„Tartogasd a haragodat későbbre, mert a személyes ellentéteknek itt most nincs helyük!"
„Elismerést akkor kapsz, ha valami tényleges eredményt is elértél a magamutogatás mellett!"
„A tűzkör rejti a lehető legveszedelmesebb varázslatokat, amelyeket talán a legnehezebb visszacsinálni, ha félrecsúsznak..."
Dobogó, több irányból keveredő léptek zaja vegyült a szűkösebb, kanyargós járat lilás-türkizes félhomályába. Nia és Tamir sebesen felzárkóztak a csoportot vezető Jahi és Khari mellé, majd az árnyak takarásából óvatosan lestek ki a szomszédos, tágasabb és jobban megvilágított barlangfolyosóra. A fegyvertár duplaszárnyú, fekete ajtaja előtt legalább két tucat kék bőrű, ezüsthajú katona állomásozott, lézerfegyverüket lövésre készen vállukon pihentették, kardjuk rendelkezésre állva pihent derekukra erősített tokjában. Jahi és Khari gondterhelten néztek össze a két vezérrel. Ők végül visszahúzódtak az árnyékba, majd mindenkit maguk köré intettek.
– Sokan vannak, legalább kétszer annyian, mint mi – ragadta magához a szót Nia. Halkan, de jól érthető, komoly hangon beszélt. – Azok a négyszögletes, hosszúkás, csőszerű fegyverek, melyeket maguknál tartanak... Emlékszem, hogy említettetek valamit róluk – fordult Nalához. A lány bólintott, de helyette Jahi válaszolt.
– Fényt lőnek ki belőle. Lila színű, mint az energiájuk, és úgy vág, mint a sárkányok lézere.
– Az ilyesféle lézertámadásra kell ezek szerint a legjobban odafigyelnünk – következtette Nia. Davura és Szatiah-ra pillantott. – Állítólag a lila energia egyenértékű a mágikus erőkkel, de nem feltétlenül áll azok felett.
Davu kinyújtotta tenyerét a szomszédos folyosó irányába, s a nagyobb távolság ellenére is sikerült kitapogatnia a kékek páncéljából és fegyvereiből áradó szokatlan, természetesnek egyáltalán nem mondható rezgéseket.
– Alapjába véve más természetű, mint a megszokott környezeti energiák, amikhez csatlakozni szoktunk – magyarázta Davu –, de nem különbözik jobban a természetes eredetű energiáktól, mint az mágia, vagyis az asztrális energia maga. Intenzívebb, sűrűbb, rendezettebb, mint a természet színes és néhol kaotikus áramlatai. Ezzel együtt, mondhatni egyszerűbb természetű, egysíkú, azonos, egymással tökéletesen harmóniában álló rezgések egyvelege. Ez a nagyfokú egyneműség és koncentráltság teszi különösen veszélyessé. Mi, mágusok a legtöbb varázslatot a természeti energiák felhasználásával, illetve saját asztrális energiánk különféle formába öntésével, például erőterekké alakításával hajtjuk végre. Ilyen minőségű energiamezőt, amely a kékek felszerelését átjárja, viszont meglehetősen nehéz dolog létrehozni, nehezebb lesz védekeznünk ellene, mint a természet erői ellen lenne. Másrészről ezek az idegen rezgéshullámok... úgy tippelem, ha nagyon sok gyűlik meg egy helyen, fokozzák egymást, és az így kapott egyesített erőtér olyan átható és erőteljes lesz, hogy az belepiszkál az auránkba, és időszakosan még az asztrális energiákat is visszaszoríthatja.
– Ezzel arra céloz – vette át a szót Szatiah –, hogy ha egyszerre több irányból támadnak a lila fénnyel, megbénulhat a varázserőnk. Az alakváltók nem tudnak átváltozni, a mágusok varázsolni, a harcosok ereje elveszik...
– A bénulás fizikai értelemben is értendő – pontosított Jahi. – Elég, ha megcsap a lila energia, pillanatokig lebénulsz. Ha többször, akkor a képességed is összezavarja.
– Érdekfeszítő, ahogy a dolgot hosszasan magyaráztad, Davu – ragadta vissza a szót Nia kissé türelmetlenül – de a lényegre térnél?
