„– Még azt feltételezik majd, hogy elrabolt egy gonosz sárkány!
– Sokkal inkább megmentett egy egész kedves sárkány."
„Mi látjuk egymást igazán, annak, akik valójában vagyunk."
„Te vagy a rangidős mágus, és (...) egy férfinek kötelessége megvédeni a nőket, még ha azok a nők úgy is vélik, tudnak vigyázni magukra! (...) Egy férfi nem kérkedik azzal, hogy védelmezi a nőket és a nála gyengébbeket! Ez kimondatlan kötelessége, amit büszkén elfogad, de nem henceg vele dicsőséget sóvárogva!"
„Önmagadat árulod el azzal, ha nem azt a hivatást követed, amit te igazinak érzel! (...) Tiszteld magadat annyira, hogy észrevedd, az utat, amin jársz, neked kell meghatároznod! Bárki más teszi ezt meg helyetted, az általuk kijelölt ösvényt sohasem érzed majd sajátodnak! A kiteljesedés sokszor áldozatokkal jár!"
17 éve...
Gyenge szellő fújdogált a sebesen hömpölygő Nílus mentén, színes parti virágok édes illatát szállítva magával. Pálma- és fügefalevelek lágy zörgése vegyült a kabócák koraesti zúgásába. A langyos fuvallat el-eljátszadozott az eget bámuló szőke férfi, és a rajta kimerülten szuszogó barna fiú hajtincseivel. Mahado csak órák múltán tért magához, amikor a narancsos napkorong már a horizonthoz közelített. Ahogy ébredezett, s rájött, végig Elyaas mellkasán pihentette fejét, teljesen zavarba jött, s pipacspiros arccal húzódott le róla.
– E...elnézést – dünnyögte a kedvesen csillogó hüllőszemekbe.
– Semmi baj, Mahi – mosolyodott el a sárkány, és váratlanul megsimogatta a fiú haját, játékosan összeborzolva barna loboncát. – Aranyos voltál, amikor aludtál. Mint egy kiterült pávián – kuncogta.
– Nagyon tréfás – morgolódott a fiú.
– Szerintem az – erősködött a sárkány, s ő is ülésbe tornázta magát, miközben nagyot nyújtózkodott. – Na, asszem mennünk kéne, alkonyodik!
– Érdekes egyén vagy te, Elyaas Daakamon – döntötte el végül Mahado. – Négy nővel lógsz egyszerre, de mindet otthagyod, hogy egy pimasz prücsök segítségére siess!
– Valójában, ez a mai még engem is meglepett!
– Akkor már ketten vagyunk – nevette a fiú, s végül mindketten hangos hahotában törtek ki.
– A botladozó mágus és a daliás sárkány, na, mit szólsz? – vigyorgott Elyaas. – Furcsa páros vagyunk mi ketten.
– Páros vagyunk? – csodálkozott a fiú.
– Talán – vont vállat a sárkányfi. – Mindig is szerettem volna egy tanítványt!
– Tanítványt?
– Hidd el, sok mindent taníthatok ám még neked!
– Miről? A lányok megvezetéséről? – pimaszkodott a fiú.
– Arról is! Meg a világról és a mágiáról. Nyolcvan év alatt elég nagy tudást összeszedtem már!
– Mi... hogy te... nyolcvan éves vagy?!
– Na, jó, még csak hetvenhat, de szeretem kerekíteni! Mert, hogy hangzik már, hogy hetvenhat?!
– Hívhatlak nagyapának?
– Micsoda?!
– Te Mahinak hívsz! Én meg majd hívlak dédinek! Nem, ükinek!
– Szemtelen kölyök! – förmedt rá a sárkány, s megpróbálta elkapni, de kicsúszott a markából. Mindketten felpattantak és körben kergetőztek a tisztáson. Végül a sárkány megragadta a fiú karját és hevesen magához rántotta. Mahado ijedten kapta rá a tekintetét, de a sárkány újból csak összeborzolta a haját, majd eleresztette. Végül mindketten nevetésben törtek ki.
