„Minden legyőzhető, ha nem máshogy, a saját ereje által!"
„Innentől párokban haladunk, ami azt jelenti, hogy könnyebben elrejtőzünk, gyorsabban mozgunk, de sebezhetőbbek is leszünk, valamivel gyengébbek, mint nagyobb csoportban."
Zoana épp csak kibontakozott a zöld aurából, máris a meghökkentő látvány taglózta le, ami fogadta őt a semlegesítőhöz vezető barlangfolyosón. A vezérlőszoba négy őre holtan hevert a földön, az ajtószárnyak kiszakítva a fémes keretből. Előttem értek ide? – döbbent meg, amint a teremhez közelítve hangos, egyiptomi nyelven folytatott vitatkozás hangjai szűrődtek ki odabentről. Honnan tudtak egyáltalán erről a helyről? Hatti és Imari bizonyára nem beszéltek. Hacsak...
Zoana visszaemlékezett a seregre, amit még odakint, a szavannán megállítani szándékozott. Valamivel Szekhemré és lova mögött ott állt Odina is szürke kancáján. A máguslány visszaállt volna? Talán, ahogy Jahi és a sólyomfiúk, mások is újra a Rendet választották? Nagyszerű – vált egyre idegesebbé. Még velük is számoljak! A varázslónő benézett a helyiségbe, s a tönkretett számítógépek, megrongált felszerelés és kiütött éjelf dolgozók után megpillantotta a nyolc fős csoportot az energiatermelő körül vitatkozni. Odina valóban ott volt közöttük, a mágus, aki beszólt neki a szavannán, akit Szekhemré csendre intett, és még hat másik rendtag, de a többi nem mágus, velük könnyebben elbánik. Figyelemfelkeltően megköszörülte a torkát, mialatt a küszöböt átlépte.
Oziré, Odina, Mosi, Desta és társaik nehezen jutottak dűlőre az energiatermelő megsemmisítésével kapcsolatban, mígnem egy nem várt vendég köhintése zökkentette ki őket a szenvedélyes vitából. Döbbenten kapták fejüket a küszöbön áthaladó, szürke köpenyes boszorkány felé. Lila hajfonatairól rögtön felismerték, tekintetükbe aggodalom és ellenszenv vegyült.
– Már csak ez hiányzott! – dörmögte Oziré.
– Tudod, én is pontosan ezt gondoltam, amikor felfedeztem a jelenléteteket – mondta Zoana hidegen.
– Remek – vonta össze Mosi bosszúsan a szemöldökét, majd ő, Desta és Hatanub rögvest kardot ragadtak.
– Azt hiszitek, azokkal a túlméretezett sárga késekkel bármire is mentek? – gúnyolódott Zoana. Arcán lenéző mosoly jelent meg, ahogy egy varázslattal mindegyikük kezéből kiragadta a kardot, még azoktól is, akik nem szegték azt fel, s kitaszította őket a folyosóra.
– Mit akarsz itt, boszorkány?! – förmedt rá Oziré, ahogy testét harcra készen arany aura vonta be, szemei zölden villogtak.
– Ó, tulajdonképpen... – Zoana a legnagyobb természetességgel beljebb sétált, majd elfordulva egy fémből készült kocka alakú szekrényhez lépett. Az valójában egy széf volt, aminek elején egy panelbe kellett beütni a megfelelő kódot. Oziré és csapata értetlenül nézték, ahogy bizonyos írásjeleket érint meg a kijelzőn, majd a szekrény pittyen egyet, s az ajtaja magától kitárul. Odabent egy tenyérbe illő, ovális alakú, fura szerkezet volt, ami a legtöbb éjelf dologhoz hasonlóan fekete fémből készült. Zoana felkapta a gombokkal és egy kisebb antennával ellátott szerkezetet, s kurtán felmutatta. – Csak ezt – mondta, majd úgy vélte, ideje faképnél hagyni a meghökkent bagázst, s a kijárat felé lendült.
A boszorkány útját utolsó pillanatban egy aranyszínű erőtér állta. Zoana ahelyett, hogy kapásból megpróbálja megszűntetni azt, dühösen kapta fejét az akadály létrehozója, Oziré felé.
