25.fejezet

153 8 2
                                    

Nem tudom hogy van ez, de Yunho közelsége teljesen megnyugtat és biztonság érzetet nyújt. Ma is kifejezetten jól aludtam. Mikor felébredtem még nem volt ébren, de már hat is elmúlt, így ez egy hatalmas siker.

A karjaiban ébredtem. Nem tudom hogy lehetséges, hogy még mindig ugyanabban a pozícióban vagyunk, mint elalváskor, de határozottan zavarba ejtő ez a közelség. Óvatosan megpróbáltam kiszabadulni az öleléséből, de mikor már épp gurultam volna arrébb, ismét magához szorított egy picit erősebben, így nemhogy kiszabadulni, de egyáltalán megmozdulni sem tudtam. Arca vészesen közel került az enyémhez, aminek hatására lélegzet vételem enyhén felgyorsult és szívverésem is szaporább lett. Szorosan lehunytam a szemeimet próbálva így egy picit lenyugodni, ami pár perc múlva sikerült is. Legalábbis annyira, hogy hajlandó voltam kinyitni a szemeimet. Szerencsére úgy tűnt, hogy nem ébredt fel, úgyhogy egy nagyon picit fellélegeztem. Ezután pedig nem tudtam visszafogni magam. Muszáj voltam tanulmányozni az arcvonásait. Csodálattal vezettem végig tekintetemet sima arcán. Éppen nyelt egyet, így szemeim ádámcsutkájára tévedtek. Oké. Most nézhet bárki őrültnek, de van egy apró kis ádámcsutka fétisem. És az ő ádámcsutkája is megfogott. Inkább gyorsan elnéztem, mert még kezdeném ennél is kínosabban és furábban érezni magamat. Újból arcát tanulmányoztam, viszont ekkor jött a felismerés, hogy bármikor felkelhet és a sorozatokban ilyenkor keletkeznek a baromira kínos jelenetek. És én nagyon nem örülnék neki, ha lebuknék. De akkor mégis hova a jó életbe nézzek, mert rohadtul megszüntette a mozgás teremet. Nagy nehezen úgy döntöttem, hogy maradok a csukott szemes megoldásnál. Egy csomó ideig feküdtem mozdulatlanul csukott szemmel, úgyhogy fogalmam sincs mennyi idő telt el, mire végre mozgást érzékeltem. Remélve, hogy ez azt jelenti, hogy felébredt, kinyitottam a szemeimet. Viszont ekkor Yunho kissé ijedt pillantása fogadott, rögtön elengedett, és hátrébb araszolt.

– Jó reggelt! – mondta egy torokköszörülés kíséretében, viszont így is baromi mély és rekedtes volt a hangja. Olyan szexi. Nem! Ezt biztos, hogy nem én gondoltam. Lehet skizofrén leszek? Máris hangokat hallok... – Öhm... Jól aludtál? – kérdezte, miután már egy jó ideje nem válaszoltam.

– Öhm... Igen. Reggelt! – mondtam kicsit kínosan, közben alig észrevehetően araszolva hátra.

– Akkor jó – sóhajtott egyet, majd a plafon felé fordult. Én teljesen átfordultam a másik oldalamra, és magamhoz vettem a telefonomat. Igazából be sem kapcsoltam, csak az oldalát bizergáltam, de arra tökéletes volt, hogy elfoglaltság látszatát keltsem. Jó sokáig feküdtünk így, majd egy idő után rám tört a fáradtság. Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült elbóbiskolnom, bár csak nagyon max félórára. Mikor felébredtem Yunho már nem feküdt mellettem, ami nem kicsit lepett meg. Egy ideig össze-vissza néztem a szobában, majd figyelmes lettem átszűrődő zajokra a fürdő másik oldaláról. Szóval úgy döntött felkelti a többieket.

– De éhes vagyok! Még vacsorát sem ettem – hallottam meg halkan átszűrődni Yunho hangját.

– Az lehet, de mi meg nem aludtunk eleget – hallottam meg talán Hongjoong válaszát. A többit már nem tudtam kivenni, de a vége az lett, hogy mindhárman megjelentek a szobában.

– Jó reggelt! – köszöntek álmosan a frissen kelők.

– Jó reggelt! – köszöntem nekik vissza egy mosoly kíséretében.

– Megyünk, felkeltjük a többieket – avatott be Hongjoong.

– Oké. Akkor jó szórakozást – dőltem vissza kezemben a mobillal.

– Az lesz – vigyorgott Yunho. Kezdek aggódni a többiekért... Elhagyták a szobát, úgyhogy folytattam a fetrengést.

Már egy ideje szenvedtem, amikor egyszer csak berontott hozzám Mingi. Először ijedt képet vágott, aztán egyik pillanatról a másikra kitört belőle a röhögés. Értetlenül figyeltem, de úgy döntöttem, hogy előbb meghallgatom mi történt és csak aztán könyvelem el őrültnek. Vártam egy pár percet, hátha magától megszólal, de mivel ez nem történt meg, magamnak kellett feltennem a kérdést.

Az életem értelmeOn viuen les histories. Descobreix ara