– Most tényleg azt hittem, meg fogsz ütni a tiszteletlen beszólásért – vallotta be végül Mahado.
– Tessék?! – hüledezett a sárkányfi. – Ugyan már, sárkány vagyok, nem állat! Sohasem ütnék meg egy gyereket! Sem egy nőt... na, kivéve, ha igazán rászolgált arra!
– Mivel szolgálhat rá?
– Bántja azt, aki nekem fontos!
– Egész rendes szoknyapecér vagy te, Elyaas – jegyezte meg Mahado. – Ez tetszik! Lehet, tényleg tanulhatnék még tőled!
– Nos, Mahi, ha újabb tanácsra vágysz, tudod, merre találsz!
– A nap-negyedi piacon, facér hölgyek körében.
– Úgy ám – kacsintott rá a szőke. – Na de most már tényleg menjünk! Még azt feltételezik majd, hogy elrabolt egy gonosz sárkány!
– Sokkal inkább megmentett egy egész kedves sárkány.
– Kedves? Ilyennek is kevesen neveztek engem.
– Miért? Azok a nők minek szoktak nevezni?
– Először édesnek, utána isteninek, végül egy utolsó, aljas szemétládának!
– Ahha, értem. Vagyis nem, de mindegy! Szerintem igenis kedves sárkány vagy! És egész bölcs!
– Na, hagyd abba, mert még a végén elpirulok! – nevette a szőke. – Ha szeretnéd, ezúttal utazhatsz a markom helyett a hátamon.
– Tényleg? Nem lenne az fura neked... hogy valaki utazik a hátadon? Nekem Írisz sokszor ugrik a hátamra tréfából, s ő a testvérem, de még így is kellemetlenül hat néha...
– Milyen kis együtt érző vagy. De nem, ez egyszer nem bánom. Ha nem így lenne, nem ajánlottam volna fel.
– Hát legyen – határozta el magát a mágus. – Jó móka lesz!
– Az biztos!
15 éve...
Az évek során Elyaas és Mahado között egyre szorosabb barátság alakult ki. Mahado, ha megértő fülekre vágyott, felkereste őt a nap-negyedben. A sárkány segített neki varázsereje próbálgatásában, miután pedig a fiú megemlítette, hogy ha eléri a megfelelő kort, szívesen csatlakozna az Aranysárkány Rendhez, elkezdett neki harci fogásokat tanítani. Mahado igazán hálás volt neki, mert egyrészt a sárkány kitűnő tanárnak bizonyult, másrészt senki mást nem ismert, aki hajlandó lett volna egy pap gyerekének harcot tanítani. Néha még Írisz is csatlakozott hozzájuk, és a Naptemplomban töltött hosszadalmas tanórák után együtt edzettek a Nílus parton.
Tizenöt évesen apjuk, Maged Szekhemré, sajnálatos módon megbetegedett egy akkor dúló járványban. Bár az isteni kegyeltek ellenállóbbak voltak a betegségekkel szemben, mint az egyszerű emberek, sokan közülük is elhunytak, Maged pedig ilyen téren sajnálatos módon a gyengébbek közé tartozott. Mivel érezte, Ozirisz hívatja, halála előtt magához szólította lányát és fiát, s azt kérte tőlük, miután távozik, lépjenek a nyomdokába, s csatlakozzanak ők is az amon-papsághoz. Először Írisszel beszélt, aki kötelességtudóan bólintott, majd Mahadóhoz fordult.
– Fiam, most, hogy én Oziriszhez látogatok, neked kell átvenned a helyem!
– Na de... atyám... – hebegte a fiú, miközben atyja remegő kezét szorította. – Tudod, én... úgy véltem... talán csatlakozhatnék az Aranysárkány Rendhez. Elyaas már egy ideje tanít harcolni és... szerinte egész jól megy...
