat, mint számítottam, de még épp időben sikerült alkotnom valami tűrhetőt. Azért csalódott vagyok. Pedig elképzeltem, hogy tökéletes lesz... De annyira talán nem vészes... Végül is lettek jó nagy loknijaim. Meg a frufrumat is bebodorítottam...

Mivel ez a 80-as évek, gondoltam végre kihasználom a rengeteg színes (nem rózsaszín) szemhéjpúderemet, és csináltam egy kék-lila sminket. Amúgy tök menő lett! Mivel nem maradhatott el a rózsaszín, a felső szemhéjamon a belső saroktól kifele csináltam egy rózsaszín-lila átmenetet, és középre lila csillámot raktam, alulra pedig világos-sötét kék átmenetet csináltam, és kívül összekötöttem a két részt sötét lilával. Meg fekete tussal csináltam egy tusvonalat, az alsó vízvonalamat kihúztam fehérrel, végére a szempillaspirál, és el is készült. Jó színes lett.

Miután a szobámban mindennel végeztem, beraktam a kontaktlencsémet, fogat mostam, lementem, felvettem egy fekete kabátot és egy combközép, fekete, magassarkú csizmát, hogy ne fázzak annyira, és táskámmal a hátamon elhagytam a dormot. Egészen hihetetlen, hogy nem vagyok késésben. Volt már ilyen egyáltalán idén? Nem biztos. Persze azért bementem egy energiaitalért, hogy kockáztassam a metró elérését, de még így sem sikerült elkésnem. Tökéletesen időben értem a sulihoz, úgyhogy kényelmesen lementem a szekrényekhez, ahol Yeeun és Seoyeon pakolászott.

– Hali! – köszöntem nekik a szekrényemhez lépve.

– Csumi Jinkyong! – mosolygott rám Seoyeon.

– Hali! – ölelt meg Yeeun. – Menő a sminked – bólogatott elismerően.

– Köszi. A tiéd is – mosolyogtam rá. Ő pirossal trükközött. Elég szép lett. – Nya, megyek japánra – intettem nekik, amit viszonoztak, úgyhogy felmentem a nyelvibe.

A teremben már ott ült majdnem mindenki, úgyhogy Boramnak köszönve, leültem mellé.

– Szia Jinkyong! – köszönt, fel sem nézve a telefonjából. – Ah, de nem akarok dogát írni – terült el végül szenvedve. – Mi lenne ha csak betiltanánk a számonkérést?

– Boldogság – értettem vele egyet. – De jó lesz, ne aggódj – bíztattam, de nem sokat ért, úgyhogy ráhagytam.

– Hali! Na hogy állsz? – jelent meg Juwon.

– Fosul. De nagyon köszönöm a jegyzeteidet. Megmentettek – hálálkodott Boram, mire Juwon csak legyintett. – Aj, faszom! – terült el ismét. Asszem jobb, ha most nem szólok hozzá. Juwon is leült valahova, úgyhogy a szünet hátralévő részében barátosném szenvedését követhettem végig.

Az órán csöndben elfoglalhattuk magunkat, amíg a többiek írtak, úgyhogy elővettem a Skyt, úgyis rég játszottam vele. Legnagyobb meglepetésemre Chaeun elérhető volt. Kaptam az alkalmon, és odateleportáltam hozzá. Mikor megláttam a karakterét, integettem neki, majd amint ő is észre vett meg is öleltem. OLYAN CUKI EZ A JÁTÉK!

Chan
Szia

Én
Sziaaa te mit csinalsz itt?

Chan
Létezek és te?

Én
Halok