„Csak az isteneknek van joga dönteni élet és halál felett."
„A jövőbeli látomások bizonytalan illúziók."
Izzó holdfény tűzött a csatatérré változott Holdtemplom előtti térre. A zöld drágakőben végződő jogar gazdátlanul esett a földre, mondhatni egyenlő távolságra Írisztől és Imaritól is. Ösztönösen összeakadt tekintetük, amely aztán elkerülhetetlenül az idegen fegyverre vándorolt, s mindketten annak irányába lendültek. Mire viszont a térugrásból kibontakoztak, a jogar már nem volt ott. Döbbenten látták, ahogy a fegyver szélsebesen átszeli a teret, majd a Holdtemplom sarkában álldogáló, narancssárga köpenyt viselő lány kezében landol.
– Nailah! – kiáltott fel Írisz meglepetten, Imari pedig haragosan felmordult.
A varázslólány pillanatokkal ezelőtt érkezett. Megpillantotta a gazdátlanul heverő jogart, melyet látomásában is látott, és ösztönösen vonzotta azt magához, hogy az előre látott katasztrófának elejét vegye. Bizonytalanul ragadta meg a felé száguldó fegyvert, ám alig fonta köré ujjait, az máris kapcsolatba lépett aurájával. A smaragd drágakő egyre erősebben izzott, készen arra, hogy a lány minden óhaját készségesen formába öntse. Ám mivel fogalma sem volt, egy efféle veszedelmes lehetőségeket hordozó fegyvert mégis miképpen kellene irányítania, Nanán bizonytalansága uralkodott el, s ezzel jelenleg örvénylő szélvihart keltett maga körül.
– Nailah! – hallotta újból nevét nővére szájából, s ekkor már egész közelről. Írisz egy újabb térugrással mellette jelent meg, s komoly ám legalább annyira meglepett tekintetét az övébe fúrta. – Add azt ide! – utasította határozottan.
Nanának nem tetszett, hogy nővére nem bízik benne, amikor épp megakadályozta az áruló mágust abban, hogy övé legyen a veszedelmes fegyver. Ennek ellenére kész volt fontolóra venni kérését, csak épp ideje nem akadt elég. Imari ugyanis gyilkos pillantásokat küldött felé, majd még Írisznél is közelebb, közvetlenül előtte jelent meg, s a jogar nyele után kapott. Nana elrántotta azt, de akkor a mágus megragadta a karját. Durva szorításától a varázslólány annyira bepánikolt, hogy ösztönösen használta a kezében tartott fegyvert, annak segítségével immár olyan erejű forgószelet keltett, ami mind Imarit, mind nővérét elsodorta a közeléből. Írisz végül kecsesen landolt a téren, míg Imari a Holdtemplom falának csapódott, s amint újból megtalálta egyensúlyát, szikrázó tekintettel meredt a lányra.
– Nailah! Ide vele! – kiáltott rá Írisz a kezeiben tartott zöld lángokban végződő fegyverre célozva. Nana csak kósza pillantást vetett nővérére, ugyanis a felé induló mágus végzetesen megrémítette. Esélyt sem akart neki adni arra, hogy újra megszerette a jogart, így önkényesen úgy határozott, saját maga oldja meg a problémát.
– Ne aggódj, intézem! – kiáltotta a varázslólány, s ezzel egyetemben egy kifejezetten erős energianyalábot indított a mágus felé. Imari az utolsó pillanatban eltérugrott, így a támadás a Holdtemplom oldalát érte. A lézer nagy robbanással csapódott az erős kőfalba, hatására számos irányba repedések futottak végig, majd a fal egy része teljesen leomlott. – A manóba! – rémüldözött Nana.