– Én csak annyit kérek tőled, drága fiam – zendült újra atya mély, rekedt hangja –, hogy vezesd a népet! Vezesd őket, ahogyan én sohasem voltam képes! Mert ha csak addig hiszel a Napban, amíg látod az égen, elveszel az éjszakában!
– Atyám, én...
– A világon időnként eluralkodik a sötétség, gyűlnek az árnyak, s amikor már az orrotok hegyéig sem láttok... fiam, legyél te Amon-Ré fénye, aki átvezeti népét még a leghidegebb éjszaka legsötétebb labirintusán is!
Mahado szemeibe könnyek gyűltek, ahogy haldokló apját nézte, Íriszébe szintúgy. Könnyfátyolos tekintetét nővére jelentőségteljesen az övébe fúrta. A mágusfiú mélyet sóhajtott.
– Igen, atyám – bólintott. – Az leszek. A fény, ami átvezeti a népet a sötétségen!
Gyermekei után Maged nővérétől, Irénétől búcsúzott. Amikor pedig Ozirisz végleg magához szólította, Mahado nem bírta tovább, s a gyásztól összeszoruló torokkal, szemeiből sebesen potyogó könnyek közepette rontott ki az utcára. Sírva szelte a nap-negyed utcáit, azt sem tudva igazán, hová tart. Csak távol akart lenni családjától, távol a gyásztól, a szívébe és mellkasába maró fájdalomtól, így kétségbeesetten rohant tovább.
Váratlanul egy kék-arany öltözéket viselő férfi kemény mellkasába ütközött. Már épp felkészült a felé tartó szitkokra és átkozódásra, amikor két erős kéz nehezedett a vállára, majd gyengéden megszorították őt. Mahado döbbenten emelte könnyáztatta tekintetét a hosszú, szőke hajú férfi arcára. Ahogy megismerte az őt meglepetten fürkésző, sárga hüllőszemeket, újból erőt vett rajta a szomorúság. Zokogva temette arcát a sárkányfi mellkasába, aki csodálkozva, de kedvesen vonta őt közelebb magához.
– Na, mi az, mi történt, Mahi? – duruzsolta Elyaas megértően a fiú fülébe. – Miért pityeregsz itt az utca közepén?
– Meg...meghalt – szipogta a fiú a királykék ingbe, s erősebben szorított magához a férfit.
– Maged? Az apád? – találgatott a szőke, aki már egy ideje tudott a főpap betegségéről.
– Ühm – dörzsölte könnyeit továbbra is a másik öltözékébe Mahado, majd egész kétségbeesve hozzátette. – Se anyám, se apám... hiába van ott nekem Írisz és Iréne... őket nagyon szeretem... mégis... úgy érzem... egyedül maradtam... Ők ketten... megértik egymást... de engem... Hisz még apám sem értett... most mégis... hogy elment... ez annyira fáj... és én képtelen voltam Írisszel és Irénével maradni...
– Semmi baj – nyugtatta lágy hangon a sárkányfi. Csitítóan simogatta a fiú hátát, gyengéden járatva langyos tenyerét a reszkető testen. – Értem én... Szeretnek ők nagyon téged, de nem érthetnek úgy, ahogy szeretnéd. Írisznek ott van Iréne, neked pedig... itt leszek én!
– Tényleg? – Mahado nedves, zöld szemei reményteljesen csillogtak, ahogy hirtelen felpillantott a sárkányfira.
– Te megértesz engem, Mahi, amikor a legtöbben megvetnek. Én pedig megértelek téged. Mi látjuk egymást igazán, annak, akik valójában vagyunk.
– Te egy kedves, de kéjhajhász sárkány, én meg... egy tizenöt éves mágus, aki úgy bőg, mint egy víziló...
Elyaas elnevette magát, s végül Mahado szája is keserédes mosolyra húzódott.
– Nem, Mahi, nem baj, hogy sírsz – mondta a sárkány. – Épp most vesztetted el édesapádat. Az lenne baj, ha nem sírnál.
