Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Ré napjának reggelén I.

„A macskák rejtélyes teremtések, akik szeretnek másokkal szórakozni."

„Ha jó ember leszel, azt teszed, amit elvárnak, s így végül nem leszel más, mint a nép óhajának megtestesítője, a nemesek bábja."

„Az embereknek néha áldozatokat kell hozniuk mások érdekében! Ha ez az ára a békességnek..."

„Ha ostobán ostobák ostoba elvárásainak akarsz megfelelni, többet ártasz, mint segítesz! Ám egy bölcs ember nem tenne ilyet! A bölcs ember elsősorban saját elvárásainak próbál megfelelni, sőt azokat újra és újra a körülményekhez igazítja. Bölcs ember ebben a világban az a személy, aki a nép akaratától függetlenül hoz döntéseket, hogy óhajaikat figyelmen kívül hagyva azt cselekedje, amire igazából szükségük van!"

A Nílus túlpartján vörös korongként emelkedett a hajnali Nap, bordóra festve a folyó vizét, s rózsaszínre az eget. Théba felett a félkövér Hold még a horizontnál lebegett, amikor város ébredezni kezdett. A palota nyitott ablakain friss, harmatos szellő süvített be, magával hozva a folyó, s a szavannák pereti illatát is. Theodora némi bűntudattal ébredt, s sétált az ablakhoz, hogy szemügyre vegye a lenyugvó Holdat. Nem volt biztos benne, hogy helyesen cselekszik, ám mi más választása lehetne? Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy felkeresi a tábornokot, ám amikor húga lakosztályához ért, megbizonyosodhatott róla, hogy Sitara és Mahado már kora hajnalban távoztak.

Talán jobb is így – sóhajtotta magában a királynő. Mahado valószínűleg nem értené meg. Hirtelen egy éles és nagyon is ismerős nyávogás ütötte meg a fülét. Lenézett, s a lábai mellett felfedezte a figyelmét kereső foltos, szőrtelen macskát. Foltos újból nyávogott egyet és leülve intett párat a bal mancsával, jelezve, hogy vegyék fel. Thea úgy tett, és ölébe kapta a cicát, majd lassan visszasétált saját lakrészébe, ahol szobalánya, Axara már várta, Nakatóval együtt. A királynő letette Foltost az ágyára, ahol a cica kényelmesen elhelyezkedett az egyik lila selyemmel borított díszpárnán, majd a sötétbőrű nőhöz fordult.

– Minden rendben, felség? – kérdezte Axara tapintatosan, miközben Nakato kíváncsian mellé lépett.

– Igen, igen – füllentette Theodora. – Csak... a húgomat és a tábornokot kerestem.

– Ó, ők már legalább egy félórája elmentek – tudatta Nakato. – A hercegnő szerint a Szekhemré* családnál reggeliznek.

– Értem – bólintott a királynő elfogadóan.

– A fürdőt már előkészítettük. Ha nem bánja, most a húgom is a segítségére lesz, együtt hamarabb végzünk a készülődéssel – mondta Axara.

– Persze – egyezett bele Thea.

Odakint, a nap-negyed utcáin már reggeli tömeg kavargott, baromfiárusok hirdették a friss tojást, pékek segédei a friss kenyeret. Bár a mai nap, a dekád tízedik napja, Amon-Ré nappala szent időszaknak számított Thébában, sőt egész Egyiptomban, volt pár ember, akik ilyenkor is csak az üzletre tudtak gondolni. Mahadónak, mint főpapnak illett volna megróni a ma reggel is a piacon állomásozó árusokat, de az igazat megvallva nem fűlött a foga hozzá. Figyelmét eléggé lekötötte a mellette szökdécselő hercegnő és a körülöttük sündörgő fekete kutya.

– Hé, máguskám! Nem veszünk pár tojást? – érdeklődte Tara lelkesen.

– Irénének bizonyára van bőven – közölte Mahado. – Reggelire is valószínűleg azt készít.