– Ha alaposan átgondoljuk, a megfelelő varázslattal mi is semlegesíthetjük az ő energiájukat rövidebb időre. Az egyenrangúság ebben az esetben azt jelenti, hogy megfelelő használatban és körülmények között a mi varázslataink és az ő energiájuk kölcsönösen képesek egymást semlegesíteni.
– Szóval remélhetőleg el tudjuk ragadni a fegyvereiket, megsemmisíteni őket, és magukat, a katonákat is feltartani pár pillanatra – mondta Szatiah.
– Ez a pár pillanat elég kell, hogy legyen nekünk, hogy amíg hiányzik az energiájuk, kiiktassuk őket – bólintott Nia elszántan. – Mindenkire szükség lesz, s sokunknak kettőt kell egyszerre elintéznie.
– Én is beszálljak? – kérdezett rá Sitara. Nia csupán néhány másodpercig gondolkozott a válaszon, majd határozottan megrázta a fejét.
– Te és a kutyák itt vártok az árnyékban, és ha a dolgok kedvezőtlenül alakulnak számunkra, megpróbáltok kijutni azon az útvonalon, amit végül nem választottunk!
– Na de...
– Sitara! Emlékszel, mit ígértél? – A hercegnő kelletlenül bólintott. – Tamir itt marad veled, hogy szükség esetén legyen egy igazán képzett harcos, aki kikísér.
A nagydarab férfi kötelességtudóan bólintott, majd ellenkezést nem tűrve intett a lánynak, hogy húzódjanak még mélyebbre az árnyékban. Sitara, nyomában Anuval és Zarával lemondóan követte. Tamir végül határozottan, de tőle telhető legnagyobb finomsággal megragadta a karjait, majd egészen a nyirkos barlangfalhoz tolta, ő maga pedig széles testével beállt elé, kardját védekezésre készen szegte fel. Sitara unottan forgatta meg szemeit ráeszmélvén, hogy újból ő lett a széltől is óvott hercegnő.
Nia végighordozta tekintetét a csoport többi tagján.
– Davu, Szatiah! Megbénítjátok a katonákat, és elszeditek tőlük a fénylövő fegyvert! Ha készen álltok, majd jelezzetek! – A mágus és a mágusnő kimérten bólintottak. – Jahi – nézett a fiúra, majd az ő csapatával érkezett harcos Bakarira és harcosnőre, Nubra. – Te, Bakari és Nub innen, a közelebbi oldalról támadtok az osztagra. – A három harcos engedelmesen bólintott. – Horu, Horel, ti középtájékról. – A sólyomfiúk bólintottak. – A távolabbi végen kicsit többen vannak. – Nia végignézett a maradék négy oroszlánvérűn és unokahúgán. – Nala, Chikelu, Ekene, Khari és jómagam macska formánkba változva sebesen a folyosó távolabbi végén termünk, majd ott csapunk le. Ekon – sandított a kereskedőre. – Nem vagy rendtag, de állítólag értesz valamennyit a harchoz.
– Csak amennyire a szavanna tanított – vont vállat a férfi.
– Annak elégnek kell lennie! Ha segíteni szeretnél, csatlakozol hozzánk!
– Jó ötlet ez? – kérdezte Ekene. – Valóban nem harcol rosszul... de egy civilt bevonni a Rend akciójába...
– Tisztában vagyok a szabályzattal – világosította fel beosztottját Nia –, ahogy azzal is, hogy már akkor megszegtem, amikor az elágazásnál beleegyeztem, hogy Ekon és a hercegnő velünk tartsanak. A hercegnőt, amíg van választásom – nézett el a fal mellett és Tamir részleges takarásában, összefont karokkal duzzogó lányra –, még akkor sem vonnám be egy ilyen közvetlen támadásba, ha ő kérne rá. Épp elég kockázat, hogy úgy döntöttem, a fegyvertárral segíthet. Ekon viszont nem uralkodói vér, végső soron nem tartozom érte nagyobb felelősséggel, mint ő saját magáért. Ha segíteni szeretne, hajlandó vagyok a további szabálysértésekre, ugyanis a körülményekre tekintettel minden használható katonára szükségünk van!
– Értettem – bólintott Ekene engedelmesen, majd bátyjához fordult. – Dönts gyorsan, ne tartsd fel a többieket!