– Lehet... – szipogta a fiú, s hangján érezni lehetett, kissé megkönnyebbült.
– Tudom, mit érzel. A gyász keveredik azzal, hogy elvesztetted azt a férfit, akire eddig felnéztél, akit példaképednek tartottál, s anyukád elvesztése után az ő távozása még mélyebben érintett. De tudod, fiúként nem csak apádra nézhetsz fel! Bárki, akinek erényeit tiszteled, legyen az nő vagy férfi, ugyanúgy lehet a példaképed!
– Igaz... Iréne, Írisz, Antef és te... mindannyitótokban van, amit igazán tisztelek.
– Na, látod!
– Mégis... apám nélkül...
– Ne érezd úgy, hogy apád halálával megüresedett az életed! Ő mostantól odaátról vigyáz rád, előtted pedig még számtalan lehetőség áll! Én pedig ígérem, hogy itt leszek neked, ameddig szükséged van rám!
– Akkor most kötelezted el magad háromszáz évre! – vágta rá hevesen Mahado.
– Hogyan?
– Egy mágus élhet akár háromszáz évig. Bár, apám alig hetven volt... De bármeddig élek, nem szeretném, ha te is elhagynál engem... persze, csak ha neked is jó!
– Nem hagylak el, Mahi – mosolyodott el a sárkány, és újra magához szorította a fiút. – Számíthatsz rám!
– Tudom.
– Most pedig, gyere! Hazakísérlek!
– Rendben.
A sárkányfi átkarolta a mágusfiút, s lassú léptekkel indultak vissza Maged házának irányába.
– Tudod – folytatta kimért hangon Elyaas, s jelentőségteljesen a fiú szemeibe nézett –, ahogy neked most szükséged volt rám, úgy a családod többi tagjának is szüksége van rád! Mahi, érthető, ha a maihoz hasonlóan párszor elszelelsz majd otthonról. Ha úgy érzed, nem bírod már tovább, és ki kell eresztened az idegességed, keress fel engem, és harcolunk egy jót! De egy valamit ne feledj! Most már te vagy a férfi a családban! Persze, ott van Antef, de ő csak ember. Így a te felelősséged vigyázni a többiekre, elsősorban a nővéredre és a születő unokahúgodra! Te vagy a rangidős mágus, és bár Iréne rémisztő egy nőszemély, egy férfinek kötelessége megvédeni a nőket, még ha azok a nők úgy is vélik, tudnak vigyázni magukra!
– Értem, és ehhez tartom magam – bólintott Mahado kötelességtudóan, majd kissé elbizonytalanodott. – Iréne bizonyára jól megcsapna, ha kijelenteném, hogy mától én vigyázok rájuk!
– Ha olyan bolond vagy, hogy szóvá teszed, meg is érdemled! Második szabály, egy férfi nem kérkedik azzal, hogy védelmezi a nőket és a nála gyengébbeket! Ez kimondatlan kötelessége, amit büszkén elfogad, de nem henceg vele dicsőséget sóvárogva!
– Igen, persze, nem is így értettem.
– Ha pedig szeretnéd, hogy szavak nélkül is érezzék, számíthatnak rád, akkor önzetlen és oltalmazó tetteiddel mutasd ezt meg nekik! Érezni fogják, ha minden erőddel azon vagy, hogy biztonságban tartsd őket, és hidd el titkon, vagy nyíltan, igazán hálásak lesznek neked ezért!
– Igen – bólintott Mahado lelkesen. – Ezt fogom tenni. Apám után családunk az én felelősségem, és vigyázni fogok rájuk... s talán egyszer egész Egyiptomra is!
– Ezt úgy érted, miután csatlakozol a Rendhez?
– Igen. Bár... lehet végül főpap leszek. Apám azt kérte, hogy...