Annyira elvesztette az irányítást, hogy egy második nyaláb lövellt ki a jogarból a templomra, s ez a szomszédos falat, az épület elejét találta el. Az újabb falrész, immár a sarokrésszel együtt hatalmas robajlás kíséretében leomlott, s még a templom tetejének egy része is lemorzsolódott és a lépcsők felé zuhant. Írisz azonnal a lépcsőkön heverő, alig ébredező papság mellett termett, s egy széles, kupolaszerű erőtérrel védte őket a lehulló törmeléktől.
Nana teljesen kétségbe esett. Megrémítette a pusztítás, amit akaratlanul okozott, hisz már maga, a támadás sokkal erősebbre sikeredett, mint azt eltervezte. Emellett mintha minden energiáját kiszívták volna, erőtlenül rogyott térdre a zölden pislákoló fegyverrel kezében. Imari csak erre várt. Hirtelen a lány mellett termett, kiragadta gyönge fogásából a jogart, és messzebb térugrott vele. Írisz, aki sikeresen megállította erejével a lehulló törmeléket, most távolra lökte a templom falának darabjait. Fél szemmel vette észre, ahogy Imari visszaszerzi unokahúgától a mágikus fegyvert, majd az obeliszk romjai előtt állapodik meg vele.
– Újra nála van – jegyezte meg Zuna aggodalmasan, miután felsegített egy papnőt a földről. A holdpapság tagjai közül szerencsére még senki sem halt meg, ám Hatti néhányuknak elég komoly sérüléseket okozott, melyeket minél előbb el kellett volna látni. Ám alig tért a nagy többség magához, méregzöld villámok hasították a levegőt feléjük, amiket Írisz egy újabb erőtérrel éppen csak kivédett. Imari szemei lángoltak a dühtől, s látszott rajta, befejezni készül, amit Nailah elkezdett, vagyis a templom romba döntését.
Írisz összenézett Zunával, majd a mágusnő a varázsló elé térugrott, s pár lépés távolról védte ki újabb mágikus pajzsával a felé küldött energianyalábot. Világoszöld erőpajzs és mélyzöld energianyaláb hangosan, mágnesesen pulzálva csaptak össze. Írisz egyenesen tartotta maga előtt kezeit, egész teste izzó, világoszöld aurában égett. Egyre nehezebben tartotta fent a varázslatot, s ahogy a jogar ereje a pajzsát tolta, úgy kezdett hátrálni.
Nailah szája elé kapta kezeit, s összetörten, elborzadva, a hideg földön térdelve figyelte, ahogy mégiscsak eljött, amitől tartott, vagyis Írisz elveszíti a harcot. Amitől félt, végül bekövetkezett. Imari egy erőteljes csapással összetörte pajzsát, őt magát pedig a földre taszította. Írisz oldalasan ért földet, s máris a mágus bosszúszomjas tekintetével találta szemben magát. Nailah minden erejét összeszedve felpattant, remegő kezét pár obeliszk darab felé emelte, majd a törmeléket varázserejével a mágus felé repítette. Imari észrevette, s a jogart alig mozdítva hozott létre egy pajzsot, amit elérve a márványdarabok porrá válva hulltak alá.
Imari kölcsön kenyér visszajár alapon most maga indított újabb törmelékdarabokat a varázslólány felé, aki annyira lesokkolt, hogy mozdulni sem tudott. Zuna az utolsó pillanatban vetődött az irányába, s lökte el az útból. A papnő és a varázslólány oldalasan értek földet, majd némi gurulással csökkentették a becsapódás erejét. Ha másra nem, akciójuk arra elég volt, hogy elterelje Imari figyelmét. Írisz ekkor már újból mellette volt, s megragadta a jogart, ám elvenni nem tudta.
Mindketten nekifeszültek. Végül a mágus galádul kiseperte a nő alól a lábait, így ő a földre esett, de rántotta őt is magával. Imari a papnőn landolt, aki átfordította magukat, így ő került felülre. Írisz győzedelmesen nézett le rá, csupán időközben eleresztette a jogart. Imari a másodperc tört része alatt elteleportált, mielőtt újra megragadhatta volna, s Írisz már csak arra eszmélt fel, hogy zöld energiafüzér fonódig köré, teljesen gúzsba kötve testét. A mágikus fonalak meggátolták a mozgásban és varázsereje további használatában.
