„Ha egyvalamire rájöttem itt, az az, hogy mindenki sebezhető, ha nem külsőleg, akkor a saját ereje által."
„Együtt felrázzuk kicsit a macskarisztokrácia hétköznapjait!"
Imari és Hatti dühösen nézelődtek a Vörös-tó csarnokában. Fel nem tudták fogni, hogy az oroszlánok és a nekik hátat fordítók hogy tudtak előttük kikeveredni a barlang rendszerből, amikor ők eleve ide, vélhető útjuk végső állomására térugrottak. Jelenleg már azt feltételezték, hogy kék katonákkal kerültek újabb összetűzésbe, és ők kivégezték az a szedett-vedett csapatot. A zöld derengésből kibontakozó lila hajú boszorkány hosszú léptekkel közelítette meg a párost, nyomában egy szőke kutyalány kapkodta kecses lábait.
– Kerestek valakit? – kérdezte a lehető legközömbösebben őket.
– Szerinted? – gúnyolódott Imari. – Azokat az átkozott szökevényeket! Már rég ide kellett volna érniük!
– Az nem lehet, hogy előttetek értek ide?
– Képtelenség – legyintett Hatti. – Még ők sem ilyen gyorsak, mi pedig térugrottunk.
– Csak én – pontosított a mágus –, te csak potyautas voltál!
– Bájos vagy – gúnyolódott a harcoslány.
– Megkíméllek a további elméletgyártástól – ragadta át a szót Zoana –, és elárulom, hogy én intéztem el az árulókat és az oroszlánokat! Olyan alagútszakaszon vártam be őket, ami jóval e csarnok előtt van, majd azt kapták, amit érdemeltek!
– Remek! Azért szólhattál volna, mielőtt elkezdünk idegeskedni! – neheztelt Imari.
– Most szólok! Ne keressétek tovább őket, gondoskodtam a nyomok eltűntetéséről!
– Legyen! – döntötte el Hatti. – Akkor visszamegyek kajálni!
– Még nem! Van valami, amiről beszélnünk kell! – jelentette ki a boszorkány, arcán és hangjában gúny helyett ezúttal komolyság ült. – Közeleg a vég, így nem halogatom tovább, úgy döntöttem, beavatlak titeket!
– Mégis mibe? – szökött a magasba Imari szemöldöke.
Zoana intett nekik, hogy jöjjenek közelebb, míg ő maga a tó vörös víztükréhez sétált, s belenézett abba. Mikor Hatti és Imari a közelbe értek, távolabb sétált a parttól, és rájuk emelte kifürkészhetetlen, szürkéskék tekintetét.
– A kékek nem szeretnek kockáztatni, biztosra akarnak menni, hogy ha lerohanják a várost, akkor könnyűszerrel az övék legyen. A nagy megerőltetéseket sem kedvelik, ha már itt tartunk. Most, hogy aljas módon megszabadultak a rájuk veszélyt jelentő aranysárkányok nagyjától, még megvárnák, amíg a Rend összeomlik, és az uralkodóház megbukik. Így, hogy a vezérek halottak, s a hercegnőt is annak hiszik, nincs túl sok hátra. Ha pedig Théba népe már elég mélyre süllyedt a tehetetlenség és rettegés akaratot megtörő folyamában, akkor fognak lecsapni!
– Igen, ezt eddig is tudtuk! Ezért kellünk nekik mi, hogy előkészítsük a terepet – bizonygatta Hatti.
– Épp ezért hívattak korábban – vesézte Imari –, hogy elmondják, még nincs vége a szolgálatnak.
– Továbbra is kellünk nekik! – bólintott Zoana. – A Rend vezérei halottak, ám a szervezet még nem bukott meg! Menjetek vissza, és... fokozzátok valahogy a káoszt!
– Mégis mire célzol pontosan? – ráncolta a homlokát Imari.
– Legyetek találékonyak, süssetek ki valamit! Oldjátok meg, a nem létező istenek szerelmére! – pirított rájuk Zoana.