– Most ne rágódj a távoli jövőn még! – javasolta Elyaas, s megsimogatta a fiú vállát. – Előbb a gyásszal kell megküzdened.
– Akkor tényleg itt leszel velem? Itt maradsz ma estére is?
– Maradok – egyezett bele Elyaas, s nagyot bólintott. – Mindig itt leszek.
Maged Szekhemré testét pár nap múlva egy szent szertartás keretében elégették, majd hamvait déli napállásban a Nílusba szórták, hogy teste újból egyesülhessen a földdel. A mumifikáció főként a nemesek és uralkodók halotti szertartása volt, minden más halottat elégettek, és attól függően, melyik istennek ajánlották testét, különböző napszakban szórták hamvaikat a folyóba, avagy máshová a természetben.
Maged halálát az egész család nehezen viselte. Utolsó óhaját követve gyermekei együtt papi növendéknek álltak. Hogy ne maradjanak teljesen magukra, Iréne kérésére Mahado és Írisz hozzá és akkor már férjének számító Antefhez költöztek. Iréne, aki várandós volt első, s, mint utólag kiderült, utolsó gyermekével, mindent megtett, hogy átsegítse őket a gyászon, mégis, aki legtöbbet segített Mahadónak, az Elyaas volt. Amikor a fiún erőt vett a gyász, vagy elbizonytalanodott önmagában, ő volt az, aki átsegítette a nehéz helyzeteken. Így Mahado, amikor épp nem a Naptemplomban kellett tanulnia, vagy éppen otthon besegíteni Irénének a ház körül, vagy a kis Nailah ellátásában, szinte minden szabadidejét Elyaas társaságában töltötte.
Három hónap telt el apja temetése óta, s Mahado és Elyaas ezúttal is a folyóparton küzdöttek. Ám a Nílus hömpölygő hullámai most édesapja halálát juttatták Mahado eszébe. Elvesztette koncentrációját, így Elyaas jobb horga védekezés nélkül telibe kapta az arcát. A fiú bábu módjára dőlt el a fűben, a sárkányfi pedig döbbenten kapta szája elé a kezeit. Utána azonban rögvest letérdelt a kiütött mágushoz, és vállait gyengéden megragadva ülésbe segítette.
– Ne haragudj! Azt hittem, kivéded! Egyébként nem lendítettem volna a karom ilyen erővel!
– Nem számít – motyogta Mahado, s tétován sajgó arcához emelte kezét.
– Hé, jól vagy? – méregette a fiú szeme alatt növekvő színes foltot Elyaas. – Jó nagyot ütöttem, mi? Egy sárkányosat – kuncogta, majd újból erőt vett rajta a megbánás, és vigasztalóan megpaskolta a fiú vállát. – Na, de sebaj, hamar rendbe jössz! Addig meg mondhatod azt a lányoknak, hogy megmentettél egy bajbajutott kiscicát, és... mondjuk egy gonosz tagtól, aki kiscicákat lopkodott... – Mahado mélyet sóhajtott, ahogy egyre bánatosabb arckifejezést öltött. – Na, jó, ez így nem áll össze! Akkor... csak mond azt, hogy megvédtél egy lányt valami seggfejtől! Az mindig bejön!
– Elyaas... – szólalt meg a fiú halkan, s az a temérdek fájdalom és bizonytalanság, ami szavait átszőtte végre a sárkány tudtára hozta, hogy tulajdonképpen nem is sérüléséről van itt szó, hanem valami sokkal mélyebb dologról.
– Mi a baj, Mahi? – kérdezte lehető legmegértőbb hangján. Térdelésből most leült inkább a fiú mellé a fűbe, és atyáskodva karolta át, miközben meleg hüllőtekintetével belenézett a remegő, mentazöld szemekbe. – Ki vele, na! Nem kell szégyenkezni!
– Apám utolsó kívánsága az volt, hogy lépjek a helyébe... De mi van ha... én inkább a Rendhez csatlakoznék?