– Ezúttal nem hagyok neked mozgásteret! – hallotta meg a háta mögött a mágus vészjósló hangját, mialatt a kezében tartott jogar ékköve erősen felizzott.
Nana és Zuna rémült tekintettel figyelték, ahogy Íriszt nemsokára kivégzik, s ők mindketten tehetetlenek e téren. Túl messze voltak, s Nanának sem maradt már elég energiája újabb varázslatokhoz. A fegyver, amikor nála volt, mintha minden erejét elszívta volna. Írisz kemény tekintettel nézett farkasszemet végzetével. Eredménytelenül fészkelődött és próbálta kihámozni magát a mágikus kötelékből, mialatt a fölényes mosoly egyre szélesebben terült szét Imari arcán. Másodpercek. Ennyi volt hátra. Ezt mindenki érezte, még a holdpapság ébredező tagjai is félve kísérték figyelemmel a kibontakozó haláltusát.
Lila fény villant, s az ibolya fénysugár az utolsó előtti pillanatban oldalról keresztülhatolt a mágus nyakán. Olyan gyorsan történt, hogy Írisznek a villanás után már csak azt tűnt fel, hogy a gúnyos mosoly a férfi arcára fagy, vonásai megmerevednek, ahogy a kezében tartott fegyver ékkövének izzása lassan elhalványul. A mágus feje elkezdett oldalra csúszni, s végül leesett és tovagurult a földön. A lefejezett mágus mögött Hatti állt, kezében egy fekete fémnyelet tartott, amiből tőr hosszúságú lila fénysugár nyúlt ki. A harcoslány szemei baljós, kék fénnyel izzottak. Elzárta és öltözékébe rejtette a fénnyel vágót, melyet korábbi dulakodásuknál szedett el Imaritól, majd amikor a fejetlen test tehetetlenül eldőlt a földön, kiragadta kezéből a jogart, mialatt az azt korábban birtokló kéz lecsúszott róla.
Írisz, Zuna, Nailah, a papság tagjai és azok a rendtagok, akik időközben kezdtek magukhoz térni, mind meghökkenve bámulták a gonoszul vigyorgó harcoslányt. Imari halálával, s a jogar gazdaváltásával az Írisz gúzsba kötő energiafüzér is megszűnt, így a mágusnőnek alkalma nyílt sebesen talpra pattanni. Hatti pár pillanatig elégedetten bámulta a jogart, legújabb szerzeményét, majd álnok diadalittas arckifejezéssel fordult közönsége, s egyben leendő áldozatai felé. Ő és Írisz hosszú pillanatokig néztek elszántan egymás szemébe.
A harcoslány gonosz vigyorral felemelte a jogart... ám lecsapni vele már nem tudott. Túlságosan is lefoglalta a jogar megszerzéséből fakadó győzelmi mámor, így azt sem vette időben észre, hogy nyaka mellett egy aranyszínű tőr jelent meg. A penge abban a pillanatban keresztben átfúrta a nyakát. Hatti elfúló nyögés hallatva merevedett meg, mozdulni és beszélni is képtelen volt, a levegő bennszakadt átvágott torkában. A jogar óhatatlanul kicsusszant markából, ám végül nem a földre esett, hanem átszelte a levegőt, s Írisz kinyújtott kezében landolt.
A papnő nem szakította meg a szemkontaktust, hanem másik keze intésével eltűntette a tőrt Hatti nyakából. Annak helyén most mindkét oldalon széles sugárban kezdett spriccelni a vér, s a halál, melynek közelsége pár pillanattal ezelőtt rendítette meg a lányt, most egyre közelebb araszolt. Hatti még egy utolsó, sötét pillantást küldött a komoly tekintetű papnő felé, majd összerogyott. Hátára esve dőlt el a földön, nem messze Imari általa lefejezett holttestétől, s a növekvő vérveszteség és a sokk hatására pillanatokon belül eszméletét vesztette. Kínok között, és bosszúvággyal szívében távozott.