– És ha sikerül? – kérdezte Hatti. – Ha Théba, mondjuk, egy dekádon belül a kékeké lesz? Akkor maradunk tovább a rabszolgáik? Csak éppen nem kellesz ebben az undorító barlangrendszerbe járkálnunk, hanem nyalhatjuk a talpuk előtt a padlót az elfoglalt királyi palotában?!
– Nem elég neked, hogy életben maradsz?! – förmedt rá Imari. – Mellesleg, rabszolgának ott lesz az a kevés thébai túlélő, akiket nem sikerült eltiporniuk! Mi isteni kegyeltek vagyunk, a hadseregükben nagyobb hasznunkat veszik, mint padlófelnyalásban! Arra használhatják majd az embereket!
– Ez igaz – sóhajtott a harcoslány.
– Tényleg ennyire vágytok arra, hogy örökre szolgáljátok őket? – kérdezte Zoana némi megvetéssel. – Azt hittem, ennél azért ti is valamivel nagyra vágyóbbak vagytok!
– Ezt meg hogy érted?! – csattant fel Hatti.
– Előbb tudnom kell, hogy ki oldalán álltok!
– Csatlakozom Hattihoz – mondta Imari kétkedve –, és én is megkérdezem: Ezt meg hogy a fenébe érted?! Hisz nem a kékek oldalán állunk mind?!
– Nem – felelte Zoana hűvös magabiztossággal. – Ami engem illet, én csak úgy teszek! Valójában a saját oldalamon állok!
– Hm, gondolhattam volna – dünnyögte Imari. – Miután úgy elloptad tőlük a portálvetőt, és minket meg a fénnyel vágó lopására vettél rá!
– Az ő oldalukon álltok, vagy az enyémen? – erősködött a boszorkány.
– Akkor már miért ne állhatnék én is a sajátomon? – méltatlankodott Hatti.
– Mert te egyedül nem vagy elég erős, sem megfelelően ravasz és találékony! – vetette a szemére Zoana. A harcoslány sértődötten vicsorgott rá, mialatt szemei kék fénnyel izzottak.
– Akarod, hogy itt és most bebizonyítsam, mennyire vagyok ravasz?!
– Mivel nyíltan jelezted a szándékod, hogy megtámadnál, már épp megtetted –küldött felé gúnyos mosolyt a lila hajú –, és el is buktál benne!
– Azért csak ne becsülj alá! – puffogott Hatti. – Tudok én kitolni másokkal, ha akarok!
– Másokkal, és nem velem – figyelmeztette a mágusnő –, abban az esetben, ha élni akarsz!
– Ch!
– Mit takar pontosan a te oldalad? – kérdezte most Imari a boszorkányt.
– Hm. – somolygott a varázslónő, de biztos, ami biztos, hangszigetelő pajzsot vont maguk köré. A zöld erőtér a fejük felől indult ki, majd ereszkedő kupolaként vette őket körbe, s amikor szélei a földig hulltak, színtelenné vált. – Még hogy én életem végéig szolga maradjak?! – kérte ki magának, s neheztelően fúrta tekintetét a másik kettőébe. – Még sértésnek is vehetném, hogy ti ezt elhittétek! Mint mondtam, kényszerből csatlakoztam hozzájuk még hét éve. Azt hittétek, ez idő alatt sikerült beletörődnöm?! Megszoknom?! Fenét! Minél jobban megismertem őket, a szándékaikat, a céljaikat... annál inkább erősödött bennem az akarat, hogy valahogyan megállítsam őket! De ami bárkinek rögtön szembetűnik, hogy a kékeket nem lehet egykönnyen legyőzni! Ha csak rájuk támadok, még a jelenlegi erőmmel is legjobb esetben pár tucat katonát tudnék elpusztítani... és utána hogyan tovább?! Küldenek másokat! Az egyetlen esélyem az volt, ha okosabb leszek náluk. Így vártam, próbáltam kiismerni őket, a tudományukat, a kozmikus találmányaikat... Edzettem, gyakoroltam, képeztem magam, hogy erősebbé váljak... és vártam az alkalomra, amikor mindezt végre ellenük fordíthatom!
– Ez mind nemes és izgalmas – gúnyolódott Imari –, de nem épp azt ecsetelted, hogy egyedül nem tudnád őket legyőzni?