– Kapok ezért kitüntetést, ha élve kijutok? – kérdezte a kereskedő bizonytalan vigyorral. Ekene hozzáállását helyreutasító morgással díjazta. Ekon végül összenézett a kissé morcos hercegnővel. – Bátor, mint az oroszlán, igaz? – Sitara felkapta a fejét. – Helyetted is odacsapok nekik! – kacsintott Ekon a hercegnőre, majd Nia felé fordult. – Számíthatsz rám, főcicus! – Nia összevonta szemöldökét. – Vagyis, Nia...
– Neked Meritpahet vezér!
– Akkor az.
– Készüljetek! – jelentette ki a leopárdnő. – Davu, Szatiah, ha készen álltok, adjátok meg a jelet!
A mágus és a mágusnő megbeszélték a lépéseket, miközben az alakváltók és harcosok a járat keskeny kijárata köré gyűltek. Végül Davu és Szatiah kiléptek a fénybe, szinte azonnal magukra vonva ezzel a katonák figyelmét. Pillanatokon belül lila lézernyalábok kezdtek záporozni feléjük, amit a varázslónő egy aranyszínű, széles energiapajzzsal védett ki. Davu kezei között szintén aranyszínű varázsenergia gyűlt, majd amikor jól látható gömbbé nőtte ki magát, a mágus szabadjára engedte, s az táguló erőtérként söpört végig a kék bőrű katonákon. A fekete páncélokból és lézerfegyverekből kihunyt a lila energia. Davu és Szatiah egy-egy telekinetikus rántással kiragadták kezeikből a puskákat.
Nia és a többiek ekkor tömegestül rontottak ki a folyosóra. Nia és Nala leopárddá, Chileku, Ekon, Ekene és Khari oroszlánná alakulva vágtattak keresztül a kékek között az osztag távolabbi feléhez. Először még nagymacska alakjukban csaptak le az ellenségre, leteperték őket, és éles karmaikkal támadva arcukat és nyakukat. Horu és Horel sólyomként szálltak középtájékra, csőrrel és karommal hasítva az ellent. Jahi és harcosok az osztag közelebbi felét kaszabolták, amíg győzték. Hamarosan visszatöltődött a kékek páncéljába az energia, ők pedig a sokkból kimászva kardot ragadtak.
Nia végzett a legtöbbel, mindenkinél gyorsabban és ügyesebben mozgott, és végtelen pontossággal hajtotta végre kecses, mégis erőteljes harcmozdulatait. Pörgött, forgott, szaltózott, és szinte követhetetlenül váltogatta ember és leopárd formáját, ezzel is még jobban megzavarva az ellenséget. Chikelu és Ekene sem maradtak el nagyon mögötte, Nala, Khari és Ekon is minden tőlük telhetőt beleadtak. Jahi szintén kitett magáért, sebesen ütött, rúgott, fordult, gáncsolt, döfött és csapott a két másik harcos körében. A két sólyomfiú szinte mindvégig madárként keringett a katonák felett, és itt-ott lecsaptak.
Davu és Szatiah már nem ismételhették többször a korábbi erőteret, ami az ellenfél energiáját semlegesíteni tudta. Annak megidézése túl sok energiájukba került volna, amire még a fegyverek megsemmisítéséhez és a kijutáshoz is szükségük volt, így ők ketten kisebb varázslatokkal segítettek be a többieknek. Szélcsapásokkal terelték távolabb az ellenfelet, tűzgömbökkel rontották koncentrációjukat, földön heverő szikladarabokat, vagy éppen letört cseppkövekkel vágtak nekik.
Hosszú percekig harcoltak egymással. Nehéz küzdelem volt, mindannyian súlyos, vagy kevésbé súlyos sérüléseket szereztek. Davu és Szatiah meggyógyították a komolyabb sérüléseket, majd a csapat nehézkes sóhajjal nyugtázta véres győzelmét. Nem az összes ellenfél halt meg, de mindannyian harcképtelenül feküdtek a földön. Nia intett a szomszédos járatban rejtőző Tamirnak, aki biccentett a mögötte ácsorgó hercegnőnek, s ők ketten is kimerészkedtek a folyosóra.
– Anu, Zara, maradjatok! – szólt hátra a kutyáknak a hercegnő, akik szófogadóan visszahúzódtak az árnyékba. Sitara bölcsebbnek látta a két ebet nem kitenni egy lehetséges tűzharcnak.
