Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Visszatérés

„Tudomány és józan ész!"

„Nem sérthetetlen, nem fáradhatatlan, ám állhatatos és eltántoríthatatlan."

Feszült csend telepedett a villa pincéjére, a hűvös, párás levegője kellemetlenül nehezedett a kihallgató szobában tartózkodók vállára. Gebmesz már legalább tíz perce érkezett az ellenszerrel, amit sikeresen be is lélegeztettek az áldozatokkal, amikor Selma felélesztette a testüket. A kétségbeejtő az volt, hogy bár akkor egy ideig lélegeztek és sötétlila váladékot köhögtek fel, lelkük mintha nem teljesen tért volna vissza testükbe. Aurájuk halványabb volt, mint az élőké, s mintha nem is lettek volna igazán jelen. Alexis úgy érezte, lelkük, bár még kötődik testükhöz, már egy másik világban bolyong, ahol ők képtelenek elérni őket.

Selma pár perc után már attól kezdett tartani, hogy elkövette az elkövethetetlent, a tiltott varázslatot, s lélek nélkül hozta vissza az elhunytakat, élőhalott szörnyetegeket alkotva ezzel. Ám tette következményeitől nem kellett sokat tartania, ugyanis miután a méreg távozott szervezetükből, az áldozatok életműködései újból leálltak, immár másodszor is a fizikai halál állapotába süllyedtek. Ezek után már aggódhattak azon, hogy mihez fog majd az Aranysárkány Rend kezdeni a vezérei nélkül. Alexis azonban hitt benne, hogy lelkük újra megfogyatkozó aurájuk dacára is még kötődik annyira erősen testükhöz, hogy visszatérhessenek.

– Érzem – bizonygatta a látó. – Nem, nemcsak érzem, hanem valahol legbelül tudom is. Még nem adták fel a reményt, így nekünk sem szabad! A lelkük még nem szakadt el véglegesen a testüktől! Ha fenntartjuk az aurájuk minimális energiaszintjét, akkor még visszatérhetnek!

– Nem is tudom... ilyen gyenge és halovány aura legtöbb esetben már a lélek hiányát jelzi! Bármennyire is bánt, hogy nem tehettünk többet, nem akarom megkockáztatni, hogy élőhalottakat teremtek – aggodalmaskodott Selma. – Miután feltámasztottam őket, újra feladta a testük! Talán ez jelent valamit.

– Vagy talán a testük csak időt akar adni a lelküknek, hogy visszatérhessen. Életműködés nélkül a test kevesebb energiát von el a lelket hozzákötő aurától.

– Azonban fizikai halál állapotában az aura elkezd oszlani. Farkába harapó kígyó, egyik sem előnyös helyzet.

– Csak mentsd meg az aurájukat! – kérte a mágusnőt Alexis.

– Megteszem, ami tőlem telik! – sóhajtott Selma. Heket segítségével feltápászkodott a földről, s minden maradék erejét a vezérek testébe, aurájába irányította.

– Hagy segítsek, Selma! – ajánlotta Heket.

– Eljön a te sorod is, ha már én nem bírom!

Két perc sem telt bele, a rangidős gyógyító erőtlenül rogyott a földre. Alexis aggodalmasan térdelt le mellé, míg Heket minden energiáját beleadva folytatta helyette az aurák szinten tartását. A törékeny lányka egész teste narancssárga színnel ragyogott, türkizkék szemei zöld színnel izzottak, ám látszott rajta, hogy nem fogja sokáig bírni, közel sem állt Selma mágikus szintjéhez.

Gebmesz, aki eddig a háttérből követte figyelemmel az eseményeket, unottan fújta ki a levegőt. Ráncos arcán lenéző grimasz ült, fintorogva figyelte a varázserejűek eredménytelen próbálkozásait vezéreik megmentésére. Heket szerencsétlenkedéseit látvány azonban fogta magát, és búcsúzás nélkül kibattyogott a szobából. Alexis és Selma bosszúsan vették tudomásul távozását, ám ő ezzel mit sem törődött, léptei csoszogása hosszan visszhangzott a pince kihalt folyosóján.