Az életem értelme

23.fejezet

Persze, hogy ma is háromig fetrengtem, majd ötkor fel is ébredtem. Rá kéne jönni mi váltja ki ezt nálam. Szerencsére ma nem ébresztettem fel Seonghwát, úgyhogy jejj! Viszont 7-kor már felébredt.

– Jó reggelt! – nyújtózott egyet fáradtan. – Aludj vissza! – utasított egy ásítás kíséretében.

– Szerinted nem próbáltam? – húztam fel a szemöldököm.

– Próbáld keményebben! Mióta vagy fenn?

– Nem régóta – sunnyogtam remélve, hogy elfogadja.

– Vagyis? – erősködött tovább.

– Csak 5 óta – motyogtam remélve, hogy nem érti, de sajnos minden bizonnyal eljutott a tudatáig.

– Aludj! – mondta határozottan.

– Szívesen teljesíteném eme parancsot, de sajnos képtelen vagyok rá.

– Akkor pihenj csukott szemmel! – tanácsolta.

– De az túl unalmas – kezdtem nyafogni.

– És mikor aludtál el?

– Nem olyan rég... – mondtam kínosan, mire elképedt.

– Akkor pihenj! – utasított.

– Eddig pihentem!

– Reménytelen vagy – adta fel végül. – De ugye tudod, hogy ezek után szobacsere? – emlékeztetett jelenleg legnagyobb félelmemre. Amúgy baromira nincs annak értelme, hogy Seonghwával normálisan érzem magam, és képes vagyok a közelében létezni, Yunhóval viszont közel sem ez a helyzet. Még a végén kiderül, hogy félek tőle...

– Alszom – vágódtam le múmia pózba becsukott szemmel, de láthatóan nem hatottam meg. Vagyis, hát nem láttam...

– Tudom, hogy nem alszol – hitetlenkedett keresztbe font karral, mire nagy lendülettel felültem.

– De jó így – legyintettem. – Tényleg nem ez az első, hogy nehezebben alszom nyáron. És különben is, ha olyan kimerült lennék jobban aludnék, ergo tökéletesen remekül vagyok.

– Azért egy próbát megér. A buszban el tudtál aludni – érvelt egészen logikusan.

– Mert fáradt voltam – tártam ki a kezeimet.

– De most is az vagy – tapintott rá a lényegre.

– De nem eléggé – próbáltam ellenkezni.

– Hát hogyne – forgatta meg a szemeit. – Na, megyek, keltem a többieket. Te addig próbálj visszaaludni!

– Sima ügy – szóltam még utána, de már el is tűnt a fürdő ajtaja mögött. Hátra vetettem magamat az ágyon, és bámultam a plafont, de valahogy ez nem segített az elalvásban. Nem sokkal később Seonghwa visszatért.

– Jól csinálod, így tovább – mutatott fel kacsintva egy like jelet, majd kiment gondolom a maradék öthöz. Szépen itt hagyott. Inkább felkeltem, és bementem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, hogy kicsit felfrissüljek, majd a tükörképemet bámulva gondolkoztam. Olyan filmesen. XD Miért jövök olyan könnyen zavarba Yunho bármely tettétől? Értem én, hogy rajongok érte, de ez túlzás. A többiektől ritkábban jövök zavarba. És miért lenne probléma, ha egy ágyban aludnánk? Úristen! Így kimondva annyira kínos... Pedig olyan lenne, mintha a bátyámmal aludnék együtt. Igaz, vele is csak oviban aludtam együtt utoljára... De szoktam random rátelepedni, azaz ez tök normális. Mégis olyan más... Fura! És kínos. És zavarba ejtő! Ash...

– Jó reggelt! – jelent meg a hátam mögött Hongjoong, aminek hatására konkrétan ugrottam egyet. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni – nevetett fel és állt mellém, hogy megmossa az arcát.