– Azt hiszed, hagyom, hogy ránk küld a többi kéket? – kérdezte az altábornok lenézően. – Ostoba fruska! – Sárga varázskötél tekeredett Zoana teste köré, s vágta a falnak a korábbi széf mellett.
– Az ostobák ti vagytok! – szűrte a fogai között Zoana. – Azt hiszitek, nem riasztották a többieket már akkor, amikor betörtetek ide! A fejemet rá, hogy pillanatokon belül ideér az erősítés, és akkor kimúlhattok a kereszttűzben! Ha szerencsétek van, még a varázserőtöket is összezavarják a lila energiával, hogy térugrani se tudjatok – pillantott kifejezetten Ozirére és Odinára. – Szép az élet a másik oldalon, igaz, Odina? – mosolygott gúnyosan a lányra. Az említett halk morgással válaszolt. – Mindenesetre... ami engem illet, én mentem!
Zoana szemei és teste zöld fénnyel ragyogott, ahogy megsemmisítette Oziré varázslatát, majd a küszöbhöz lépett. Utána valami szokatlan késztetés hatására mégis visszafordult.
– Tulajdonképpen mit akartatok itt elérni? Ennek a pár eszköznek az elvesztése nem sokat árt a kékeknek.
– Nincs időnk neked magyarázkodni, áruló! – dörrent rá Oziré, majd embereihez fordult. – Ha valóban jön az erősítés, sietnünk kell!
– Mivel? – kérdezte újra Zoana, majd végre leesett neki abból, ahogy a rendtagok az energiatermelőt fürkészték. – El akarjátok pusztítani a kvantumenergia generátort?
– Gene... mi? – csodálkozott Mosi.
– Kvantumenergia generátor, ez a neve a szerkezetnek, ami a lila energiát termeli – magyarázta a boszorkány. – Egyrészt, ha erőszakkal próbáljátok megsemmisíteni, a felszabaduló energia hatalmas robbanással távozik, és végez veletek. Ha viszont az irányítópultnál szeretnétek lekapcsolni, sok sikert hozzá. Nyilván fogalmatok sincs arról, mi a programozás, ám ha fel is törnétek a kódot, akkor is a kékek bármikor újraindítanák egy újabb programmal.
– Felét sem értem annak, amit mondasz – rázta a fejét Mosi.
– Nyilván csak feltart, míg a kékek ideérnek – morogta Desta.
– Ha el akarjátok pusztítani, elpusztultok – egyszerűsített Zoana. – Mellesleg hiábavaló az áldozat, mert van egy tartalék generátor egy mélyebben fekvő járatban, azt pedig még ennél is jobban őrzik!
– Van oka annak, hogy ezt ilyen készségesen megosztottad velünk? – kérdezte Odina gyanakodva.
– Fogalmam sincs – felelte Zoana, s hangja őszintének tűnt. – De én a helyetekben a távtöltőt próbálnám inkább működésképtelenné tenni – bökött kezével az antennaszerű fémrúd végén lévő redőzött gömbre. – Ha lemerülnek a fegyvereik, annak a segítségével sugározzák hozzájuk az energiát!
– Elyaas szerint hetekbe is telhet, míg lemerülnek – mondta Desta.
– Alapesetben igen – bólintott Zoana, majd ravaszul elmosolyodott. – De ezzel – vette elő újra a kis szerkezetet –, pillanatok alatt megtörik az energiájuk. Bár éppen csak addig, amíg újra fel nem töltik őket.
– Nem értem – idegeskedett Mosi. – Akkor most ki oldalán is állsz?
– Jelenleg... azt tervezem, hogy elpusztítok minden kéket ebben a hegyben... – osztotta meg velük végül tervét, azt bölcsen elhallgatva, hogy plusz még mindenki mást, aki van olyan szerencsés, hogy a barlangokban tartózkodik.
– Ezek szerint neked is érdeked, hogy mi sikerrel járjunk! – mutatott rá Oziré. – Úgy látom, te többet értesz ebből a tudományos zagyvaságból! Segíts elpusztítani ezt a... hogy is neveted?
– Távtöltő antenna – nevezte meg még pontosabban a gömb alakú egységet Zoana, majd végül a rendtagokon keresztülvágva odalépett az említett eszköz mellé. – Meglehetősen erős szerkezet, nem lehet csak úgy elpusztítani – jelentette ki. – A kvantumenergia... vagyis a lila energia meggátolja, hogy varázslat végezzen vele... Legalábbis meglehetősen nehézkesen – emelte kezeit a töltő felé, kitapogatva annak erőterét.
