Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A mágus és a sárkány II. (előzmény)

– Most tényleg azt hittem, meg fogsz ütni a tiszteletlen beszólásért – vallotta be végül Mahado.

– Tessék?! – hüledezett a sárkányfi. – Ugyan már, sárkány vagyok, nem állat! Sohasem ütnék meg egy gyereket! Sem egy nőt... na, kivéve, ha igazán rászolgált arra!

– Mivel szolgálhat rá?

– Bántja azt, aki nekem fontos!

– Egész rendes szoknyapecér vagy te, Elyaas – jegyezte meg Mahado. – Ez tetszik! Lehet, tényleg tanulhatnék még tőled!

– Nos, Mahi, ha újabb tanácsra vágysz, tudod, merre találsz!

– A nap-negyedi piacon, facér hölgyek körében.

– Úgy ám – kacsintott rá a szőke. – Na de most már tényleg menjünk! Még azt feltételezik majd, hogy elrabolt egy gonosz sárkány!

– Sokkal inkább megmentett egy egész kedves sárkány.

– Kedves? Ilyennek is kevesen neveztek engem.

– Miért? Azok a nők minek szoktak nevezni?

– Először édesnek, utána isteninek, végül egy utolsó, aljas szemétládának!

– Ahha, értem. Vagyis nem, de mindegy! Szerintem igenis kedves sárkány vagy! És egész bölcs!

– Na, hagyd abba, mert még a végén elpirulok! – nevette a szőke. – Ha szeretnéd, ezúttal utazhatsz a markom helyett a hátamon.

– Tényleg? Nem lenne az fura neked... hogy valaki utazik a hátadon? Nekem Írisz sokszor ugrik a hátamra tréfából, s ő a testvérem, de még így is kellemetlenül hat néha...

– Milyen kis együtt érző vagy. De nem, ez egyszer nem bánom. Ha nem így lenne, nem ajánlottam volna fel.

– Hát legyen – határozta el magát a mágus. – Jó móka lesz!

– Az biztos!

15 éve...

Az évek során Elyaas és Mahado között egyre szorosabb barátság alakult ki. Mahado, ha megértő fülekre vágyott, felkereste őt a nap-negyedben. A sárkány segített neki varázsereje próbálgatásában, miután pedig a fiú megemlítette, hogy ha eléri a megfelelő kort, szívesen csatlakozna az Aranysárkány Rendhez, elkezdett neki harci fogásokat tanítani. Mahado igazán hálás volt neki, mert egyrészt a sárkány kitűnő tanárnak bizonyult, másrészt senki mást nem ismert, aki hajlandó lett volna egy pap gyerekének harcot tanítani. Néha még Írisz is csatlakozott hozzájuk, és a Naptemplomban töltött hosszadalmas tanórák után együtt edzettek a Nílus parton.

Tizenöt évesen apjuk, Maged Szekhemré, sajnálatos módon megbetegedett egy akkor dúló járványban. Bár az isteni kegyeltek ellenállóbbak voltak a betegségekkel szemben, mint az egyszerű emberek, sokan közülük is elhunytak, Maged pedig ilyen téren sajnálatos módon a gyengébbek közé tartozott. Mivel érezte, Ozirisz hívatja, halála előtt magához szólította lányát és fiát, s azt kérte tőlük, miután távozik, lépjenek a nyomdokába, s csatlakozzanak ők is az amon-papsághoz. Először Írisszel beszélt, aki kötelességtudóan bólintott, majd Mahadóhoz fordult.

– Fiam, most, hogy én Oziriszhez látogatok, neked kell átvenned a helyem!

– Na de... atyám... – hebegte a fiú, miközben atyja remegő kezét szorította. – Tudod, én... úgy véltem... talán csatlakozhatnék az Aranysárkány Rendhez. Elyaas már egy ideje tanít harcolni és... szerinte egész jól megy...