– Közelharcban nem, egy nyílt támadással azonnal elbuknék... Azonban... ha nem közvetlenül én végeznék velük, hanem egy olyan ősi erő, amivel senki sem dacolhat...
– Milyen erő? – tudakolta Imari.
– Ah, gondolkodjatok már! Hisz végül én is rájöttem, hogy a saját maguk által választott rejtekhelyük maga a megoldás!
– Én nem értem – sóhajtott Hatti.
– Nézzetek körbe! – sóhajtott Zoana, s karját a oldalra lendítette. – Itt pont nem, de a gyülekezési csarnokukban... több száz láb mélyen vagyunk a föld alatt, a hegység alatt!
– A föld ereje! – jött rá Imari meghökkenve. – Te... rájuk akarod omlasztani a hegyet! – Zoana helyeslően bólintott. – De... de az képtelenség! Még egy zöld szintű mágus sem képes akkora pusztításra!
– Nem is kell az egész pusztítást nekem végeznem – rázta a fejét a boszorkány.
– A jogar! – jutott Imari eszébe. – Szekhemré varázserejű jogara, amiről beszéltem neked, amit a múltkor megkíséreltünk elrabolni! Azt akarod felhasználni, hogy...
– Nem! – szisszent rá Zoana. – A hegyomlasztási terveim már azelőtt megvoltak, hogy veletek összehozott volna a sors! Nincs szükség semmi másra, csak a hegyre, a sziklákra, és a megfelelő varázslatra! Ugyanis sikerült kifejlesztenem egy módszert, amivel viszonylag kevés energia felhasználásával hatalmas pusztítást lehet okozni.
– A hegy saját energiáját használod fel...
– Nem egészen! Víznél és szélnél lehet úgy, de szilárd tárgyak energiáját elvenni majd visszaadni... ennél van egy egyszerűbb mód is. Ha egyvalamire rájöttem itt, az az, hogy mindenki sebezhető, ha nem külsőleg, akkor a saját ereje által.
– Önmaga ellen fordítod a hegyet! – döbbent meg Imari. – Hogyan?
– Varázslattal.
– Pontosabban?
– Ha eddig nem értetted, nem most fogod megérteni – sóhajtott Zoana. – Röviden... Mint mágus, jól tudod, hogy minden dolognak megvan a saját energiája, mindnek egyedi és sajátos, ám a szilárd, a folyékony és a légnemű anyagok még jobban eltérnek egymástól. Minden anyag mozog, rezeg, ebből származik az energiája, így raktározza az energiát. Ha egy szilárd tárgynak megbolygatod a rezgéseit, összetöröd az auráját, maga is összetörik, elporlad...
– Igen, ez a földkör része...
– Amit nem tanítanak a mágusoknak, hogy nem feltétlenül kell összetörnöd az energiáit, ami egy hegynél szinte kivitelezhetetlen is lenne. Elég ha... kicsit módosítasz a rezgésien. Minden anyag meghatározott módon rezeg, ingatag egyensúlyban, harmóniában. Elég egy kis energia hozzáadásával megbolygatni ezt a harmóniát, a rezgések megőrülnek, szétválnak, egymás ellen fordulnak.* A káosz, ami a hegy aurájában növekszik, végül elpusztítja önmagát, összeomlik, s vele együtt a hegy is.
– Igazán ármányos terv – ítélte meg Imari. – Csak azt nem értem, ha erre már egy éve rájöttél, miért nem pusztítottad el akkor a kékeket?!
– A hegy nem elég, a páncéljuk sokat megmentene. Mellesleg a portálvetőket használva elmenekülnének!
– Ez igaz...
– Azonban nem emiatt. Időközben annak is megtaláltam a módját, hogy miképpen semlegesíthetem a kékek energiáját pár percre!
– Kitalálom! Varázslattal?
– Nem – rázta a fejét Zoana –, a saját tudományukkal! Van egy központi egység, ami ellátja őket energiával, abból töltik fel a páncéljaikat és fegyvereiket.
– Ha valahogy tönkre tudnánk tenni... Addig tehetetlenek a varázslat ellen és a találmányaik sem működnek!
