Az életem értelme

6.fejezet

Már 7-kor sikerült felébrednem, és hiába próbáltam vissza aludni, sehogy sem akart összejönni. Meg aztán a tüdőm is rosszalkodott (olykor nehezen veszek levegőt. Tudom kész egészségügyi csőd vagyok XD), úgyhogy legnagyobb bánatomra kikászálódtam az ágyból. Utam természetesen a fürdőszobába vezetett, ahol elvégeztem szokásos teendőimet, majd lementem a konyhába, hogy készítsek egy kis éltető kávét. Egyetlen problémám volt. Mivel ilyenkor még rohadtul senki nem kelt fel, ezért nem volt ki levegye a kávét. Nagyszerű! Hatalmas kreativitásomnak hála elvettem egy széket az asztaltól és arra állva sikerült elérnem. Miután sikerült elkészítenem, a pultnál állva bambultam, időnként belekortyolva a forró italba. Ma is kéne csinálnom valamit legalább ebédre. De mit? Gondolkoztam kimbapon, de túl macerás. Inkább benéztem a hűtőbe, hogy felmérjem a lehetőségeket. Voltak hús- és halfélék, tojás meg zöldségek. A polcokon is körbe néztem, hogy mit tudnék köretnek készíteni. Volt tészta, rizs és krumpli. Hmm. Sok a választék. Akkor legyen tojásos tészta. Egyszerű és nagyszerű. Neki is kezdtem a főzésnek.

Alig fél óra alatt megvoltam, már kezdhettem is csomagolni. Most egy kicsit többet készítettem, figyelembe véve a tegnapot. A dobozokat egymásra helyeztem a pulton. Mivel még mindig volt rengeteg időm, ezért felmentem a szobámba átöltözni és sminkelni. Kivételesen még az időjárást is megnéztem, de rá kellett jönnöm, hogy hülyeség, mert egész nap zárt térben leszek. Na, nem baj... Végül egy barackrózsaszín hosszúujjú blúznak felhajtottam az ujját, és félig betűrtem egy fehér rövidnadrágba.

Amint elkészültem, ránéztem az időre, ami fél 9-et mutatott, úgyhogy visszamentem a konyhába, hogy reggelit készítsek. A konyhában egy álmos Seonghwa és Hongjoong fogadott.

– Jó reggelt! – köszöntem nekik mosolyogva.

– Neked is! – viszonozta Hongjoong.

– Jó reggelt! – mondta, szinte vele egyszerre Seonghwa. – Ezt mind te készítetted? – utalt a pulton lévő dobozokra.

– Igen.

– Köszönöm a segítséget – hálálkodott. – A reggelit már megcsinálom – mondta határozottan. Amíg Hongjoong csinált magának egy kávét, Seonghwa neki kezdett a reggelinek, én pedig leültem egy székre, és figyeltem őket. Miután meguntam a semmittevést, megterítettem az asztalt.

– Mi ez a szorgoskodás? – kérdezte Hongjoong. – Nem te vagy a világ leglustább embere? – nevetett fel.

– Mondjuk, hogy lusta vagyok megvárni, amíg minden elkészül, ezért gyorsítok rajta – mondtam, egy szerintem tök logikus választ.

– Na, ennek aztán sok értelme volt – nevetett még jobban.

– De nem több erőfeszítés segíteni, mint várni? – kérdezte már Seonghwa is nevetve.

– Nem, ha az ember olyan türelmetlen, mint én – válaszoltam, szerintem még mindig tök logikusan.

– Mi a nevetés tárgya? – jelent meg az ajtóban Yunho.

– Csak Jinkyong értelmetlenül hadovál – nevetett még mindig a leader.

– Hé! Ez tök logikus! – háborodtam fel. – Csak gondolj bele! Az, ha tevékenykednem kell csak szenvedés, mert nincs kedvem. De a várakozás egyenesen idegesít – magyaráztam. – Szerinted melyik igényel több erőfeszítést?

– Még mindig a tevékenykedés. Az idegeskedés inkább csak a környezetet idegeli – nevetett Seonghwa.

– Sajnálom, de ezzel egyet kell értenem – nevetett már Yunho is.

– Na szép! – tettem karba a kezeimet sértettem. – Persze, fogjatok össze ellenem! Ch.

– Csak gondolj bele! – idézett engem nevetve Hongjoong.