Az életem értelme

53.fejezet

Guten Morgen! Vagy is dél van, úgyhogy guten Tag! Amúgy soha az életben nem tanultam németül, nem tudom ez most hogy jött. Szóval szép szombat delet mindenkinek. Természetesen még nem keltem fel, hanem telefonoztam vagy egy órát. Aztán meg arra jutottam, érdemes lenne reggelizni. Amúgy tök furi álmom volt; azt álmodtam, hogy egy tehetség kutatón vagyok, amire egy természettudományos videóval jelentkeztem, és ha megnyertem volna találkozhattam volna az ATEEZ-zel, de pont mikor kihirdették az első helyet felébredtem. Tudom ez tök random, de hát ezt álmodtam.

Lent valami furcsa okból kifolyólag senki sem tartózkodott, úgyhogy feltünés mentesen csináltam magamnak egy instant ráment, majd amíg forrt a víz, gondoltam csinálok egy instant kávét, mert igazából tudom, hogy sokat aludtam, de finom, és van valami házi japánból, amit érdemes lenne megcsinálnom, mert évvégén vizsga. Épp nyújtózkodtam a kávéért, mert az istenért nem húznék oda egy széket, amikor valaki megbökte a vállamat.

– Jesszusom! – pördültem meg a saját tengelyem körül kissé halálra rémülve.

– Bocsi bocsi – emelte fel Yunho a kezeit védekezően.

– Nyaa! Halálra rémültem! – fakadtam ki, mert tényleg halálra rémültem. Azt hittem itt helyben szívrohamot kapok.

– Bocsi. Tényleg – mondta bűnbánóan, de azért egy kicsit jól szórakozva ijedtségemen. Ch. – Mit szeretnél levenni? – érdeklődött, mert valószínűleg egy ideig furcsán figyelte, mit ugrálok itt.

– A kávét – mutattam fel.

– Ja – értette meg, és elemelte a polcról. Majd konkrétan a szekrény tetejére tette.

– Hé! – háborodtam fel.

– Nem kéne ennyi koffeint innod – dorgált meg, majd háttal a pultnak támaszkodott.

– De finoom – szenvedtem, mire mosolyogva megrázta a fejét.

– Amúgy is. Mikor keltél? – érdeklődött. Na sakk-matt. Ch.

– 1 óra előtt – vágtam rá majdnem büszkén, mire hitetlenül felnevetett.

– Akkor nem kell neked kávé – rázta a fejét továbbra is.

– Jóó, de legalább tedd vissza, hogy székkel felérjem! – próbálkoztam, de csak megrázta a fejét. Vitatkoztam volna tovább, de elkezdett sípolni a vízforraló, úgyhogy csak egy „ch" kíséretében lezártam.

– Mi jót csinálsz? – kérdezte, közben belekortyolt a vizébe.

– Ráment. Kérsz? – öntöttem le a sajátomat. Egy adagnak még bőven maradt víz.

– Aha – csillantak fel a szemei, úgyhogy neki is csináltam. Mikor a kezébe nyomtam az övét, felindultam, hogy a szobámban fogyasszam a sajátomat, sorozatozás közben, de azonnal megállított. – Nem maradsz? – kérdezte meglepetten.