Az életem értelme

7.fejezet

– SZÉP JÓ REGGELT, CSIPKERÓZSIKA!!!!!!!!!!!!!!

– Mi? Mi az Isten? Hol vagyok? – riadtam fel az üvöltésre. Olyan szinten megijedtem, hogy azonnal felültem, és a szívemhez kaptam, nehogy beadja a kulcsot. Rémülten néztem fel „támadómra", erre szembe találtam magam egy önelégülten vigyorgó Yunhóval. – AZ ISTENIT MIT GONDOLTÁL, AMIKOR KITALÁLTAD, HOGY ILYEN ROHADT HANGOSAN HALÁLRA RÉMÍTESSZ MÁR REGGEL?! ÉS HA SZÍVROHAMOT KAPOK?! ESZEDNÉL VAGY?! – hordtam le, mire még jobban elkezdett nevetni. – El nem tudod képzelni mennyire utállak – mondtam neki dühösen, mire közelebb hajolt, amitől természetesen újból szívrohamot kaptam, csak most másból kifolyólag.

– Tudom, hogy szeretsz – vigyorgott, majd kacsintott egyet.

– Én egyszer lenyakazlak – mondtam elképedve.

– Úgysem teszed meg – vigyorgott még mindig.

– Oh, igazán? – majd azzal a lendülettel tarkón csaptam. Persze nem erősen, csak annyira, hogy megérezze.

– Auuu!! – jajgatott, mint egy kisgyerek. – Ez gonosz volt – tettetett sírást, mire megpöcköltem az orrát.

– Szóval elmondanád mi az Istenért kellett felriasztani? – kértem számon. – Már nem azért, de amikor nekem kellett felkeltenelek, azt tök cukin csináltam – duzzogtam, és felfújtam az arcomat.

– Azért, mivel elaludtál, és gyors akartam lenni – vigyorgott idiótán.

– És szerinted ez így gyorsabb volt? – utaltam arra, hogy még mindig számonkérem.

– Ha jobban belegondolok akkor nem – vágott gondolkodó fejet.

– AKKOR MIRE VOLT JÓ?! – szidtam le ismét.

– Mondd, hogy nem volt vicces! – nézett ártatlanul, ami haláli édes volt, de emlékeztettem magam arra, hogy bizony én még mindig haragszom rá.

– NEM! – mondtam dühösen. – Egyébként is hány óra és mikor indulunk? – kérdeztem már nyugodtabban.

– 9 óra, és 11-kor indulunk – mondta, mire egy picit fellélegeztem.

– Akkor még van időm.

– Ja. Úgyhogy öltözz! – parancsolt rám, mire zavartan és értetlenül néztem rá. Ő szintén így nézett. Szóval nem vette a célzást?

– Kimennél? – kérdeztem erélyesebben, majd, mint akinek csak most esett le, „ja, hogy ezért néztél így" fejet vágott, majd egy utolsó kacsintás kíséretében elhagyta a szobámat. Hát én egyszer kinyírom. Gyorsan felkaptam magamra egy bő, rózsaszín hosszúujjút, amit betűrtem a bő, fekete hosszúnadrágomba, majd a sminkjeimmel együtt, bevonultam a fürdőbe. Miután ott is mindent elintéztem, gyorsan lementem a konyhába. Már mindenki reggelizett.

– Bocsánat, hogy így elaludtam! – szabadkoztam.

– Semmi gond – mosolygott Hongjoong. – Amúgy az a vadbarom, hogy keltett? Ragaszkodott hozzá, hogy ő ébreszthessen – mondta Yunhóra mutatva, mire szúrósan az említettre néztem.

– Képes volt, és az arcomba üvöltött az a gyökér! – mondtam felháborodva, mire mindenkiből kitört a röhögés. Nem teljesen értettem minek sikerült ekkora sikert aratnia, de inkább rájuk hagytam, és kivettem a hűtőből a tegnap megmaradt reggelimet, majd leültem a helyemre.

– Jó, oké, ne haragudj! – szólt hozzám Yunho, de figyelmen kívül hagytam. – Most ignorálni fogsz? – kérdezte elképedve. – Nagyon érett lépés pff... – puffogott magában. Mert ez aztán olyan érett...