Nia és Jahi vezetésével a csoport a fegyvertár ajtaja köré gyűlt. Kilincs nem volt rajta, így Jahi megpróbálta befelé tolni, de várhatóan nem történt semmi azt leszámítva, hogy a kereten lila energia futott körbe.
– Zárva van, bár erre számítottunk – jelentette ki a harcos fiú. – Mivel nem értek a kékek tudományához, és felteszem, ti sem, így ezt is valószínűleg csak varázslattal fogjuk tudni kinyitni.
– Akár csak a raktárt korábban – dörmögte Tamir, s Jahira sandított. – Mondd még egyszer, mi hasznodat is vesszük, most, hogy kegyeskedtél visszaállni hozzánk?!
– Elvezettelek idáig és a harcból is kivettem a részem!
– Te magad mondtad, hogy az elágazástól a térképet nézve is jöhettünk volna! Odáig meg a macskák elvezettek volna a ti korábbi szagotok alapján.
– Ez igaz – állt Tamir párjára Chikelu. – Végig erős volt a kis csapatotok illata egészen a válaszútig.
– Hát, ha ennyire hasztalan vagyok, akkor megyek innen! – kapta fel a vizet Jahi, s már furakodott is volna ki a körből, ha egy kisebb, de meglepően erős kéz nem szorul a karjára.
– Nem mész sehova, együtt maradunk! – közölte Nia szigorúan a fiúval, majd rendreutasítóan Tamirra meredt. – Ennek a kicsinyes vitának pedig semmi értelme, Akhenmaat! Nem csak neked sérti a büszkeséged és becsületed, hogy az embereid elárultak! Én is hosszadalmas megrovást tervezet Nala és Khari számára, és biztos vagyok benne, hogy Horeth is elbeszélget majd a fiaival, de csakis akkor, ha a város már biztonságban van! – Az említettek félve pillantottak össze, miközben nagyot nyeltek, ám Nia kizárólag Tamirra összpontosított. – Szóval tartogasd a haragodat későbbre, mert a személyes ellentéteknek itt most nincs helyük!
Tamir mélyen szívta be a levegőt, hogy lecsillapítsa magát, s mikor már másodszor sóhajtott, sikerült elfogadnia a leopárdnő álláspontját. Egész érdekesnek találta, hogy bár mindketten keménységükről és forró természetükről voltak híresek, Nia a körülményekre tekintettel mégis jobban uralta érzelmeit, s a lehető legmegfontoltabban, egyben leggyorsabban hozott döntéseket. Talán hajlandó beletörődni, hogy Nia úgymond elhódította a vezetői szerepet, mert láthatóan az ő szemei előtt változatlanul és zavartalanul ott lebeg a közös cél, s annak leghatásosabb elérési módja.
– Igazad van, Meritpahet – mondta végül a nőnek Tamir. – Foglalkozzunk a feladatunkkal.
Nia egyetértően bólintott, majd megkereste Szatiah és Davu tekintetét.
– Ki tudjátok nyitni az ajtót?
– Minden bizonnyal – felelte Davu. – Csak idő kérdése...
– Nincs sok idő – közölte Nia –, bármikor küldhetnek újabb katonákat! Már bizonyára felfedezték, hogy betolakodók vannak közöttük!
A mágus és a mágusnő kötelességtudóan bólintottak. A csapat hátrább húzódott. Davu felemelte karjait, tenyereit az ajtó felé fordította, majd azok sárga színnel izzottak fel. Pár pillanat múlva az ajtókeret lila izzását hasonló, sárga aura vonta be, majd egy időre megszűntette azt. Szatiah ekkor egy karjait kinyújtó, majd visszarántó mozdulattal megragadta, majd szinte kitépte keretükből az ajtószárnyakat, amik végül kétoldalt a talajon landoltak. A csapat számára így szabad belátás nyílt a fegyverraktárra, amit a bejárat köré gyűlve mind alaposan szemügyre is vettek. Nia és Tamir állt legelöl, ám Sitara is hamar közéjük furakodott, s azon nyomban elkerekedett macskaszemekkel bámult a túloldalra.