A közelben lévők elszörnyedve figyelték a jelenetet, bár kivétel nélkül megkönnyebbültek, hogy ellenségeiktől megmenekültek. Zuna Írisszel együtt az árulók holtteste mellé lépett. A papnő a földre helyezte a jogar rúdjának alját, mialatt komor tekintettel lenézett az árulókra.
– Imari végig erősen koncentrált, őt megvédte a mágikus aurája, így bizonyára kivédett volna egy ilyen támadást – nézett végig a fejetlen testen Írisz. – Ám Hatti aurája gyengébb, és ő maga szétszórtabb volt. Annyira elvette az eszét, hogy végre megkaparintotta a jogart, hogy az aurája, s így teste is sebezhetővé vált – pillantott most a nyakából induló vértócsában fekvő női holttestre. – Bár azt nem értem, az a lila fénypenge hogy volt képes áthatolni Imari mágikus védelmén. Mindenesetre megérdemelték, mindketten! – közölte végül hűvösen, ám szavait elkerülhetetlenül erős bűntudat szőtte át.
– Csak az isteneknek van joga dönteni élet és halál felett – állította ellenben Zuna őszinte meggyőződéssel. – Egy főpapnőnek nem kellene gyilkosság bűnének terhével élnie – fordult segítőkészen barátnőjéhez. – Hozd vissza őket, törvényes tárgyaláson, ha kivégzést ítélnek nekik, az nem a te lelkeden szárad majd! Hozd vissza őket, hadd ítélkezzenek majd az istenek felettük!
Írisz nagyot sóhajtott, ahogy tudatosult benne, hogy valójában egyet kell értenie Zuna meglepően józan és elfogulatlan szavaival. Utána mégis lemondóan csóválta a fejét.
– A mágus aurája erősen megtört, amikor a fejét levágták, mostanra szinte teljesen eloszlott. Őt már képtelenség visszahozni.
– Van egy olyan érzésem, hogy a harcoslány lelkét nem fogja úgy terhelni a mágus meggyilkolása, mint a tiédet az övé.
– Igazad van – bólintott végül Írisz. Szabad kezét Hatti holtteste felé emelte, majd azt és a lány testét zöld derengés fonta körbe.
Írisz begyógyította a mély nyaki szúrást. Utána visszatöltötte annyira harcoslány auráját, hogy az elég legyen az életben maradáshoz, és ha visszahozza, ne gyengüljön tovább, vagyis lelkét továbbra is testéhez kösse. Végül, egy felvillanó energialökettel újraindította a lány szívét, amit utána lassan, de újból verni kezdett. A teste rendbe jött, ő maga pedig vissza az életbe, ám a súlyos vérveszteség miatt Hatti nem kelt fel, s Írisz sejtette, még jó ideig eszméletlen marad. Isteni kegyelt létére is napokba telik, míg összeszedi magát annyira, hogy magához térjen, addigra pedig már biztos helyen lesz.
Időközben a rendtagok is szedelőzködtek, aki hamarabb tértek magukhoz, azok felsegítették társaikat a földről. Egy oroszlánvérű férfi és egy harcos férfi vesztette életét az összecsapásban, s őket már Írisz sem tudta visszahozni, ugyanis aurájuk rég elveszett, lelkük eltávozott. Három alakváltó és két harcos komolyabban sérült, a többiek enyhébben, utóbbiak támogatták társaikat. A papság körében valamivel jobb volt a helyzet, ott szerencsére senki sem halt meg.
