Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Növekvő feszültség II.

„Nem is, nem őt utálom, nyilván, hanem a stílusát, meg a szabályit, meg az elvei nagy részét... Szóval értitek, legjobb barát dolgok!"

„Tudod, egy párkapcsolat sikerét nem lehet egy jóslatra alapozni."

Ezalatt a nap-negyedben...

Írisz, Nailah, Noferu, Anu és Sitara az istentisztelet előtt beugrottak a Szekhemré család házához, hogy lepakolják a déli folyó-negyed piacán vásároltakat, majd a Naptemplom felé vették az irányt. A délelőtti hőség tetőfokára hágott, nyitott sarujuk alatt szinte izzott a világos homokszín térkő. A vakítóan kék égen pár ragadozó madár körözött a fényes napkorong körül, éles rikoltásuk messzire visszhangzott. Tara és Nana nagyban csevegtek, Anu vidáman hegyezte füleit, miközben körülöttük tekergett. Írisz és Noferu mögöttük sétáltak, a főpapnő épp felajánlotta, hogy az istentisztelet után elkíséri a lányt az Élet Házába*, ahol kiderítik, hogy várandós-e. Bár Írisz maga nem valószínűsítette a dolgot, ugyanis Noferu aurájában semmi ilyesmire utalót nem érzett, márpedig a mágusok megérzik az ilyesmit.

A négy lány és Anu hamarosan a nap-negyed főterére értek, amit keresztben átszeltek. A tér közepén állt Théba legmagasabb, aranyozott tetejű obeliszkje, körülötte a térkő mintázata egy háromszögekben végződő napkorongot ábrázolt. A napmotívum körül fényes felirat hirdette „A Nap felkel, a nép felemelkedik"! Alig hagyták el a tér közepét, a jeligére röpke pillantást vetve, nem messze tőlük két emberi alakot öltött aranysárkányt véltek felfedezni, egy nőt és egy férfit. Mindkettejüknek hosszú, sárgás szőke haja és büszkén égnek meredő, hegyes füle volt, elmélyülten beszélgettek. A nő hosszú, fehér ruhát viselt, szőke haját laza fonatba hordta, a férfi egyenes haja lazán vállaira omlott, fényes kék-arany öltözéket viselt aranyövvel és kék drágakövekkel díszítve.

– Az ott csak nem... – döbbent meg Nana. Mind jobban szemügyre vették a sárkányokat, ahogy egyre közelítettek feléjük.

– Elyaas! – fejezte be helyette Írisz, majd aggodalmasan Noferura nézett. – Kikerülhetjük őket – ajánlotta.

– Még hogy kikerülni! – fojtotta Noferuba a szót Sitara hevesen. – Ez a sárkányféle már a legelső találkozásunkkor is az agyamra ment, ma meg kiderül, hogy bántotta Noferut! Most szépen odamegyünk, és jól megverjük! – Az oroszlánlány makacs elhatározással csípőre vágta kezeit, s nehéz léptekkel elcsörtetett a sárkányok irányába, ám pár lépés után egy langyos tenyér fonódott gyengéden a csuklója köré. Meglepetten nézett az őt tartó főpapnőre.

– Nem tanácsos harcba keveredni egy sárkánnyal – ingatta a fejét Írisz, kék szemeiben komolyság fénylett. – Biztos vagyok benne, hogy a fivérem már említette ezt neked.

– Hát persze – forgatta meg a szemeit Tara, s lemondóan sóhajtott.

Noferu ellenben már nem volt ilyen elfogadó. A napok óta felgyülemlett, s mindeddig elnyomott dühe végül utat tört magának. Haragos léptekkel indult meg Elyaas és társa felé, kihasználva azt a pár pillanatot, amíg Írisz a hercegnőre figyelt. Kezeit ökölbe szorította, világoskék tekintete gyilkos szikrákat szórt. Nana megijedt, hogy a végén még valami végzetesen meggondolatlant tesz, így sebesen a nyomába szegődött. Ráeszmélvén a két varázslólány hirtelen távozására, Sitara és Írisz is utánuk siettek. Elyaas, aki nemrég még elmerülten társalgott fajtársával, teljesen meghökkent, amikor Noferut felfedezte. Arcára a csodálkozás és félelem elegye ült ki.

– Magunkra hagynál, kérlek? – fordult Noferu a sárkánynőhöz, amint odaért hozzájuk. A szőke nő, aki alig harmincnak nézett ki, először hezitált, majd a lány lángoló tekintetének sikerült meggyőznie. Aprót biccentett, és elvonult a tér keleti oldala felé, hosszú, fehér ruhájának szoknyája lágyan lebegett mögötte.