Baljós üzenetek II.

570 76 85
                                    

„Ha a nép izgatott, ingerült, az megkönnyíti a gyilkosok dolgát, könnyebben, észrevétlenebbül menekülnek el a helyszínről."

„Ha kell, megvédelek még az idegen világok küldötteitől, de akár az Alvilág démonaitól is!"



Mahado éppen készült visszamenni a trónterembe és kijelenteni, hogy a továbbiakban nélkülözni fogják a hercegnő társaságát, amikor az ellenkező irányból, ahonnan ő is érkezett, futó léptek zaja ütötte meg a fülét. Könnyedségük alapján egy gyerekre vagy fiatal lányra tippelt, de Sitara nem jöhetett vissza, mert ő a másik irányba futott. Mégis ki lehet az, aki...?

A sarkon egy alacsonyabb, kerek arcú, barna hajú lány tűnt fel, formás lábait, amiket ezúttal hosszú, homokszínű vászonszoknya takart, sebesen kapkodta az irányába. Mindketten meglepődtek, amikor meglátták a másikat.

– Noferu! – döbbent meg Mahado, és tett pár lépést a lány irányába. – Mit keresel itt?!

– Tábornok! – fékezett le előtte kicsivel a lány, s közben levegőért kapkodott. Sőt, egészen zihált már, és a térdére támaszkodva előre hajolt.

– Jól vagy? – érdeklődte a mágus. Közelebb lépett, és óvatosan megérintette a hátát.

– I...igen – lihegte Noferu, és kisöpört pár nedves tincset az arcából, majd egy papiruszt mutatott fel, amit ez idáig a tenyerében szorongatott. Felnézett a férfi szemébe, s látszott rajta, kicsit megilletődött a kedves, ám az etikett határait súroló érintéstől. – Megleszek, tényleg – jelentette ki, immár kiegyenesedve.

– Mi történt? Mi ez a papír? – vonta kérdőre a varázsló, s egyúttal elvette a kezét.

– Beszélnem kell apámmal! – jelentette ki Noferu. – Iminától tudom, hogy itt van.

– Imina? Úgy ejtetted ki a nevét, mintha ti ketten jól ismernétek egymást.

– Igen. Nos... páran a Rendtől valójában tudnak rólam és a nővéreimről. Apám... valamiért ellenségként tekint minden férfira, ha rólunk van szó, de Hatti, Desta, Nia és Imina néha eljönnek hozzánk látogatóba. Bár sosem említette, sejtem, így szeretné biztosítani, hogy lesz, aki vigyáz ránk, ha ő talán...

– Értem – felelte tömören Mahado. – Úgy tűnik, Oziré több titkot rejteget, mint számítottam. – Nem neheztelt viszont helyettesére. Tudta, hogy ez nem személyesen ellene, vagy a Rend többi férfitagja ellen irányul. Ha neki lenne egy lánya, talán ő is hasonlóan védeni próbálná még a széltől is.

– Kérlek, ne vedd magadra! Otthon, ha a Rend kapcsán szóba kerülsz, apám csak jókat mond rólad – bizonygatta Noferu.

– Ne aggódj, nem vettem. És csak jókat, hm – gondolkodott el egy pillanatra Mahado. Remélte, hogy csak jót tartalmaz az is, amit az altábornok valójában gondol róla.

– De térjünk a lényegre! – jelentette ki a varázsló. – A kormányzóval és a királyi családdal éppen fontos dolgokat vitatunk meg, így megkérnélek, hogy idekint várd meg édesapádat! Feleslegesen izgatnád fel, ha most megmutatnád magad az egész udvarnak.

– Nem szeretnék várni, ez a dolog nem várhat! – ellenkezett Noferu, amennyire lehetett, illedelmesen. – Látnia kell ezt a ...levelet! – emelte fel újból a pergament.

– Miféle levél az?

– Nos, hát... Szóval... – Látszott, hogy Noferu kezd elbizonytalanodni, és Mahado először félreértette a dolgot.

Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)Where stories live. Discover now