A mágusok Írisszel együtt nagyjából rendbe hozták a többiek sérüléseit, majd sajátjaikat, s ezzel egy időre el is használták saját varázsenergiájukat. Kér harcos, biztos, ami biztos, megkötözte Hattit, majd egyikük a vállára kapta. A másik Imari testét és fejét szedte fel a földről. Az egyik mágus pedig két halottjukat emelte fel varázserejével. Minden halottat készültek visszavinni a központba, hogy eltemessék őket, Hattira pedig a börtön várt.
Írisz, Zuna, a papság és a rendtagok végül úgy ítélték, hogy valószínűleg ez volt az a rajtaütés, amire készültek, így szükségtelen továbbra is a helyszínen maradniuk. Ezt tisztázván már csupán egyetlen, mégis meglehetősen jelentős dologról kellett szót ejteniük. Nailah ugyanis még mindig azon a helyen kuporgott a tér szélén, ahol Zuna hagyta. Élénk, narancssárga színű köpenye, amely a néhol elhelyezett tűztartók lángjánál eredeti árnyalatában játszott, erős kontrasztot mutatott a mögötte magasodó, lerombolt szürke épülettel, aminek két falából is jelentős rész hiányzott.
Írisz végül, miután a jogart az egyik mágusnak adta megőrzésre, sebes léptekkel unokahúgához sietett. Nailah röstelkedve bámult maga elé, miközben nővére felsegítette a földről, majd aggodalmasan fordította maga felé arcát, hogy remegő, zöld szemeibe nézhessen.
– Jól vagy? – kérdezte a papnő, s tenyereit máris a lány vállaira csúsztatva varázsenergiája maradékával begyógyította a vetődéskor szerzett zúzódásokat és karcolásokat.
– Azt hiszem.
Ahogy Nana tétován bólintott, Írisz tekintete is megkeményedett.
– Mi az istennőt kerestél itt?! – vált aggódóból neheztelővé hangja. Eleresztette, de keményen bámult a szemébe. – Otthon kellett volna maradnod, ahogyan a fivérem is kérte tőled! Van fogalmad róla, milyen veszélyes volt, amit csináltál?! Meghalhattál volna!
– De te is! – bukott ki végül a lányból. – Volt egy látomásom és... láttalak meghalni! Ide kellett jönnöm, nem hagyhattam!
– A jövőbeli látomások bizonytalan illúziók.
– Csak meg akartam győződni róla, hogy jól vagy, erre... az van, amitől tartottam! Én... sajnálom, hogy olyan makacs voltam, és nem adtam át rögtön a jogart, és leromboltam a templomot... De... lüke voltam, utána meg Imari úgy megrémisztett... Én csak... próbáltam megállítani... Én csak... – Idegességét enyhíteni óhajtván egy langyos tenyér simult csitítóan Nana vállára, majd összetalálkozott Írisz megenyhült tekintetével. A papnő végül a rendtagok és papok felé bökött, majd jelentőségteljesen a szemébe nézett.
– Mivel mind tisztában vagyunk vele, hogy csak segíteni akartál, úgy határoztunk, nem feltétlenül kell bárki másnak megtudnia, amit ma éjjel elszúrtál – monda Írisz. – Ha szeretnéd, mindenki úgy tudja majd, hogy Imari volt az, aki lerombolta a Holdtemplomot, végül is, ő volt az, aki eredetileg ezt tervezte, s aki ideállított a lopott jogarral.
– Köszönöm, ez nagyon kedves, de... Nem szeretném, ha bárkinek hazudnátok miattam, végképp nem az unokabátyámnak.
– A tábornok bizonyára neheztelni fog rád, amiért elhagytad a házat, és utána ostobán hadonásztál a jogarral. Mi – nézett nővére a papokra és rendtagokra – nem feltétlenül látjuk okát, hogy te vidd el a balhét, Imari pedig már úgy sem tud megcáfolni ebben. Ráadásul, ha kiderül, hogy a tábornok unokahúga rombolta le a Holdtemplomot, akkor a családunk nevén is...