– De hisz fogsz is! Ezért gyakorlunk ilyen sokat! Három év múlva, ha tizennyolc leszel, jelentkezel, és biztos vagyok benne, hogy elsőre felvesznek!
– Miért vagy benne olyan biztos!
– Csak az vagyok!
– De nem is ez... Úgy érzem... talán elárulom apámat azzal, ha nem minden időmet a papi tanulmányaimmal töltöm. Lehet egyáltalán amon-pap és rendtag is egyszerre az ember?
– Nem – vágta rá kurtán Elyaas, majd a fiú növekvő csalódottságát látva gyorsan hozzátette. – Ember nem lehet sem Amon-Ré papja, sem a Rend tagja! De te mágus vagy! Neked mindkettő előjogod! A papság szabályait részletesebben ugyan nem ismerem, de azt tudom, hogy a Rendnél csakis a tehetség és hozzáállás számít. Ha rá tudod szánni az edzésekre és bevetésekre fordított szükséges időt, akkor szerintem Szitamon tábornokot sem fogja érdekelni, ha éppen papként prédikálsz a szabadidődben.
– És ha a többi pap nem nézi jó szemmel, hogy... sokuknak már az sem tetszik, hogy ennyi időt töltök veled!
– Azért, mert sárkány vagyok, vagy azért, mert... nos, én vagyok?
– Nem tudom.
– És te mit gondolsz erről? Kettőnkről?
– Nem érdekel, mit mondanak! – állította Mahado szenvedélyesen. – A barátom vagy! Nem leszek veled kevesebbet, csak mert valakinek nem tetszik!
– A mestered vagyok! – pontosított Elyaas, majd halvány mosollyal hozzátette. – De kicsit a barátod is. – A mágusfiú arcán lelkes mosoly jelent meg, majd újból elszontyolodott. – Na, de látod, pont ez az! A barátod mellett kiállsz, de önmagad mellet meg nem?
– Hogy érted ezt?
– Attól félsz, elárulod édesapádat, mert nem válsz azzá, akivé ő akarta, hogy válj! Miért, mert az iránta érzett tisztelet és szeretet ezt diktálja? – Mahado kurtán bólintott, mire a sárkány komoly hangon folytatta. – De mi van veled? Magadat nem szereted? Magadat nem tiszteled? Önmagadat árulod el azzal, ha nem azt a célt követed, amit te igazinak érzel!
– Elyaas...
– Figyelj ide, Mahi, és fogadj meg egy tanácsot! Tiszteld magadat annyira, hogy észrevedd, az utat, amin jársz, neked kell meghatároznod! Bárki más teszi ezt meg helyetted, az általuk kijelölt ösvényt sohasem érzed majd sajátodnak! A kiteljesedés sokszor áldozatokkal jár! Érted, mire célzok ezzel?
– Igen, azt hiszem, értem! – bólintott a fiú megenyhülve, s megvilágosodva. – Úgy döntök, hogy a saját, és atyám óhajának is eleget teszek! Ez lesz az én utam!
– Nos... nem teljesen erre céloztam, de...
– Miért, mire?
– És ha egyáltalán nem lennél pap?
Mahado elgondolkozott, majd megrázta a fejét.
– Nem csak atyámat, de Íriszt is elárulnám vele. A nővérem és én megegyeztünk, hogy együtt készülünk fel a papi vizsgára. De köszönöm a tanácsot Elyaas! Most már tudom, hogy nem csak másokat, de magamat sem szabad elárulnom! Mindkét hivatást választom, mert jelenleg egyikről sem érzem helyesnek lemondani!
– Ahogy szeretnéd, Mahi – sóhajtott Elyaas.
– De... – vegyült újra bizonytalanság a mágusfiú szavaiba. – Mi van, ha végül egyik hivatásban sem leszek elég jó?
Elyaas kedvesen közelebb vonta magához a fiút, aki a férfi vállának dőlt, és hálásan simult bele az ölelésbe.
