Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A boszorkány sorsa

Sziasztok! Most került megírásra, ám ez a rész még az „Elengedés és hazatérés" rész után játszódik. Először a történet végére rakom ki, hogy kapjatok értesítést, és idővel majd beteszem a helyére. A Zoana szálat fejezi be, hozzám hűen, egy nyitott véggel. Ez a szál is a következő könyvben szinte onnan folytatódik majd, ahol abbamaradt.

Pár dolgot (az éjelfek neveit korábbról is), még csak most találtam ki, ezért is csak most került megírásra. Itt már ezen a néven szerepelnek, de amint tudom, átírom a korábbi Zoanás fejezeteket is, hogy már abban is e néven utaljak rájuk 😉

Ahol idegen (nem egyiptomi) nyelven beszélnek, azt dőlt betűvel jelzem. (Mondjuk, itt végig az lesz xD )

A fejezet végén némi magyarázat található, ami a fontosabb éjelfeket és nyelvüket mutatja be röviden.

„A kémeket névtelen sírba temetjük... legalábbis, ami marad belőlük."

„Nos, végül is a jó kis kínzást én sem vetem meg, ám soha nem cserélném a célszerűséget élvezetre!"

Egy nappal korábban (Szekhmet napja), miután a hegy beomlott...

Zoana kimért léptekkel vezette egyre mélyebben a föld alá a thébai övezetből menekült éjelfeket, lila hajfonatai finoman szürke köpenyének csuklyáját csapdosták. Eddig egy őrrel sem futottak össze, a folyosók a fáklyatűztől eltekintve lakatlannak tűntek. A nagyrészt gyerekekből és idősekből álló kékbőrű gyülekezet kíváncsian fürkészte a langyos félhomályból kibontakozó új környezetén. Narancsszín lángokkal megvilágított, egyre kiszélesedő boltíves falakon csavarodva futottak körbe a kissé különböző összetételű homokkő rétegek csíkjai, melyekből az alagutat vájták. Hamarosan járatukba több másik is becsatlakozott, végül egy egész világos, ívesen kifaragott oszlopokkal hintett csarnokba érkeztek, melynek falain a kőzet szinte gyöngyházfénnyel csillogott. A csillámlásra persze rásegített a fali fáklyatartók mellett a teremben szerte elhelyezett számos, öntöttfém tartóban égő halványsárga tűz, mely szinte nappali világosságot varázsolt a földalatti terembe.

A kékek a bejárat után nem sokkal megállapodtak, mintha csak a fogadtatásra vártak volna, hiszen eddig senkivel sem találkoztak. A boszorkány elmaradozó kísérettel, végül teljesen egyedül folytatta határozott lépteivel útját a csarnok belseje felé. Itt kissé hűvösebb volt, mint a langyos folyosókon. Középen, magas, kupolaszerű boltozat alatt egy ovális asztal kialakítású kőzetfaragvány állt, melyre néhány gömbszerű, szabályos sokszögekkel határolt, fekete fémből készült tárgyat helyeztek. Zoana korábbi tapasztalatainak hála tudta, hogy a tárgyak nem apró ágyúgolyók, ahogy egy átlagos egyiptomi tippelte volna, hanem kifinomult technológiával készült eszközök, kvantumszámítógépek, melyeket az éjelfek használnak különféle feladatok elvégzésére.

Egész közel lépett az asztal széléhez, majd kezét maga elé tartva, varázsenergiái maradékét enyhébb erőtérré formálva gyakorolt hatást a kvantummagokra. Az ilyen rendszerek általában jelszót kértek, ám azzal, hogy nem megszokott módon, hanem varázserejével hozta őket működésbe, ezt ügyesen kikerülte. A fekete testek az éleiknél lila fénycsíkban felizztak, belőlük különféle hologramok vetültek az asztal feletti térre. A központi hologram egy lila fényből álló gömb volt, amely azt a bolygót formálta, ahol Egyiptom is megtalálható volt. A kékek az emberek és isteni kegyeltek világát mindig csak Midgardként emlegették. Midgard térbeli térképe mellett pedig számos diagram, éjelf rúnákkal írt számok és szövegek jelentek meg. Mintha az egész helyszínt arra találták volna ki, hogy a bázison lévő vezetők az asztalt és hologramokat körül állva vitassák meg stratégiájukat a bolygó elfoglalását illetően.