Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Esti séta I.

„Létezik egy bizonyos dolog, tiszteletnek hívják! Utána nézhetnél, talán egyszer a hasznodra válik!"

„Áldozatot kell hoznunk a népünkért, akár tetszik, akár nem!"

Hűvös szellő söpört végig a királyi palota lépcsőin, bele-belekapva az emberek hajába, amikor Ámon-Ré bárkája elveszett a nyugati szavannák szikár tengerében. Tara egy pillanatra maga köré fonta karjait, Anu prüszkölt egyet, ám Mahado mintha meg sem rezdült volna a hirtelen klímaváltozás hatására, szilaj volt, mint a bejárat feletti árkádokat tartó hatalmas oszlopok. Céltudatosan haladt tovább a palota-negyedből a nap-negyedbe vezető főút felé, néha-néha a hercegnőre és a nyomukban loholó kutyára pillantva, ellenőrizve, hogy megvannak-e még.

Errefelé gyorsan esteledett, percek alatt fekete fátyolként borult a sötét a városra, s lassacskán meggyújtották az utcákon és tereken elhelyezett olajba áztatott fáklyákat. Az égen a Tejút megannyi csillaga pislákolt, de fényük nem volt a régi, mintha megfakult volna, az elmúlt nap tragikus eseményei következtében. Ré napszakát, a nappalt vidék-szerte felváltotta a Básztet által uralt időszak, az éjszaka. Sitara rosszkedvűen pillantott fel az őt máskor kifejezetten boldoggá tevő sápadt holdra, minek fénye halványan pislákolt Théba épületei felett.

– Hé! Rossz irányba mész! – jutott hirtelen a hercegnő eszébe. – Az istálló a palota másik végénél van!

– Nincs szükségünk lovakra – jelentette ki Mahado. – Gyalog is eljutunk a központba.

– Ja, persze, a város másik végére! Másfél óra alatt, nyilván, de lóháton negyedannyi időbe se telik!

– Ha nem lennél itt, én pillanatok alatt ott lehetnék, mégsem panaszkodom.

– Jó hogy, mert nem én kértem, hogy hozz magaddal!

– Nézzük a dolgok jó oldalát! Így legalább van időm körbenézni, hátha észreveszek valamit. Jelenleg majdnem mindenki gyanúsított.

– Ezt egyedül is megtehetnéd! – duzzogott tovább az oroszlánlány. – És én is többre mennék nélküled!

– Most már elég! Gyalogolunk, és kész! – igyekezett lezárni a vitát a mágus.

– Na és ezzel a bűzölgő fejjel mit kezdesz?!

– Amint találok egyet a Rend sólyomvérűi közül, visszaküldöm az aranysárkányoknak.

– Kellett neked elhozni...

– Ezt már megbeszéltük! – elégelte meg Mahado a lány kötekedését, és mind arckifejezésével, mind testtartásával jelezte, hogy nem kíván többet a témához szólni.

– Akkor sem lesz tiéd az utolsó szó! – vágta rá Tara dacosan, és mivel a tábornok volt olyan bölcs, hogy ezt ráhagyja, így végül az övé is lett... legalábbis egy időre.

Alig hagytak el pár lakóházat, máris a Rend két felderítője szállt le eléjük. Visszaváltozva emberi formájukba a két fiatal férfi illedelmesen meghajolt, köszöntötte őket, majd jelentettek a tábornoknak arról, hogy a gyilkosságok ügyében nem igazán akadtak fejlemények.

– A kémek elvesztették az elkövetők szagát, amikor a Nílushoz értek, és a folyó túlpartján már nem találták meg – magyarázta az egyik sólyomvérű fiú, Horel.

– Ezzel nem sokra megyünk – sóhajtotta Mahado, s megpróbálta elrejteni a csalódottságot a hangjában. Érthetően nem igazán örült annak, hogy a nyomozás már a legelején zsákutcába vél torkollani.