– Akkor marad a hagyományos módszer – határozta el Mosi, s önkényesen kirántotta Zoana fekete kardját a tokjából. – Hasonló fémből készült ez a fura gömb is, nem? – kérdezte a meglepett boszorkányt, majd a többiek még nagyobb megdöbbenésére lecsapott az eltulajdonított karddal a töltőegységre. A penge csapásának eredményeként a szerkezet kissé megrepedt, s lila szikrák szóródtak belőle. – Akkor – vágott újból a töltőre – a saját anyagával – harmadszor is szikrázott töltő – pusztítjuk – egy negyedik zendülés – el! – hasított ötödször.
A töltőn már kisebb-nagyobb repedések futottak végig. Mosi szemei ekkor sárga macskaszemekké váltak, ahogy oroszlán erejét bevetve vitte be a soron következő csapásokat. A gömb alakú szerkezet már szinte folyamatosan, több résből ontotta magából a szikrákat. Zoana döbbenten vette tudomásul, hogy valóban működik az oroszlán által random felvetett módszer. Minden legyőzhető, ha nem máshogy, a saját ereje által! – jutott az eszébe. Amikor azonban úgy tűnt, a végső csapás következik, varázserejével megállította a Mosi által eltulajdonított kardot, majd kiragadta azt kezéből és saját markába vonzotta.
– Most meg mi van?! – csattant fel az oroszlán indulatosan. – Már majdnem megvolt!
– Nem a generátor, de ez is robbanni fog a végén! – figyelmeztette őket. Alig mondta ki, máris dübörgő léptek zaja ütötte meg a fülüket, amint tucatjával a folyosón közelítenek feléjük. – Úgy hallom, itt vannak a katonák! Ha jót akartok, elhagyjátok ezt a termet! Most utoljára kisegítelek, és elpusztítom a távtöltőt! Ti pedig húzzatok el!
Oziré összenézett csapatával.
– Menjetek előre! – utasította végül őket az altábornok. – Én megbizonyosodom arról, hogy a boszorkány betartja a szavát!
Mosi, Desta, Hatanub és a többiek a forró helyzetre tekintettel azonnal engedelmesen bólintottak, majd kivonultak a folyosóra, ahol búvóhely után néztek. Sajnos abból nem igen akadt, ahol mind a heten elfértek volna, így végül egyszerűen megálltak a szemközti fal mellett.
Zoana összenézett Ozirével, szemei zölden izzottak, s egy hatalmas, varázserővel megspékelt lendítéssel nekivágta kardját a szikrázó, gömb alakú fémnek. A töltőegység kettérepedt, s ezzel egyetemben egy gömbszerűen táguló lila energiamező csapott ki belőle. Zoana az utolsó pillanatban térugrott a folyosóra, s Oziré hajszál híján követte. Odakint azonban máris szembetalálták magukat a két irányból közelítő éjelf katonákkal.
– További szép éjszakát! – mosolygott ármányosan Zoana. Úgy vélte, nyugodtabb helyre van szüksége a terve folytatásához, így rövid, gúnyos búcsúszót követően újból térugrott, ezúttal pár folyosóval távolabbra.
Oziré és a többiek haragosan nézték hűlt helyét, mialatt lélekben felkészültek a közelgő összecsapásra. Bár Odina erősen gondolkozott azon, hogy követi Zoana példáját, és egy térugrással könnyedén elmenekül, Oziré szigorú pillantásai megakadályozták benne.
– Eszedbe ne jusson meglépni! – morrant a lányra, mintha csak megsejtette volna szándékát. – Együtt jöttünk, együtt távozunk!
– És együtt harcolunk! – lépett előre Mosi, miután a Zoana által kirepített kardját most felszedte a földről. Desta, Hatanub és a többiek hasonlóan tettek, s ádázul néztek farkasszemet a közelítő katonákkal.