– Hidd el nekem, Mahi! Ha valaki, te még erre is képes leszel!
– Miért vagy ebben olyan biztos?
– Nos, ha valaki még egy ilyen beképzelt, reménytelenül szoknyavadász pojácával is hajlandó barátkozni, mint én, az igazán különleges ember.
– Nem is vagy reménytelen... na, jó, kicsit! Hány nővel is voltál a dekádban, tízzel?
– Tizenkettő, de ez most nem fontos...
– Rendes sárkány vagy, Elyaas. Miért olyan nagy dolog, hogy erre rájöttem?
– Tudod Mahi, azért, mert évtizedek óta te vagy az egyetlen, aki ezt meglátta. Még a munkatársak is elkönyvelnek egy hatalmas seggfejnek!
– Tényleg, mit is dolgozol te?
– Kereskedő vagyok, már mondtam – emlékeztette a sárkány, ravaszul hobbiját használva, igazi állását elhallgatva. Már több évtizede a Rend tanácsadó sárkánya volt, de ezt még nem szerette volna a fiú tudtára hozni, nehogy elbízza magát.
– És a többi kereskedő kigúnyol téged?
– Ó, nem nyíltan, úgy nem mernek, ne aggódj. Ha a szemembe mondanák, lecsapnám őket, mint a legyet!
– Tudod mit, Elyaas? – pillantott lelkesen a sárga hüllőszemekbe Mahado. – Ha ezentúl bárki bántani mert téged, lecsapom majd én!
Elyaas jóízűen elnevette magát.
– Hát ahhoz még nem árt kicsit gyakorolnod! De értékelem az ajánlatot, tényleg. Ha pedig valaki bántani meri az én mágusomat – borzolta játékosan össze a fiú haját –, akkor úgy ellátom a baját, hogy lapáttal kell majd felkaparni a földről!
Most Mahadón volt a sor, hogy elnevesse magát.
– Értékelem az ajánlatot – idézte a sárkány szavait –, de meg tudom védeni magam!
– Igen? – szökkent a magasba a szőke szemöldöke. – Ez a szép, színes folt a szemed alatt nem erről árulkodik!
– Na, majd megmutatom én neked! – pattant fel Mahado a fűből, s kezdő harcállást vett fel. – Folytassuk!
– Ahogy szeretnéd, Mahi! – tápászkodott fel Elyaas is, és ő is felvette a pozíciót. – De ezúttal ne lankadjon a figyelmed! Ha az egész arcod kék-lila foltok tarkítják majd, a végén még a nagynénéd sem fog felismerni, és kitilt az otthonából!
– Akkor majd beköltözöm hozzád! – vágta rá a fiú könnyedén. – Te amúgy sem a Hórusz-sziklák között laksz a sárkány-negyedben, mint a legtöbb sárkány, hanem a nap-negyedben!
– Most különcnek neveztél?! Amúgy meg a sárkány-negyedben kevesebb a szabad bige!
– Csak arra céloztam, hogy közel laksz hozzánk!
– Igaz. És tudod mit, Mahi? Ha majd idősebb leszel, és még mindig szeretnél egy ilyen beképzelt sárkányfival lakni, akkor szeretettel várlak! – kacsintott a fiúra. –Amúgy is kíváncsi vagyok már, milyen lehet lakótárssal élni!
– Csak vigyázz, Elyaas, még szavadon foglak!
– Ahhoz előbb el kell kapnod! – Elyaas arcán ravasz vigyor terült szét, majd gyors, de nem túl erős ütésekkel sorozta a mágust, aki alig győzte kivédeni őket. Mahado végül kínjában elnevette magát, majd amikor a sárkány némi időt hagyott neki fellélegezni, ellentámadásba lendült.