– Baleset volt – sóhajtott Nana –, de egyben az én hibám. Itt az ideje, hogy vállaljam a felelősséget a tetteimért! Mahado pedig elmondhatja mindenkinek, hogy a tilalmai ellenére, s a te intéseid ellenére cselekedtem! Azt pedig végképp nem engedhetem meg, hogy ti is hazudjatok miattam!
– Becsületes lány vagy, húgom – bólintott Írisz, s látszott, valójában pontosan ezt a választ várta. Mintha előbbi felajánlása sem lett volna más, mint egy teszt, vajon mennyire képes éretten viselkedni, s a következményeket felvállalni.
– Szóval, mi legyen? – lépett melléjük a jelen lévő rendtagok ideiglenes vezére, a kreol bőrű mágus, aki a jogart is tartotta. – Imarira fogjuk a pusztítást? Nem szívesen hazudok a tábornoknak, de Nailah, ha kissé ügyetlenül is, közbenjárásával talán megmentett minket. Ha nem tereli el egy időre Imari figyelmét, amíg ön összeszedi magát, s amíg mi magunkhoz térünk...
– Az unokahúgom kész vállalni a következményeket – felelte Írisz. – A fivérem csakis az igazat hallhatja!
A vezér bólintott, és előre indultak társaival. Hamarosan Zuna és a holdpapok sétáltak oda hozzájuk.
– Tudnod kell, hogy a holdpapság nem neheztel rád, varázslólány – fogott bele az oroszlánnő. – Olyan helyzetbe kényszerültél, amire nem álltál készen, de végső soron megmentettél minket.
– Meglehet – sóhajtott Nailah, majd zöld szemeiben a bűnbánat helyét új elhatározás vette át. – Biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig büntetésben leszek, de ha vége... ígérem, mindent megteszek, hogy segítsek újjáépíteni a templomotokat!
– Ugyan, csak egy sarokrész omlott le, meg egy fél fal, nem kell az egészet újjáépíteni – nyugtatta Zuna. – Ha mágusok besegítenek, pár dekád alatt kijavítható.
– Rendben, akkor segítek...
– Értékeljük, hogy segíteni próbálsz, de inkább tartsd távol magad a Holdtemplomtól! – kérte az egyik leopárd pap. – Ne vedd sértésnek, de épp eleget tettél!
– Igaz – sóhajtott Nana. – Akkor... távol tartom magam!
– Ha végeztünk az újjáépítéssel, jöhetsz hozzám beszélgetni – ajánlotta Zuna –, már persze, ha addig kiengednek a büntetésből. – Összenéztek Írisszel és elnevették magukat.
– Remek forgatta meg a szemeit Nana. – Nos, akkor... én megyek és beszerzem azt a rekordméretű, eget rengető fejmosást az unokafivéremtől – sóhajtott, s a távolodó rendtagok nyomába szegődött. Írisz gyorsan elbúcsúzott Zunától és csatlakozott hozzá. Fej-fej mellett szelték a negyed utcáit.
Hajnali egy körül járt az idő, amikor Írisz, Nana és a vezérek a központba értek. Az éjelfek ellen indulók még nem értek vissza, a kapuőrök kivételével az udvaron senkivel sem futottak össze. A villa épületébe betérve azonban megrázó hírek fogadták őket. Selma, aki a széles főlépcsőn sietett eléjük elmondta, hogy miután Imari és Hatti távoztak, Alexis tanácsára körbenéztek az épületben. Imari és Hatti összesen hat őrt öltek meg az alagsori folyosókon, mikor megszöktek, majd még két konyhán dolgozó embert, s egy sólyomvérű lányt, akiket már nem tudtak megmenteni. Egy konyhás lány, és négy rendtag, akik csak súlyosan sérültek azonban jelenleg is gyengélkedőn pihennek.