*
Harsány csattanások, tompa puffanások, fémes kongás és mágneses pulzálás hangjai töltötték be a Pincébe vezető barlangfolyosót. Az éjelfek lézerpuskával lövöldöztek a rendtagokra, a fénynyalábok kivédésére Mahado és Tale zöld, illetve sárga védőpajzsot idéztek meg maguk elé, Elyaas pedig fénymágiáját használva egy hasonló, sűrű, sárga fényből álló erőteret, melyek eltérítették a lézert. Végül a mágus és a sárkány összenéztek. Mahado egy táguló erőteret indított, ami enyhe hatással volt a kékek páncéljára és fegyvereire, ám pár pillanatra kiveszett belőlük az energia. Ez a pár pillanat elég volt Elyaas számára, hogy számos megszilárduló fénytőrt idézzen meg, s azokkal a kékek fegyvereit célozza. A fénytőrök a lézerpuskákba fúródtak, eltűnésüket lila szikrázás követte, mialatt a fegyverek egytől-egyig hatástalanná váltak.
A kékek bosszankodtak egy sort saját nyelvükön, majd jobb híján fekete kardot és tőrt rántottak. Ezt követően Mahado és Tale varázslattal és karddal egyaránt támadtak, az általuk keltett további erőterek kellőképp ellensúlyozták a kékek páncéljának lila energiáját, akárcsak Elyaas fénymágiája, aki egyszerre két megidézett fénykarddal is harcolt. Széth és Imani sakálkarmaikkal szabad bőrfelületeiket mértek csapást a kék katonákra, a két leopárd átváltozott, a harcos férfi pedig hajlított, aranyszín pengéjével küzdött. Néhány éjelf összefogott, és egyszerre támadtak Mahadóra. Bár talán boldogult volna, Elyaas felfutott a barlangfalra, majd egy szaltóval mellette termett, s fej-fej mellett, heves kardcsapásokkal küzdöttek tovább. Végül a mágus kiragadta a kardot ellenfeleik kezükből, Elyaas pedig fénykardjaival sorra elnyeste a torkukat.
– Ezt kapjátok, amiért megöltétek a társaimat! – jelentette ki a sárkány diadalittasan. Mahado, bár megértette érzelmeit, mégis komolyságot erőltetve magára pillantott barátjára.
– Ne hagyd, hogy az érzelmeid vezessenek! Veszélyes lehet! – javasolta, ahogy a járaton keresztül újabb osztag katona érkezett.
Mahado és Tale ismét kivédték a lézereket, majd ezúttal a tábornok ragadta el azokat tőlük egy telekinetikus rántással, ám az éjelfek még így is fölénybe kerültek. Rengetegen voltak, minden csapattagra legalább négy jutott. Az alakváltók és a harcos kerültek először a földre, a két leopárdvérű súlyosabban sérült. Imanit a barlang falának csapódott, majd egy kard lendült az irányába. Széth védelmezően elé vetette magát, de aranyszín kardjának egyszerre két fekete penge feszült neki. Kigáncsolta egyik ellenfelét, majd támadt a másikra, de egy harmadik elf akkorát ütött a hátára, hogy térdre esett.
– Sárkányfarok! – kiáltotta rekedten, a megvillanó pengékkel farkasszemet nézve. A három elf nyakába abban a pillanatban aranyló fénytőrök fúródtak, majd ahogy elhalványodtak, a kékek úgy estek térdre. Szinte máris jött hat a helyükre, akik körbevették őt és Imanit. Szintén katonák készültek leszúrni a fölön fekvő leopárd nőt és férfit, s a harcost. Mahado összenézett Taléval és Elyaasszal.
– Földre! – kiáltotta erélyesen a tábornok. Széth, Imani és Elyaas azonnal a talajra húzódtak.
A mágus és a boszorkány szinte egyszerre idézték meg az újabb korongszerűen táguló erőtereket. A zöld és a sárga energiamező ahol találkoztak, egymást is megerősítették, valamivel távolabb taszították az elfeket, akiknek a kard kiesett kezéből, s az energia is rövid időre elapadt páncéljukban. Elyaas rögvest talpra pattant, s ereje mélyére nyúlva, a lehető legtöbb fénytőrt idézte meg, majd indította el feléjük. A fegyver formában megszilárdult, sárga fény a kékek nyakába, fejébe, vagy jelenleg sebezhetőbb páncéljába fúródott, s az erőtér nélkül még a fekete fémet is átlyukasztotta.
