Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Dráma a múltból I.

„Fordítsd meg az árhullámot! (...) Az áramlattal szembe úszni értelmetlen. Ha nem tudod kikerülni, kovácsolj előnyt belőle! (...) A természet nem kell, hogy ellened, veled is dolgozhat! Használd ki!"

„Nem feltétlenül kortól függ, mennyit tudsz és mennyit nem, és ha egy valamit sikerült megtanulnom, amikor keleten jártam, az az, hogy sose ess kétségbe az ellenfeled erejétől, hanem fordítsd a saját hasznodra azt! Fordítsd meg az áramlatot!"

Hajnalodott, a sivatag homokjából felbukkanó piros napkorong halvány rózsaszínre festette az ég alját és lilára a Nílus vizét, míg a nyugati horizonton néhány csillag makacsul tovább pislákolt. A királyi palotába hűs szellő szökkent be az ablakon és táncolt végig a szobákon, folyosókon. Tara édes álmok tengerében ringatózott, félelmeit egy időre elfelejtve húzta össze magán a paplant és bújt közelebb a mellette szendergő fekete kutyához, ismerős illatát mélyen magába szívva. Ám az álom nem mindenkivel volt olyan jótékony ezen a hajnalon, mint a hercegnővel és Anuval.

A szomszédos helyiségben Mahado forgolódott össze-vissza a kanapén, miközben rémálmok gyötörték. Annak a bizonyos, mindent megváltoztató éjszakának az eseményeit élte át újra és újra, s mindig ugyanannál a dilemmánál lyukadt ki. Miért? Miért nem tudott ennél többet tenni, miért nem volt képes megakadályozni? Lerúgta magáról a vastag takarót, amit még Tarától kapott, majd mikor fázni kezdett, idegesen rántotta azt vissza magára, s próbált a látomástól szabadulni. A hajnali szél hatására a nyitott ablak függönyei szellemek módjára suhogtak, miközben ő megfeszült az ágyon.

4 éve...

Éjszaka volt, a csillagok élénken ragyogtak a villa magasztos épülete felett. Mahado Szekhemré, aki az Aranysárkány Rend akkori legfiatalabb vezetőjének számított, és Elyaas Dakamon, a sárkányi tanácsos a széles, homokkőből faragott lépcsősor legtetején ültek, az eget szemlélve. Mahado vonásai még inkább egy ifjúra, mintsem férfire emlékeztettek, s haja is háta közepéig ért, amit akkor még a tarkóján összefogva, lófarokban hordott. Elyaas ezzel szemben nem nagyon különbözött attól, ahogyan most kinéz.

– Megmondanád, hogy miért kell nekem is itt ücsörögnöm, ahelyett, hogy lányokat csábítanék? – kérdezte Elyaas egy nagyot sóhajtva.

– Mert a barátom vagy, és azt mondtad, ha már az ügyelet miatt nekem itt kell maradnom éjszakára, akkor itt maradsz velem, hogy társaságom légy – válaszolta Mahado lágyan mosolyogva.

– Ezt még azelőtt ígértem, hogy megtudtam volna, Nia egyáltalán nem érdeklődik irántam.

– Szóval, igazából csak azért maradtál, mert Nia is ügyeletes, és...

– Nem, hát persze hogy nem!

– Biztos?

– Barátok vagyunk, Aaneleia szerelmére! – erősködött a sárkány. – Csak jó lett volna, ha a barátom támogatása mellett a szerelmi életemet is támogathattam volna...

– Te sohasem változol, igaz? – kérdezte a mágus szemforgatva, mire Elyaas picit röstelkedve vállat vont. Mahado elfogadóan sóhajtott. – Köszönöm, hogy nem hagytál magamra.

– Ugyan, ez csak természetes! – felelte Elyaas, és barátian a varázsló vállára csapta a kezét. – A Nap sem hagyhatja magára a bolygóját, nem igaz?

Mahado felvonta szemöldökét.

– És ebben a hasonlatban melyikünk lenen a Nap?

– Természetesen én!