Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Ismeretlen ösvényeken

„Egy ilyen ismeretlen, beláthatatlan sötét lyukban tengernyi veszély lapulhat!"

„A macskák önző lények, ezt kár lenne tagadni. (...) És nem szeretik, ha sértegetik őket!"

A kissé megfogyatkozott, korábban népes csapat tagjai Niával, Tamirral és Sitarával az élen hanyatt-homlok menekültek üldözőik elől. Veszedelmes sebességgel lila fénycsíkok suhantak el fejük mellett. Legtöbbet sikeresen elkerülték, így a lézernyalábok a barlangfalba s az útjukba kerülő cseppkövekbe csapódtak, a kőzet egy részét éles robajjal lerombolva. A kanyargó járatok labirintusában a kékek lassacskán utolérték őket, ők pedig túl kimerültek voltak egy újabb közelharchoz a felfegyverkezett idegenekkel. Khari, aki idővel felzárkózott Nia és Tamir mellé, végül egy árnyékba burkolózó járatot fedezett fel az aktuális folyosó közeledő szakaszán.

– Nia! Arra! – mutatott az alacsony mennyezetű, körszerű bejáratra, aminek mélyebbi szakasza a sötétségbe veszett. Anu és Zara is felfigyeltek az átjáróra, s ők rohantak be oda először. Hirtelen élesesen vakkantásokat hallattak, ugatásuk hamar távoli visszhangba veszett.

– Anu, Zara! – kiáltott utánuk Sitara, s a két vezért és Kharit is lehagyva pár hosszabb futólépéssel bevetette magát a résbe.

– Sitara! Várj még! – kiáltott utána Nia, de már késő, a hercegnőt elnyelte a sötétség. A csapat végül a körszerű lyuk előtt lefékezett, s mind Nia és Tamir mögött tömörültek fel. Meritpahet macskaszemeit előhozva fordult hátra hozzájuk, mialatt a kékek léptei már vészesen közel jártak. – Elrejtőzünk itt! – döntötte el Nia, s határozottan intett a csapatnak. – Utánam! Az alakváltók használják az éjjellátást, és segítsék a többieket!

– Ami tulajdonképpen csak engem, Jahit és a mágusokat jelenti – dörmögte Tamir. – Mi is boldogulunk – felelte, majd Nia után belépett a résbe. Még a leopárdnőnek is le kellett hajolnia, hogy ne verje be fejét a mennyezetbe, a nagydarab harcos pedig kénytelen volt teljesen összehúzni magát. Alig tett pár lépést, hirtelen megtorpant a sötét, szűkös járatban. Egy vékonyabb, izmos kar nyúlt felé, majd a kecses ujjak meglepő erővel szorultak csuklójára, és kezdték befelé húzni. – Nia, nem kell vezetned! – méltatlankodott a férfi, de azon nyomban, ahogy büszkeségből kiegyenesedett volna, beverte fejét a mennyezetbe. – Au!

– Pofa be és kövess! – sziszegte hátra neki Nia. – Nemsokára kiszélesedik a járat.

– Mennyi az a nemsokára?! – Tamir idegesen meresztgette szemeit, de bárhogy próbálkozott, szinte semmit sem látott elmosódott ébenfekete, grafitszürke vagy éppen koromsötét foltokon és sziluetteken kívül. Türelmetlenségére Nia pusztán egy halk morgással válaszolt, s tovább vonszolta maga után.

A vezérek belépése után Nala sebesen karon ragadta Davut, lehajolva léptek be a sötétbe, ahol a leopárdlány már maga után vezette a mágust. Chikelu gyorsan a karját nyújtotta Szatiah-nak, majd amikor a varázslónő belekarolt, követték az előttük haladókat. Mögöttük Horu és Horel kapkodták lábaikat, akiknek rézvörös sólyomszemeik szintén átláttak az éjjeli sötétségen. Jahi kissé elbizonytalanodva állt az árnyas és rejtelmes átjáró előtt. Khari és Ekene összenézetek, végül az oroszlánfiú indult meg először, de Ekene kielőzte, s mély sóhaj kíséretében megfogta a harcos kezét. Jahinak megdöbbenni is alig volt ideje, mert Ekene máris tuszkolta be a járatba, majd mellé furakodva vezetni kezdte odabent. Khari utolsóként lépett a lyukba, s a sötétség még épp időben nyelte el, alig egy pillanattal az előtt, hogy a kékek megérkeztek az adott folyosószakaszra.

Legalább húsz métert kellett összegörnyedve haladniuk a szűkös járatban. A macskavérűek legszívesebben átváltoztak volna nagymacska alakjukba, hogy könnyebben haladjanak, de Khari kivételével mind valaki mást vezettek, így végül csak a fiú zárta a sort puhán lépkedő, dús sörényű oroszlánként. Amikor egy kicsit tágasabb részre értek, azok, akik láttak a sötétben, megpillantották a rájuk váró Sitarát és a két kutyát. Itt már kiszélesedett és magasodott annyira a járat, hogy bár óvatosan, de kiegyenesedve és páronként egymás mellett tudtak haladni. Anu és Zara végül ugatással is üdvözölték a többieket, amire a rosszul látó Tamir, Davu, Szatiah és Jahi önkénytelenül is összerezzentek. Az őket vezetők megmosolyogták a dolgot, de végül nem tették szóvá.