Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Találkozás a vég küszöbén

„Tényleg ilyen ostoba vagy?! Hagyod magad elrabolni a nyílt utcáról, fényes nappal?!"

„Ostoba vagy, hogy azt hitted, majd csak úgy hirtelen elkezdek felelősségteljesen viselkedni!"

„Rendhagyó helyzetekben néha olyasmire kényszerülünk, olyasmit teszünk, ami nem feltétlenül helyes, ám abban a helyzetben úgy tűnik, az egyetlen járható út, a legkézenfekvőbb megoldás..."

Fekete fáklyák kék és lila lángjai haladtak el sebesen mellette, színeik hosszú csíkká mosódtak össze a fal mentén, ahogy egyre sebesebben szelte a barlang folyosóit. Hosszú és vékony lila hajfonatai vadul bukkantak elő szürke csuklyája alól, ahogy az a nagy rohanásban legördült fejéről. Zoana már új terve utolsó lépéseit vette sorra a fejében. Először összeszedi a kis tűzcicát és a kutyákat. Magával hurcolja őket a közeli csarnokba, ahol végrehajtja a végzetes varázslatát. S amikor a hegy már önmaga ellen fordult, eltérugrik innen jó messzire, s ha szerencséje van, a kis tűzcicát is viszi magával. Utána a lány és a fekete kutyája csináljanak, amit akarnak, mert ő, amint tud, felkeresi a következő éjelf bázist, s megpróbálja elhitetni velük, a thébai támaszpont szerencsétlen módon egy átlagos, bár ritka földrengés áldozatául esett.

*

Halk fuvallat süvített végig az elnéptelenedett barlangfolyosók találkozásánál. Anu és Zara egymásra hajtott fejjel szunyókáltak, s megpróbálták egy sokkal kellemesebb, virágos mezőre képzelni magukat. Sitara reményvesztetten kuporgott a Zoana által számára kijelölt szikla mögött, s térdeit átkarolva hallgatta, ahogy a plafonról csepegő víz koppanásaiba a hűs légmozgás suhogó hangjai vegyülnek. A hangok viszont, mintha egy idő után egyre emberibbnek hatottak volna, s értelmes szavakat hordoztak volna, az ő nevének szótagjait. „Sitara..."

Hamarosan a két kutya is felkapta fejét, ám úgy tűnt, sokkal inkább a szél által hozott illatokra figyeltek fel, mintsem a hangfoszlányokra. Anu és Zara nyakukat nyújtogatva szaporán szimatolni kezdtek, majd a fekete kutya megerősítést várva fordult gazdájához. Sitara, aki eddig fel sem fogta, mit érez, mélyet szippantott a hűvös fuvallatból. Szinte azonnal felismerte a menta, kardamom és zöld citrom jellegzetes, friss elegyét a mágus összetéveszthetetlen szagával keveredve. Ekkor már egész kivehetően visszhangoztak fülében a férfi szavai.

„Sitara! Sitara, itt vagyok! Sitara!"

Megvilágosultan fúrta mézbarna tekintetét Anu lelkes, barna bogárszemeibe.

– Igen, én is érzem, Anu... és hallom is! Itt van – sóhajtott az oroszlánlány, ahogy vidámság és megkönnyebbülés járta át, arcára lelkes mosoly kúszott. Anu, jelezvén, hogy hasonlóan érez, bíztató vakkantásokat hallatott. Zara ellenben csodálkozva döntötte oldalra fejét. – Nem várunk tovább a boszorkányra! – határozta el Tara, mint aki csak az indokra várt, hogy újból megszeghesse Zoana utasítását. – A máguskám végre megérkezett! – kacsintott ravaszul a fekete kutyára, mialatt talpra tornázta magát, s kissé átmozgatta elgémberedett tagjait. – Nem szeretném megváratni! – Anu beleegyezően vakkantott, s máris a lány lábai mellé húzódott.

Zara tüntetően megrázta a fejét, jelezvén, hogy ő szívesebben várna Zoanára. Tara attól tartott, hogy Anu végül inkább a kutyalányt választja, és nem tart vele, ám kellemesen csalódott, amikor a fekete kutya ezúttal konokul kitartott mellette. Anu csupán kósza pillantást vetett a szőke kutyára, majd némi méltató ugatás után útra készen szegte fel fejét. Sitara elégedetten nyugtázta magában a dolgot. Mély levegőt vett, és miután alaposan körbenézett, és meggyőződött róla, hogy tiszta a levegő, kilépett a szikla mögül, egyben Zoana láthatatlanná tévő pajzsát is maga mögött hagyta. Anu sebesen szökkent ki utána, majd szapora léptekkel zárkózott fel a kicsivel arrébb szimatoló lányhoz.