Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A látó

„Hogy mennyire rejtélyes valami, az attól függ, mennyire hagyjuk árnyak közé burkolózni."

„A hatalom átok, ha kapzsi és mohó kezekbe kerül, ám áldás, ha olyasvalakihez tartozik, akiben önzetlenség lakozik."

A villa étkezőjében a fehér abroszokkal megterített hosszú faasztaloknál nagy tömeg gyűlt össze. Mahado, Írisz, Nana, Tara, Anu és a frissen csatlakozott Noferu egymás mellett foglaltak helyet. Mahado sosem ragaszkodott hozzá, hogy egy asztalt nevezzenek ki főasztalnak, s hogy ő annak a főjén üljön. Bár a Rend hierarchiáját tekintve mindenki felett állt, azt az eszmét is vallotta, hogy itt mindenki egyenlő, bizonyos szempontból legalábbis, s ezt az egyenlőséget hangsúlyozván az étkezések folyamán ő is épp úgy elvegyült a tömegben, mint bárki más.

Épp, hogy elkezdődött a reggeli, a tábornoknak eszébe jutott valami. Ám nem cselekedett rögtön, kivárta a megfelelő pillanatot. Az étkezés befejeztével azt az utasítást adta a lányoknak, hogy odakint találkoznak, átöltözve, majd még megbízta a közelben ülő Niát és Destát, hogy addig is tartsák a szemüket a lányokon. Ezt követően elsietett, s még éppen az aulába vezető kijáratnál sikerült utolérnie, akit kiszemelt magának. A hosszú, fehér ruhát viselő, s a vidéken ritkának számító sötétszőke hajú, az egyiptomiaknál is valamivel világosabb bőrű lányt könnyű volt kivenni a tömegben.

– Alexis! – érintette meg a lány selyemmel borított vállát a mágus. Alexis szemei nem meglepetten, csupán komolyan csillogtak.

– Tábornok – fordult felettese felé.

– Beszélnünk kell! – eresztette el Mahado.

– Tudom – bólintott a lány. – Kövessen! – mondta, majd kilépett az aulába, ahol a lépcsők felé vette az irányt. Mahado épp indult volna utána, ám ekkor Írisz lépett oda mellé.

– Nem bánod, ha csatlakozom? – kérdezte a főpapnő. – Alexis képességei Théba szerte szóbeszédeket ihletnek, csodákat mesélnek róla.

– Miért érzem úgy, hogy te mégsem a csodák miatt jönnél?

– Mert sejtem, hogy miről lesz szó.

Mahado egy pillanatra elgondolkozott, ám akkor Alexis hangja zökkentette ki, aki már a főlépcső közepénél járt.

– Jöjjenek! Ha túl sokáig maradnak távol, még összesúgnak a hátuk mögött!

– Induljunk – vette át a szót Írisz, és Alexis után sietett. Halványkék ruhájának selyemszoknyája, akár csak Alexis fehér ruhája, lágyan ringatózott körülötte, eleganciát sugározva, s egyben tartást adva hordozójának. Mahado végül nagy levegőt vett és a két nő után indult.

Alexis a toronyszobába vezette a tábornokot és a főpapnőt, majd amikor már mind odabent tartózkodtak, a két mágus szinte összehangoltan emeltek hangszigetelő pajzsot a szoba köré. Maga a szoba kör alakú volt, tetején egy üvegkupolával, amin lágyan csillámlott a beeső reggeli napsugár. Bútorokat tekintve a szoba közepén volt egy kisebb, bíbor színű kanapé, vele szemben két bíbor huzatú karosszék, mellettük egy kör alakú íróasztal székkel és rajzoláshoz, festéshez szükséges kellékekkel. A falak mentén polcok húzódtak könyvekkel és papirusztekercsekkel. Egy alacsonyabb polc tetején egy kancsó víz és egy aranypohár állt.

Mahado és Írisz a két karosszékben foglaltak helyet, míg Alexis a néhány színes díszpárna közé ült a kanapéra. A két nő egyenes háttal, ölükben pihenő kezekkel és szorosan egymás mellé helyezett lábakkal nézett egymás szemébe, míg Mahado kissé széttárta lábait, és azokra támaszkodva fürkészte a jósnő arcát. Alexis mély levegőt vett, egy pillanatra lehunyta szürkésbarna szemeit, majd belefogott.