A hazahozott halottakat végül a Selmáék által összehordott holttestekkel együtt a pince egy nagyobb termébe vitték. A teremben Imarival és Odionnal együtt tizenhárom hulla feküdt, s még mid számítottak azokra, akiket legrosszabb esetben az éjelfekkel való összecsapásból hoznak majd haza. Hattit ezalatt a szomszédos folyosó egyik cellájába zárták, bár ő még mindig eszméletlen volt. Végül a hold-negyedből hazaértek a villa egy-egy hálószobájában pihentek meg, Selma pedig visszatért a gyengélkedőre a sérültekhez.
Írisz fejében megfordult, hogy Mahado és az éjelfek ellen vonuló sereg után indul, sőt, talán még a jogart is magával vihetné, hogy szükség esetén a kékek ellen bevethesse. Ám amilyen hamar felötlött benne, olyan hamar elvetette az ötletet. Sejtette, hogy fivére a legkevésbé sem tartaná bölcs dolognak csatába vinni az idegen fegyvert, s azok alapján, ami a Holdtemplommal történt, valójában ő sem. Egy ilyen, veszedelmes hatalmú fegyver használata könnyedén visszaüthet, nem beszélve arról, ha ellenük fordítják. A mágusnő így inkább az alagsorba, korábbi helyére záratta a jogart, s a jelen lévő rendtagokkal megegyeztek abban, hogy mindig legalább hatan állnak majd őrt a terem előtt.
Írisz és Nana ezt követően az aula társalgóként kialakított, díszpálmákkal és ülőalkalmatosságokkal berendezett részében találtak maguknak helyet. Kényelmesen elhelyezkedtek két egymással derékszöget bezáró, világos kanapén, majd mélyet sóhajtva néztek össze.
– Hol lehetnek már?! – türelmetlenkedett Nana, s ide-oda fészkelődött a puha párnán. – Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban!
– A fivérem tudja, mit csinál – mondta Írisz kimért hangon, ám saját magát is igyekezett meggyőzni erről.
– De mi van, ha bajba kerül?! Nem kéne inkább utánuk mennünk?! Elvihetnéd a jogart, és...
– Az a fegyver máris több kárt okozott, mint hasznot.
– Na de...
– Az előbb már lejátszottam ezt magamban, Nailah. A jogar legjobb helyen van odalent, alkalmatlan kezektől elzárva.
– De akkor... attól még utánuk mehetnénk!
– Talán... – Írisz ezúttal alaposabban megfontolta javaslatát. Kis idő után azonban lassan megrázta fejét, majd komoly tekintetét függesztette unokahúgára. – Ha bajba is került, vagy akár mindannyian... úgy érzem, a fivérem inkább azt szeretné, ha ebben az esetben én itt maradnék, hogy a thébaiak védelmére keljek. – A főpapnő sejtelmesen elmosolyodott. – Ha éjelf katonák jutnak el a városig, jól jön egy zöld szintű varázslónő, aki fogadja őket. Mellesleg, neked már otthonról sem kellett volna eljönnöd, Nailah – mutatott rá jelentőségteljesen.
– Ez igaz – vörösödött fülig a varázslólány –, de...
– Megértem, hogy aggódsz értük, én is aggódom. Aggódom a fivéremért, de bízom is benne és a többiekben, és abban, hogy bármily nehézségbe botlanak, megtalálják rá a megoldást. Várunk hajnalig – döntötte el Írisz. – És ha addig semmi hír felőlük, akkor visszatérünk erre.
– Legyen – fújta Nana, ráeszmélve, hogy nővérével hiába vitatkozna tovább. Elfogadóan bólintott, melyet követően mindkettejük tüdejét kimerül sóhaj hagyta el. Még hosszú percekig várakoztak, hátha meghallják a visszatérő sereg hangját, ám végül elkerülhetetlenül elnyomta őket az álom. Kimerülten dőltek a kanapék kényelmes díszpárnái közé, miközben a széles ablakokon beszűrődő holdfény lágy aurával fedte be őket.