Amint az eltaláltak megtorpantak, felhördültek és összeestek, a maradék újabb rohamot indított ellenük. Elyaas újabb kör fénytőrrel hatástalanította a nagyját, a maradékot Mahado és Tale térugrásokat és sebes kardcsapásokat bevetve végezték ki. Végre elfogytak, ám ez közel sem töltötte el a csapatot olyan elégedettséggel, mint egy csata megnyerésének kellett volna. Mahado, Tale és még Elyaas is elszörnyedve vezették végig tekintetüket a rengeteg áldozaton. Bár volt, aki nem halt meg, csak súlyosan sérült, mind tehetetlenül hevertek a földön. Széth és Imani is az orrukat húzgálták, mialatt feltápászkodtak.
– Bár lett volna másik út – mondta végül Mahado. – De nem értünk szót egymással, és rögtön ránk támadtak...
– Megöltek volna – biccentett kurtán Elyaas. Összenéztek, majd mind az öten a sérültekhez léptek. Mahado zölden izzó kézzel már készült lehajolni, hogy meggyógyítsa őket, ám Tale óvatosan megfogta a karját.
– Az ön erejére nagyobb szükség van – rázta a fejét a boszorkány. – Ne használja el az energiáját, majd én rendbe hozom őket!
Mahado szembe fordult a lánnyal, és a vállára csúsztatta szabad kezét, így már kölcsönösen fogták egymást. Szinte azonnal átérezte a boszorkány auráját, s mélyen nézett barna szemeibe.
– Te sokkal jobban kimerültél. Ha mindhármukat meggyógyítod, alig marad energiád!
– Mégis... önnek meg kell találnia a hercegnőt.
Mahado elgondolkodott. Itt volt az a pont, ahol végleg elhagyták a tervet, s újabb ösvényt kellet választaniuk. Jelenleg pedig úgy tűnt, elkerülhetetlen, hogy a csapat ketté osztódjon. Ha sebesültjeiket rendbe hozzák, valószínűleg órákig nem lesznek még újra harcképesek, talán magukhoz sem térnek. Valakinek ki kell őket vinnie, míg a többiek a hercegnő és az oroszlánok után indulnak. A tábornok meghozta döntését, s kimért biccentéssel adta Tale tudtára beleegyezését.
A boszorkány percek alatt meggyógyította a három sérültet, majd Széth és Imani kisebb sérüléseit is rendbe hozta. Ezzel együtt elhasználódott szinte minden energiája, így a végén már a vállára simuló langyos tenyér késztette a varázslat befejezésére.
– Elég lesz! – figyelmeztette Mahado. – Ha tovább folytatod, ártasz magadnak. – Tale engedelmesen bólintott, mialatt Mahado maga hozta rendbe Széth halántékán az utolsó vágást.
Közben a harcos és a leopárdvérű férfi kezdett magához térni, ők Imani és Széth segítségével ülésbe tornázták magukat, ám a leopárdnő eszméletlen maradt. Mindenki a tábornokra függesztette tekintetét, utasítást várva.
– Megsérültetek, és még nem vagytok elég jól egy újabb összecsapáshoz! – jelentette ki Mahado, majd a leopárdnőre, s végül a boszorkányra nézett. – Vigyétek őt, Tale majd kikísér titeket. Tale, te maradj a leopárddal, amíg magához nem tér, ti pedig – pillantott a két férfire –, ha már elég erősnek érzitek magatokat, csatlakozzatok Horeth és Imina csapataihoz!
– Igenis tábornok! – bólintott a két férfi.
– Ahogy szeretné – egyezett bele Tale. Elyaas és Széth felsegítették a két férfit a földről, akik egyelőre még rájuk támaszkodtak, Imani és Tale pedig közösen vették vállukra az eszméletlen nőt, akit végül Mahado vett át. A mágus karjaiban a leopárdnővel elindult kifelé, csapata pedig követte.
– Egy ideig még együtt megyünk, mielőtt elválnak útjaink – szólt nekik hátra. – Imani, Széth! Közben kövessétek az oroszlánok illatát, és szóljatok, ha elkanyarodna onnan, amerre mi tartunk! – A sakálok készségesen bólintottak, s máris szimatolni kezdtek.