A fegyvertárrá kinevezett méretes barlangteremben a korábbi ágyneműraktárhoz hasonló, ám sokkal hosszabb, magasabb és robosztusabb fémpolcok sorakoztak, rajtuk a legkülönfélébb fegyverekkel. Egyik szélső sorban páncélok részei és pajzsok, a mellette lévőben különféle fekete pengék, kardok, szablyák és tőrök pihentek. A többi állványzaton a legtöbb eszköz különös alakú, a thébaiak számára ismeretlen volt. A lézerpuskákat és pisztolyokat még felismerték a korábbi harcból, Jahi pedig korábbi tapasztalatai alapján ügyesen kiszúrta a portálvetőket és fénnyel vágókat, ám a legtöbb szerkezet még számára is idegen volt.
– Azt a macskamentás mindenit! – bukott ki Sitarából, s eme kijelentése mindannyiuk érzelmeit megfelelően kifejezte. Ekon, Ekene és a hercegnő maga teljesen ledöbbentek a látványtól. Jahi, Khari, Nala, Horu és Horel keményen szembesültek vele, hogy valóban olyan nagy készlettel rendelkeznek a kékek, mint arra Zoana általában figyelmeztette őket. Nia, Tamir, Davu, Szatiah, Bakari és Nub pedig aggodalmasan, egyben elszántan vették tudomásul, hogy meglehetősen nehéz dolguk lesz mindennek az elpusztításával. A csarnok ugyanis, amivel épp macskaszemet néztek, legalább akkora volt, mint kétszer a központ villájának hatalmas aulája.
– Mozgás! Nem érünk rá bámészkodni! – jelentette ki Nia miközben belépett a terembe. Tamir, Sitara, majd Davu, Szatiah és végül mindannyian követték. A bejárat környéki szabad területen állapodtak meg, majd utasítást várva néztek a vezérre. – Javaslom, gyorsan mérjük fel a terepet. Ha körvonalazódik mennyi és milyen típusú fegyvereket tárolnak itt, könnyebben állíthatunk fel stratégiát az elpusztításukra! Tamir, te és a harcosok ügyeljetek a bejáratra és ha újabb éjelfek közelednek, értesítsetek! A többiek kapnak egy-egy részleget, és azt nézik át!
A csapattagok engedelmesen bólintottak. Tamir, Jahi és a másik két harcos felszegett karddal húzódtak az ajtólyuk köré. A csapat nagyja pedig szétszóródott a polcok között. Sitara, Horu, Horel, Bakari és Nub egész elképedve barangoltak a plafonig nyúló polcok útvesztőjében. Nia, Nala, Chikelu, Khari és Ekon határozottabb léptekkel, ám gyakori szemöldökfelvonások és homlokráncolások közepette igyekeztek minél jobban megsaccolni a látott fegyverek mennyiségét, s az ismeretlen tárgyak hozzávetőleges rendeltetési célját. Davu és Szatiah aggodalmasan keringtek a fegyverhalmok között, ők képességüknek hála már azt is könnyebben megérezték, hogy melyik eszközt vagy szerkezetet működteti az idegen, lila energia, s melyik az, amely egyszerű fémtárgynak számít.
Percek múltán újra a bejárat közelében találkoztak össze, ahol megosztották tapasztalataikat egymással. Nia, Davu, Szatiah, s az összes csapattag mély gondolkodóba esett.
– Az az egy biztos, hogy mindent, ami ebben a teremben van, használhatatlanná kell tennünk! – fektette le Nia a lényeget. – Hogy ezt mi módon érjük el, az az igazi kérdés.
– Számos eszköz van, amelyet átjár a lila energia – közölte Davu –, ám a legtöbb ugyanúgy elpusztítható egy erőteljesebb fizikai hatással. – Erejével leemelt egy lézerpuskát az egyik polcról, majd nagy erővel a barlangfalnak csapta. A fémszerkezet pár darabra tört, és ezt heves, lila szikrázás követte. – Ám olyankor felszabadul valamennyi a bennük tárolt energiából, ami sérülést okozhat.
– Egyszóval nem ajánlott puszta kézzel szétverni őket – folytatta Szatiah. – Néhány efféle eszköz pedig, mint a páncélrészek és pajzsok, sokkal ellenállóbbak a fizikai csapásoknak. – A varázslónő a levegőbe lebegtetett pár fekete vértet, majd Davu mozdulatához hasonlóan a falnak csapta őket. Azokon végigfutott a lila izzás, de nem törtek össze. Szatiah ekkor egy sárga villámot küldött rájuk, s annak hatására lila szikrázás közepette megrepedtek, majd végül kihunyt bennük az izzás.