– Nem. Van tartalék egység, mellesleg ritkán kell feltölteni a dolgaikat, hosszú napokig működnek önállóan. Azonban... arra az esetre, ha saját fegyvereiket fordítanák ellenük, ez elfek kifejlesztettek egy készüléket, ami egy mérföld sugarú hatótávolságban semlegesíti a lila energiát. Olyan erőteret bocsát ki, ami megtöri a lila energia rezgéseit a fegyverekben és páncélokban, így az hosszú percekig kiveszik azokból. Utána már csak távolról lehet feltölteni őket, a központi vezérlő segítségével.
– Talán mégis tönkre kéne tenni a központi egységet is... – vetette fel Imari.
– Nem, azt túl nehéz feltörni. Azonban a semlegesítő készülék... azt a központi egységgel egy helyen őrzik, viszont sokkal könnyebben meg lehet szerezni és használni! És az a pár perc, amit nyerünk vele...
– Viszont, felteszem ezt is már jó ideje tudtad – puhatolózott a mágus.
– Erre már több éve rájöttem, ahogy az ostoba nyelvüket és írásukat is pár év alatt megtanultam! Unalmas az élet, ha ilyeneket vagy kénytelen szolgálni...
– Most végképp elvesztettél, felét sem értem! Ha te már mindent tökéletesen elterveztél a kékek kiiktatására, még mielőtt minket belerángattál volna, akkor mégis miért...
– Azért, mert arra is rájöttem, hogy rengetegen vannak! – csattant fel Zoana. – Rengetegen, és nem csak itt, a világ minden pontján! Fel tudjátok ezt fogni?! Az egész bolygót akarják! – állította indulatosan. – Elpusztíthattam volna az ittenieket, de... mi van a többivel?! Ha ez a párszáz éjelf meghal, a helyükre küldenek több ezret! És legközelebb már nem fognak bedőlni egy ilyen trükknek! Módosítják a programot... a fegyvereik védelmét – magyarázta –, és akkor már tényleg legyőzhetetlenek lesznek! Egy esélyem van, egyetlen egy! Ha egyszerre végzek... nyilván nem az összes kékkel, mert az valóban lehetetlenség lenne... de ha megölöm a vezéreiket... az összes vezért... akkor talán beijednek annyira, hogy visszahúznak a saját bolygójukra!
– De a vezéreik a világ különböző pontjain állomásoznak – akadékoskodott Hatti. – Nem akarom letörni az arrogáns lelkesedésed, hogy világmegváltó légy, de mégis hogy tervezed ezt összehozni? Még te sem térugrálhatsz el a világ minden pontjára és omlaszthatod be az összes barlangjukat... Várj! A portálvető! Azt akarod használni...?!
– Hatti, ne légy ostoba! – szúrta le Imari. – Ha kiiktatja az energiájukat, akkor az sem működik...
– Ráadásul minden támaszpontjukon külön kellene kiiktatni az energiájukat! Nem, nem én terveztem rohangálni utánuk... De abban igazad volt, hogy kezdetben a portálvetők is használatban lesznek... – somolygott a boszorkány –, általuk!
– Úgy tervezted, hogy ők jönnek majd hozzád... ide, Felső-Egyiptomba! – következtette Imari. Zoana némán bólintott. – De mégis mivel készültél idecsalni őket?!
– Hosszú ideig ez volt a legnagyobb gond! Mégis mivel érhetném el, hogy több tucat éjelf vezető egy helyen gyűljön össze? Nos, a válasz néhány hónapja bukkant fel. Emlékeztek, amikor az itteni három vezér eltűnt két teljes napra? Bár a kékek csak saját nyelvükön suttogtak, sikerült megértenem, miről pletykálkodnak! Messze, északon az ottaniaknak sikerült elfoglalniuk egy emberi várost. A védelme gyengébb volt, mint Thébának, de számos pusztai, lovas nép tartotta közös fővárosának, így mégis nagy jelentőséggel bírt. A vezérek portálokon keresztül összegyűltek az ottani támaszponton, hogy ünnepeljenek és megbeszéljék, hogyan tovább.
– Ezért olyan fontos, hogy elfoglalják Thébát! – eszmélt rá Hatti elhűlve. – Amikor ez megtörténik, akkor ide is eljönnek ünnepelni!