Pár perc múlva egy négyes elágazáshoz jutottak. A sakálvérűek gyorsan mindegyikben tettek pár lépést és körbeszimatoltak. Az egyik szélső járat a kijárathoz vezetett, az volt az, amin ők jöttek, ám az oroszlánvérűek szaga a másik szélső és egy középső járatban is folytatódott. Ezt kiderítve azonnal meg is osztották az információt a tábornokkal,
– Nem lehet tudni, melyik nyom volt a frissebb – magyarázta Széth. – A zárt térben jobban megmaradnak a szagok és illatok. Ráadásul ezek a járatok olyanok, mint az útvesztők, ezt Imani is mondta még korábban. A Vörös-tó csarnokából legalább három különféle módon lehet a Pincébe jutni. Így belegondolva... mi valószínűleg nem egy olyanon jöttünk, ahol a hercegnőt, avagy Ekenét és testvérét hurcolták oda, mert a szagukat csak a börtön közelében éreztük meg. Ebből a két járatból valószínűleg az egyiken jöttek, a másikon mentek...
Mahado a hallottak alapján kis időre gondolkodóba esett. Ez esetben még a múlt suttogása sem lehetne megoldás, mert hiába élne át jeleneteket abból, amikor az oroszlánok az egyik, illetve másik jártban haladtak, azokból a bevillanásokból nehezen lehetne megállapítani, hogy időrendben melyik volt előbb, s melyik utóbb.
– Nincs mit tenni – határozta el végül a tábornok. – Három csoportra oszlunk. Tale és a korábban sebesültek, ahogy megegyeztünk, a felszínre mennek. Tiétek a jobb szélső járat! Induljatok! Legyetek óvatosak és ügyeljetek egymásra!
A két férfi és a boszorkány bólintottak. A harcos, aki mostanra egész összeszedte magát, ekkor átvette a tábornoktól az eszméletlen leopárdnőt, engedelmesen biccentett felé, majd társaival elindultak a kijelölt járaton keresztül. Párszor még visszapillantottak az őket tekintetükkel kísérőkre, mielőtt végleg eltűntek egy kanyarban. Széth, Imani és Elyaas a tábornokra néztek.
– Az magától értetődik, hogy Imani és Széth külön csapatban lesznek, mivel rájuk szükség van a nyomkövetéshez. Viszont – sandított a sárkányra –, melyikünk menjen melyikükkel? – Elyaas azonnal szólásra nyitotta száját, ám Mahado feltartott kezével hallgattatta el. – Tudom, hogy Széth-tel szeretnél menni, de nem vagyok meggyőzve, hogy ha együtt vagytok, képesek lennétek megfelelően komolyan venni a dolgot!
– Komolyan fogjuk venni, Mahi – bizonygatta Elyaas. – Megbízhatsz bennünk! – Egyetértően összenéztek a sakállal. – A kis cicahercegnőről van szó, minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk és kimentsük innen!
– Úgy bizony! – fogadkozott Széth nagyokat bólogatva. Mahado morfondírozva járatta köztük szigorú tekintetét, majd végül beleegyező sóhajt hallatott.
– Legyen! De nagyon figyeljetek oda minden lépésetekre! Innentől párokban haladunk, ami azt jelenti, hogy könnyebben elrejtőzünk, gyorsabban mozgunk, de sebezhetőbbek is leszünk, valamivel gyengébbek, mint nagyobb csoportban. Elyaas és Széth akkor együtt mennek, Imani – pillantott a sakállányra –, te pedig velem jössz!
Mindhárman tisztelettudóan bólintottak. Széth Imanihoz lépett egy rövid búcsúra, Mahado pedig Elyaashoz. A mágus és a sárkány kurta ölelésben fonódtak össze, majd elválva egymás karját fogva néztek mélyen a másik tekintetébe.
– Légy óvatos, Elyaas! – mondta Mahado, hangjába aggodalom vegyült. – Számítok rád!
– Te is vigyázz magadra, Mahi! – veregette meg finoman a mágus vállát Elyaas. – Odakint találkozunk!
– Remélhetőleg... odakint találkozunk!
– Na! Legyél már derűlátóbb!
– Csak tisztán látom a veszélyt és kockázatot!
Mahado és Imani végül elindultak a bal középső járaton, Elyaas és Széth pedig a bal szélsőn. A sakálvérűek mélyeket szippantva az oroszlánok illatával telített barlangi levegőből vezették partnerüket a messzeségbe.