Elyaas a soron következő három évben sem hagyta a fiút elkallódni. Mahado akkoriban lépett volna igazán lázadó, kamasz korszakába, ám bármit csinált, ha az már túlment egy bizonyos határon, Iréne mellett a sárkányfi is jól a körmére nézett. Lazsálás és italozás helyett Elyaas további edzéseket tartott neki, melyek során megtanította neki a sárkányok és a Rend által használt legtöbb fogást. Tizenhat éves kora után, amikor az alapokat már tökéletesen elsajátította, karddal és más fegyverekkel is küzdöttek. Ha pedig mégis a lazítás került terítékre egy-egy unalmasabb templomi órát követően, a sárkány, habár társaságot is nyújtott, odafigyelt arra, hogy a mágusfiú soha se igya olyan hullarészegre magát, amit később már ő is szégyellt volna.
12 éve...
Tizennyolc évesen Mahado Szekhemré, aki akkor már az arany szinten állt, felvételizett az Aranysárkány Rendhez. Csupán a három napig tartó, kimerítő és idegőrlő vizsgasorozat után tudta meg, hogy Elyaas mindvégig a Rendnél dolgozott. A sárkány jelenléte teljesen meglepte, amikor az eredményhirdetés napján délcegen elősétált a villa oszlopai közül, s arcán szokásos, sárkányos mosolyával kezébe nyomta a sikeres felvételit tanúsító papirusz tekercset.
– Ezt meg... mire véljem? – pillantott döbbenten a szőkére Mahado, miután gyorsan átfutotta a papiruszra írott sorokat. Tekintetét értetlenkedve lap alsó sarkában lévő pecsét és aláírások, és a sárkány arca között járatta. Az egyik bíráló ugyanis, aki jóváhagyta tagságát, egy bizonyos Elyaas Daakamon volt, a Rend tanácsadó sárkánya.
– Gratulálok! – vigyorgott rá szélesen a férfi, majd átkarolta, és megveregette a hátát. A mágus némi habozással visszaölelte, majd amikor elváltak, homlokát ráncolva bámult sárga hüllőszemeibe.
– Soha sem mondtad, hogy egy vagy a Rend sárkányai közül! – méltatlankodott.
– Jelenleg már csupán az egyetlen. A többi sárkány mind a családjára hivatkozva visszavonult, s egy hónapja Aaron is elhúzott. Csak én maradtam! – közölte Elyaas. – De – csapta tenyerét boldogan a mágus vállára –, most, hogy felvettek, újra van itt egy igazán jó barátom!
– Barátod? Azt hittem, elsősorban a mesteremnek tartod magad!
– Eddig így volt, de úgy vélem, ez az a pont, ahol átlépjük a mester és tanítványa viszonyt! Persze, egy valamire még megtanítlak téged, de az inkább lesz baráti jótanács!
– Rendben, de... még mindig nem válaszoltál!
– Nem említettem, hogy annak a szervezetnek dolgozom, ahová felvételizni szeretnél, nehogy még csak véletlenül is megforduljon a fejedben, hogy emiatt majd neked könnyebb dolgod lesz a vizsgán! Már így is a szabályzat határait súroltam azzal, hogy minden próbatételre személyesen készítettelek fel!
– Ez elfogadható magyarázat, nem szeretted volna, ha elbízom magam – bólintott Mahado. – Köszönöm, Elyaas.
– Na, keblemre! – vigyorodott el a sárkány, s amikor újra ölelésben fonódtak össze, kedvesen megdörzsölte a mágus hátát. – Szép volt, Mahi! – Lassan aztán elváltak egymástól, s a szőke a mágus szemébe nézett. – Most pedig, hogy tagságodat megünnepeljük, elmegyünk csajozni!
– Ugyan már, Elyaas! Tudok magamnak nőt szerezni!
– Na persze! Eddig mennyi is volt? Nulla?
– Nem igaz, mert három!
– És mennyivel jutottál az ágyig?
– Nos...
– Na, szóval – karolta át barátját a sárkány, s kezdte lefelé terelni a széles lépcsősoron. – A nőkről azt kell tudni, hogy...