– A pajzsok és páncélok csak erősebb varázslatokkal semlegesíthetők – foglalta össze Davu.
– Ráadásul hőállóak is – szúrta közbe Sitara. Nia, Davu, Szatiah és Tamir érdeklődve fordultak felé. – Tudom, mert használtam a tűzerőmet katonákon, és csak ott égtek meg, ahol a páncél szabadon hagyta a bőrüket.
– Igen, tűzcicáskodott bőven a hercegnőcske – bizonygatta Ekon vigyorogva, majd Nia szigorú pillantásai közepette komolyabb hangon folytatta. – Viszont maga, a fekete fém nem hőálló, tűzcica a rácsokat is kiolvasztotta. Talán a páncélban van valami több... nem csak fém és energia, de valami idegen anyag, ami ellenáll a hőnek.
– Előfordulhat – bólintott Davu. – Kicsit más az összetétele, mint a szintén fémből készült, energiát tároló fegyvereknek.
– Mindezzel arra célzok – folytatta Ekon –, hogy a kardokat, pengéket... de a legtöbb tárgyat itt, még talán azokat is, amelyek lilán szikráznak, megkárosítaná a kifejezett forróság.
– Hm – gondolkodott el Nia, mialatt a hercegnő, a kereskedő, a mágus és a mágusnő között járatta tekintetét. – Annyit még én is értek a varázslathoz, hogy tudjam, az ilyesmit nem árt előre letesztelni.
– Akkor teszteljünk! – bólintott Ekon, majd biccentett testvérei felé. Khari lekapott egy fekete kardot a hozzá közelebbi polcról, Ekene pedig egy lézerfegyvert. Ekon elvette őket, majd a többiek figyelmével kísérve elhelyezte őket a földön maga előtt, egy lábnyira egymástól. Végül hátrált pár lépést, s kitárt karokkal terelte hátrébb testvéreit is. A szemközti oldalon álló Nia, Nala, Davu és Szatiah összenéztek, majd hasonlóan tettek. Sitara egyedül maradt a kör közepén az előtte heverő két fegyverrel.
– Akkor én most... – bizonytalanodott el kicsit a hercegnő, ugyanis az összes csapattag komoly, s egyben kíváncsi tekintetét magán érezte.
– Annyira büszkélkedtél a rejtélyes erőddel korábban – mondta neki Nia. – Itt az alkalom, hogy bizonyítsd, érdemes volt magammal hoznom téged!
– Hát jó...
– Várj! Egy pillanat! Davu, Szatiah! – Nia a mágusok irányába kapta tekintetét. – Ha a fénylövő túl erősen szikrázna, ügyeljetek arra, hogy ne ártson a hercegnőnek!
– Igen – bólintott a két említett, majd kezeiket védőpajzs létrehozására készen emelték meg.
Sitara lehunyta szemeit, mély levegőt vett, majd lassan kifújta azt. Igyekezett átérezni a környezet rezgéseit, majd saját testének és aurájának hullámait. Elképzelte a tüzet, hogy mit jelent számára a hő, s máris érezte, ahogy bensőjében megmozdul valami. Aurája legmélyebb pontjaiból indult meg az energia, meggyűlt a mellkasában, majd végtagjain, főként karjain keresztül áramlott egészen a kezébe. Mikor kipattantak macskaszemei, azokban karmazsin lángok jártak táncot. Jobb kezét a lézerpuska, a balt a kard felé emelte, majd tenyereiből szinte azonnal, intenzív hullámokban tört elő hővé formálódva az asztrális energia.
A fekete penge és a fegyver csöve izzani kezdtek, majd lassan megolvadtak. A lézerfegyver kicsit szikrázott, de a szikrák nem csaptak túl távolra, nem jutottak el a lányhoz. A kard ráolvadt a talajra. Végül, ahogy Sitara elégedett sóhaj kíséretében befejezte a varázslatot, mindkét fegyver a korábbitól merőben eltérő, amorf formában szilárdult meg. Bár már mind hallottak az erejéről, Sitara korábbi elmondásai, Ekon, Ekene, Khari, Jahi és a sólyomfiúk beszámolói alapján, Tamir, Bakari, Nub, Nala és Chikelu még így is elképedve, Davu és Szatiah pedig elismerően bólogatva fogadták az erődemonstrációt.
