Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Névadás

„A legfontosabb most, hogy ne essünk kétségbe! Őrizzük meg a hidegvérünket!"

Hamarosan a központba értek, ahol Mahado kívánt pár szót váltani a vezérekkel, és addig megkérte a lányokat, hogy az ebédlőben várakozzanak. A rendtagok nemrég fejezték be az étkezést, ám maradt még annyi étel és ital, hogy Nana, Noferu, Tara és Anu is kényelmesen megebédelhessenek.

– Te nem eszel velünk? – érdeklődte Tara tábornoktól.

– Megkérdezem az embereimet, történt-e valami, amíg távol voltam.

– Ha valami olyan fontos történt volna, úgyis küldtek volna egy sólyomvérűt, nem?

– Igaz, de attól még lehetnek fontos információik a számomra – mutatott rá Mahado.

– Akkor veled tartok – mondta a hercegnő eltökélten.

– Na és az ebéd? – vont fel szemöldökét a mágus meglepetten.

– Ehetek később is – vont vállat Tara. – Anu, te menj Nanáék után! – utasította a fekete kutyát, aki engedelmesen bólintott, és máris a finom illatokat árasztó helyiségbe ügetett.

– Kezdesz megváltozni – jegyezte meg Mahado, hangjában elismerés bujkált.

– Meglehet.

Elyaas jelenleg nem tartózkodott a központ területén, így ő nem vett részt a megbeszélésen. Mahado Széth-től és Iminától megtudta, hogy a sárkányfi még a délelőtt folyamán távozott, hogy Aaneleia templománál részt vehessen az előző nap meggyilkolt sárkánycsalád temetésén. Az aranysárkányok hittek abban, hogy amíg a holttest nem részesül a megfelelő szent szertartásban, addig a lélek szakadatlanul kóborol két világ közt rekedve, s nem találhat békére, ezért a temetéseket mindig a lehető leghamarabb tartották meg.

A vezérektől Tara és Mahado megtudták, hogy városszerte megnövekedett a rejtélyes, fekete ruhás egyének felbukkanása, akik eddig nem támadtak újabb áldozatra. A védelmezők próbálták elkapni őket, de nem jártak sikerrel. A kémek általában a városhatár után nem sokkal veszítették nyomukat. A felderítők azt gyanították, hogy a lehetséges rivális Rend tagjai jelenleg csak feltérképezik a város, mert egy újabb, a korábbinál is durvább csapásra készülnek.

– Ez nem jó, ez nagyon nem jó! – sóhajtotta Tara idegesen.

– A legfontosabb most, hogy ne essünk kétségbe! – nézett végig emberein Mahado, majd jelentőségteljes tekintette Sitarán állapodott meg. – Őrizzük meg a hidegvérünket!

– A tábornoknak igaza van, ne cselekedjünk meggondolatlanul – mondta Imari, és bizalmasan Hattira pillantott, aki egyetértően bólintott.

– Már a macskák is nagyon idegesek – folytatta a hercegnő, arcán fájdalom ült.

– Úgy tudtam, a királynő megkérte a nemeseket, hogy ne zavarogjanak – szólt Oziré.

– Nem a macskavérűekre, hanem az utcai macskákra céloztam – pontosított Tara. Hatti döbbenten bámult rá.

– Te is szót értesz az állatokkal?! – kiáltott fel a harcosnő.

– Hogyan? – hökkent meg a vezérek többsége, ám Imari „Maradj csendben!" pillantásokat küldött Hatti felé.

– A macskákkal bizonyos értelemben igen... – közölte Sitara, de valami úgy érezte, nem stimmel. Ugyanaz, ami Tamirnak és Mahadónak is feltűnt.