Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Az oroszlán útja

„Nagy frász vagyok, igazi macskaharcos! Nem holmi törékeny, nyávogós kis házi macska! Én egy oroszlán vagyok!"

„Én irányítom az életemet, senki más!"

„Olyan tiszta, mint az, hogy a Hold világa a Nap fényét tükrözi vissza!"

Sitara nagy hévvel lendült át lakosztálya küszöbén és csapta be az ajtót testőrei előtt, majd szinte egy darab zsákként, már zuhanás közben összefont karokkal, ledobta magát a legközelebbi kanapéra. Legbelül tudta, hogy igazán bunkón és igazságtalanul durván viselkedik az őrzőivel, akik csak a munkájukat végeznék, de jelenleg olyan ideges volt, hogy nem tudta érdekelni. Bár, az igazat megvallva, szinte sosem fordult még elő, hogy ne próbálta volna leráznia az őt kísérőket, avagy legalább ellenszenves hozzáállásával megkeseríteni munkaidejüket.

Eddig mindig azt tartotta szem előtt, hogy számára milyen jó a lázadozás, milyen könnyen eltereli figyelmét kellemetlen kötelességeiről, az érdekházassággal az élen, arra kevésbé figyelt, hogy ezzel talán megbánthat másokat. Utálta a kíséretét, bárkikből állt is az éppen, mert szabadsága korlátozására emlékeztették, de abba nem gondolt bele, hogy nekik milyen érzés lehet. Hosszú órákon át állnak egy undok, hálátlan fruska rendelkezésére, aki úgy néz rájuk, mint holmi kártevőkre. Hogy is várhatná el ezek után, hogy családja komolyabb munkakörbe is elképzelje őt, mint érdekfeleségibe, ha még az érte dolgozó munkaerőt sem képes megbecsülni?

A hercegnő tudta, hogy ugyan nagyapja még akkor is esküre kötelezné, ha minden testőrének egyenként csókolna lábat, de mégis úgy érezte, hogy valamit meg kell tennie. Talán annak a hatása, hogy olyan sok időt töltött Mahadóval, de amióta csak jogos dühében, a neki szánt sors miatt, ám szükségtelenül durván vágta az ajtót a testőrei képébe, bűntudat furakodott a szívébe. Végül annyira bántotta már, ahogy azokkal a szerencsétlen, szolgalelkű testőrökkel bánt imént és korábban, hogy minden más bosszúságát elfelejtette egy időre. Márpedig azt még sem hagyhatja, hogy egy ilyen magányos reggelen duzzogni való nélkül maradjon!

Felpattant hát a kényelmes kanapéról, kezeit törzse mellé eresztve, ökölbe szorítva csörtetett az ajtóhoz, majd ugyancsak nagy lendülettel kivágta az egyik ajtószárnyat. Sebesen dugta ki fejét a folyosóra és hordozta odakint körbe macskatekintetét az őrök után kutatva. Arany szemeivel hamar rá is talált a folyosón tőle nem messze várakozó csoportra. Korábbi alkalmakkal ellentétben most kinézetüket is jobban megfigyelte.

A hét férfi törtfehér sentit és aranyozott páncélt viselt, övükön és gallérjukon emellett még a kék szín jelent meg. Öltözetükben a fehér a tisztaságot, arany a Napot, s a kék a nappali eget jelképezték. A vihogós sakálok, két félvér lustán, kissé lógóorral ültek a fal tövébe csúszva. Két harcos, egy kreol és egy sötét bőrű, kardjaikkal vívott játékos, tompa koccanásokkal kísért küzdelmet valamivel arrébb. A két sötét bőrű, macskavérű férfi mély beszélgetésbe elegyedett, mondatfoszlányaikból Tara úgy vette ki, vadászati technikákat osztanak meg épp egymással. A csapat utolsó tagja, a csoportvezető, sötétszőke, világosabb bőrű harcos az egyik nagyobb, fali tájképet szemlélte elgondolkodva. Az ő öltözéke a többiekénél valamivel díszesebb volt, s a kék szín páncélján is megjelent, melynek melldísze egy szent szakabeuszt formált.

Az oroszlánlány megköszörülve torkát kisétált a folyosóra. A testőrök azonnal felé kapták tekintetüket, s kivétel nélkül neki szentelték figyelmüket. A sakálok felpattantak, a vívók hüvelyébe csúsztatták kardjaikat, a macskák befejezték a diskurálást, s a vezért sem a képet nézte már, hanem őt. Nem szólították meg rögtön, korábbi kirohanásai tekintetében inkább szótlanul várták, merre indul tovább. Sitara, amint a többi őr sebesen utat nyitott neki, végül az elé a tájkép elé lépett, ahol a vezér szemlélődött korábban. Az aranykeretes, színes olajfestmény egy közeli, magasztos templomokkal hintett város látképét ábrázolta, ami kicsit ismerős is volt a hercegnő számára. Nővére oldalán, hivatalos okokból párszor már megfordult ott.