– Hmmhmm – morfondírozott Tamir ledöbbenve, s egyben máris a hercegnő kivételes képességéből fakadó lehetséges veszélyeket mérlegelve.
– Tyű, az oroszlánanyját! – szólta el magát Chikelu.
– Nem semmi a cicus – értett egyet Nala.
– Érdekes... felettébb érdekes – merengett Davu. – Szóval tényleg nem a rókák az egyetlen alakváltó faj, amely rendelkezik külső mágiával...
– Állítólag északon is vannak – szúrta közbe Szatiah, s Davu érdeklődve kapta tekintetét a kreol bőrű nőre. – Olyan alakváltók, a rókákon kívül, akik bizonyos külső mágiával rendelkeznek... de ez most nem érdekes – zárta le Meritpahet szigorú pillantásainak hatására.
– Egész jó – mondta végezetül Nia. A többiekkel ellentétben meglepően higgadtan állt a rendkívüli képességhez. Ő volt az egyetlen, aki még egy kicsit sem döbbent le a hercegnő tüzes bemutatóján. Ezen végül Sitara sértődötten felhúzta az orrát
– Csak ennyi?! Egész jó?! – duzzogott a hercegnő harsányan. – Kevesebb, mint egy óra alatt próbáltam először, majd fejlesztettem tökélyre ezt a képességem, és erre csak annyit tudsz mondani, hogy egész jó?!
Nia macskaszemei helyreutasítóan villantak az oroszlánlányra, aki, bár megmakacsolta magát, azért idegesen nyelt egy nagyot.
– Fogd vissza magad, tűzhercegnő! – parancsolt rá a leopárdnő. – Ilyen indulattal szólhatsz a barátaidhoz, de nem hozzám!
– Hmpff – mordult fel a lány, s konokul összefonta maga előtt a karjait.
– És ne kezd itt a hisztit nekem, mert Pahet bizony meggondolom magam, és előreküldelek Tamirral a kijárathoz!
– Nem hisztizek, csak... – enyhült meg a hercegnő hangja, s egyben a morcosság helyét valamennyivel tisztelettudóbb hangszín vette át. – Csak némi elismerésre vágytam, ennyi!
– Elismerést akkor kapsz, ha valami tényleges eredményt is elértél a magamutogatás mellett! Másrészről majd akkor, ha kijutottunk innen, és lesz időnk a könnyed csevegésre!
– Jól van, felfogtam!
– Ne vedd rossz néven – fordult ekkor Davu a hercegnőhöz, s mellé lépve figyelemfelkeltően megfogta a vállát, mialatt sötét szemeit a lányéba fúrta –, de a képességed még távol áll a tökéletességtől. Abenned rejlő energiát nem megfelelően irányítod és összpontosítod. – Davu az összeolvadt fegyverek felé mutatott. Azok mellett széles körben kicserepesedett a talaj, jelezvén, hogy a hőhullámok azokat legalább olyan erősen érték, mint a célpontul szolgáló fegyvereket. – Így a varázslat még annál is több energiát vesz el tőled, mint az a célhoz szükséges lenne, és túlságosan hamar kimerülsz.
– Mégis mit vársz tőlem, alig pár órája fedeztem fel a képességem! – csattant fel Sitara, de Davu csendre intette.
– Láttam, hogy a hőhullámok a kezedből indultak ki és a levegőn keresztül jutottak el a fegyverekig. Ám egy ilyen tűzkörbeli varázslatnál elég, ha, az efféle hőhullámok közvetítő erejének igénybevétele nélkül, magát a tárgyat forrósítod fel, miután megfelelően kitapasztaltad annak auráját. Tisztában vagyok vele, hogy még a kezdők között is kezdőnek számítasz. Azért mondom el ezeket, hogy ne elbízd magad, hanem igyekezz fejlődni. Ezúttal talán még nem sok lehetőséged van rá, de ha elmúlik a veszély, azt javaslom, ne használd meggondolatlanul a képességed! Sőt, legjobb lenne, ha felügyelet nélkül egy ideig nem is nyúlnál hozzá! A tűzkör rejti a lehető legveszedelmesebb varázslatokat, amelyeket talán a legnehezebb visszacsinálni, ha félrecsúsznak...
