Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Dráma a múltból II.

„Az emberek néha hoznak rossz döntéseket, gonosz döntéseket, ami mások számára nehezen értelmezhető."

Jelenleg.

Mahado kezdett felocsúdni a szokatlanul véget érő rémálomból, s lassan Theodora nevét suttogta maga elé, miközben a vastag arany, narancs és bordó mintás takarót ölelte magához. Hűvös szellő kavargott végig a nappalin, s mintha a csók is egyre hűvösebb, érdesebb és... nyálasabb lett volna. Ekkor megérezte a szokatlan kis súlyt, ami négy, apró és rugalmas ponton nehezedett a mellkasára, meg egy hosszú, csupasz, mégis selymes valamit, ami a nyakát körbeölelve a fülét cirógatta.

Az álom szertefoszlott, a mágus szemei kipattantak és máris egy világos bőrű, csupasz macska világoskék szemeivel találta szembe magát. A macska legalább olyannyira meglepődött, mint ő, így mire a varázsló ülésbe tornázta magát, a cica ijedt nyávogással ugrott át a közeli fotelba, s fészkelte be magát a gondosan összehajtogatott ruhák közé. Nem csók volt – jött rá Mahado kissé csalódottan. Csak a macska nyalogatta az arcát.

Ekkor törökülésben a fotel felé fordult, és jobban szemügyre vette az állatot. Nyúlánk, nagyfülű macska volt kissé ráncos, rózsaszínes bőrrel, amit néhol sötétszürke foltok tarkítottak. Szőre nemigen volt, csupán pihéi, amik selymessé tették bőrét. Világos szemei kéken ragyogtak, amint a varázslóval egymást fürkészték, nyakában egy vékony, kék-arany kendő volt kötve, amiről egy arany medál lógott a királyi ház címerével.

– Foltos! – kiáltott fel Mahado, persze csak visszafogott hangerővel, amikor felismerte Theodora macskáját. Felpattant a kanapéról és mezítláb a fotelhoz lépett, majd előrenyújtotta karjait. – Gyere kislány! – szólította fel a cicát. – A királynő már biztosan keres!

A macska nem ellenkezett, mert már ismerte a férfit és megbízott benne. Pár pillanatig még kérette magát, de utána közelebb lépett, és engedte, hogy a mágus ölbe kapja. Mahado a kijárathoz sétált vele, miközben Foltos lágy dorombolásba kezdett és farkával a férfi állát cirógatta, aki erősen próbált nem tüsszenteni. Az ajtóhoz érve egy nő kiabálását hallotta és a folyosón közelítő lépteket.

– Foltos! Foltos, merre vagy? – visszhangzott a királynő aggodalmas hangja. – Foltos?!

Mahado nagy levegőt vett. Eszébe jutott, hogy csupán egy szál alsónadrágot visel, de nem akarta megvárakoztatni a királynőt, így fogta magát, s félmeztelenül, ölében a macskával kilépett a folyosóra.

– Csak nem őt keresed? – kérdezte a mágus a közelben bóklászó, kék hálóinget viselő nőtől, kinek fekete haja kissé kócosan állt. Nyilván nem rég kelt fel. – Theodora – tette hozzá a tábornok halványan elmosolyodva. Régen látta már a királynőt ennyire szétszórtnak, s ez az elmúlt időkre emlékeztette.

– Foltos! – kiáltott fel Theodora felfigyelve rájuk. Azon nyomban odasietett hozzájuk, és átvette a férfi ölében pihenő selymes bőrű állatot. – Hol találtad? – vonta kérdőre a férfit, miközben kicsit felemelte, hogy a szemébe nézhessen, majd ragaszkodóan magához szorította cicáját.

– A hercegnő nappalijában – felelte a mágus kurtán.

– Igaz is, Foltos előszeretettel lóg be a húgom szobájába. Nagyon szeret kószálni a palotában... – Mahado arcára nyugodt mosoly ült ki, ahogy a királynő fecsegését hallgatta. – De, várjunk csak! – kapott a fejéhez a nő. – Mit kerestél te hajnalok hajnalán a húgom lakosztályában?!