– Davu! – hasított a mágus beszédébe Nia szigorú hangja. A varázsló először nem értette, majd hamar rájött.
– Igaz. Megint belemerültem a beszédbe.
– Arról adj tanácsot a hercegnőnek, hogy jelenleg hogyan hasznosíthatja magát!
– Igen! – bólintott Davu, s visszafordult a lányhoz. – A te erőd az energiaátadásban rejlik. Próbáld meg ezt az energiát a nélkül átadni a tárgyaknak, hogy közvetítőként hőhullámokat idézel meg. De ha nem megy, az sem baj. Hőhullámokkal is ugyanolyan hatást érsz el, csak jobban kimerülsz, mert több energia veszik a környezetbe és így te is többet használsz. Arra mindenképp figyelj oda, hogy ha úgy érzed, megközelíted a tűrőképességed határát, akkor fejezd be! Ha már vérezni kezd az orrod, vagy émelygés tör rád, akkor túllépted a határ, lehetőség szerint odáig ne hagyd fajulni. Én és Szatiah is rengeteg energiánkat fogjuk rááldozni erre, és lehet, hogy már nem marad elég, hogy szükség esetén meggyógyítsunk téged, vagy bárki mást, aki megsérül kifelé menet.
– Értettem – bólintott Sitara. Niára néztek.
– Ezek szerint három versenyzőnk van – fogott bele Nia. – Davu, Szatiah, Sitara. – Osszátok meg magatok között a készletet, és pusztítsatok el mindent. Az egyszerű fémtárgyakat, mint kardok, túl erősek és sem a harcosok, sem a macskák nem tudnak kárt tenni bennük, még természetfeletti erőnkkel sem, a fénylövőhöz hasonló eszközökben pedig veszélyes puszta kézzel kárt tennünk. Mi egyedül abban segíthetünk, hogy egyenként a falhoz vágdossuk az utóbb említett tárgyakat. Ha ezt szükségesnek ítélitek, akkor mi is beszállunk.
Davu és Szatiah összenéztek.
– Az, hogy egy polcnyi fegyvert e módon semlegesítsetek, legalább tíz percbe telne, és ha jól sejtem, sürget az idő – mondta Davu. – Mi hárman két perc alatt végzünk!
– Ahogy gondolod – bólintott Nia, s hátrált valamennyit, a többi alakváltót is erre intve. Már szinte Tamir, Khari és a harcosok mellett álltak a bejárat körül. – Azt mondtad a hercegnőnek – intézte még szavait a mágushoz –, hogy ennek a megtétele talán minden energiátokat felemészti.
– Elképzelhető – bólintott Davu kimérten.
– Ne féljetek hát ezt meglépni, és bevetni mindent, amit lehetőségetekben áll! –bíztatta őket Nia. – Ezért vagyunk mind itt, és ezért vagyunk ennyien. Ha nem tudtok utána varázsolni, természetesen mi védelmezünk majd titeket a visszaúton, mindaddig, amíg szükséges.
Davu és Szatiah kötelességtudóan biccentettek. Mindketten tisztában voltak vele, hogy ha elveszítik varázserejüket, a többiek támogatják majd őket. A Rendnél mindenki kölcsönösen ügyelt a másikra. Sitara szintén céltudatosan bólintott. Végre úgy érezte, tesz valamit a nagyobb jó érdekében. Mert ezúttal nem csak saját kijutásuk, hanem városuk, Théba védelme volt a cél. Korábban csak magukat szabadították ki, de jelenleg mindenki másért tesznek valami fontosat. S ez nem csupán figyelmeztető szavakat jelent, mint eredetileg tervezték az oroszlántesókkal, hanem valós tetteket. Tüzes tetteket.
Sziasztok!
Következő rész szombaton jön :)
És bocsi a sok mainstream popzenéért, de már konkrétan nem találok képet minden fejezethez külön, és üresen meg nem szeretném hagyni a fejlécet. Szóval, ahol zene van, ott nem találtam képet xD Persze, azért igyekszem kicsit a rész hangulatához igazítani a számokat. Általában azok közül válogatok, amiket aktuálisan hallgatok ;) Ha nem tetszenek, csak ne indítsátok el xD