– Ha pedig idejönnek... akkor megtöröd az energiaellátásukat és rájuk omlasztod a hegyet! – fejezte be Imari.
– Pontosan így tervezem! – bólintott Zoana.
– Te eszelős vagy! – csattan fel a mágus.
– Neked elment az eszed! – csatlakozott Hatti is. – Úgy se fog sikerülni!
– De fog! – erősködött a boszorkány. – Láthatjátok, hogy mindent alaposan elterveztem!
– És ha hiba csúszik a tervedbe?! – ingatta a fejét Imari. – Mindannyiunkat kivégeznek!
– Csak arra kell figyelni, hogy a Rend ne avatkozzon közbe, és a királyi cicusok kicsit pánikoljanak! – állította Zoana. – A kékek csak akkor támadnak a városra, ha annak meghódítása már gyerekjátéknak tűnik!
– Nem vedd előítéletnek – fogott bele Imari –, hiszen én magam is kész lettem volna Thébát csupán saját túlélésemért feláldozni, de... Most, hogy bevallottad, téged nem csupán az önző érdek hajt... nem találod ezt valamelyst bizarrnak? Hidegvérrel feláldozol egy egész várost, csakhogy kinyírd a kékeket?!
– Egy város, vagy egy egész bolygó! Szerintetek nem éri meg?! Az áldozat elkerülhetetlen, de legalább nem kell az összes embernek meghalnia, vagy a rabszolgájukként élnie!
– Jogos – vont vállat Hatti. – Ami engem illet... sosem bírtam a macskadinasztiát! Vesszenek csak! Ha erre még ráhúzhatjuk azt is, hogy pusztán hősiességből tettük...
– Te komolyan megfontolod, hogy ezek után is segítesz neki?! – förmedt Imari a harcoslányra.
– Miért, te nem?! Inkább neki, mint a kékeknek! És így ugyanúgy keresztbe tehetek az ostoba macskáknak!
– Azért, mert a terve... ha van is benne némi logika, teljesen őrültség! Annyi minden félrecsúszhat, hát nem fogod fel?! – oktatta ki a varázslónőt Imari. – Jó lenne, ha sikerülne, de... én biztosan nem kockáztatom a túlélésem az idealista világmegváltásod miatt!
– Nem... Szóval több millió ember sorsa téged szemernyit sem izgat?! – mordult a mágusra Zoana.
– Szerinted, ha izgatna, csatlakoztam volna hozzád és a kékekhez? – csóválta a fejét Imari. – De figyelj, itt az ajánlatom! Nem kockáztatok azzal, hogy segítek átverni a kékeket, de nem is akadályozlak benne! És ha, ne adj Néith, sikerrel járnál... máris az oldaladon tudhatsz!
– Ennél önzőbb választ adni lehetetlenség lett volna! – sóhajtott Zoana. – De elfogadom, hogy nem állsz az utamba. Hatti?
– Asszem, kivételesen Imarival értek egyet. Ha ezt akarod, oldd meg egyedül! A macskák kicsinálása és a pánikkeltés még mindig a te terveid része is, szóval... én ezt fogom tenni! Utána akár a kékek nyernek, akár te, én ráfoghatom, hogy a győztes oldalt segítettem!
– Igazán nagyvonalú, Hatti! Örömmel tölt el, hogy két ekkora seggfejjel hozott össze a sors! – sóhajtott Zoana kínjában. – Menjetek, dúljátok szét a Rendet és a Holdtemplomot... és ha azzal végeztetek, akkor jöhet a palota! Abba én is beszállok!
– És te mihez kezdesz? – érdeklődte Hatti.
– Kiderítem, hogy még ugyanott tartják-e az energiasemlegesítőt, mint korábban. Ha sikerrel jártok, keressetek fel, és együtt felrázzuk kicsit a macskarisztokrácia hétköznapjait!
– Macskarisztokrácia? – vonta fel a szemöldökét Imari.
– Találó, nem? – somolygott Zoana.
– Szerintem inkább macskáosz! – ellenkezett Hatti. – Amit ezek ott dorombolnak, fújnak, meg vicsorognak az uralkodóházban... És a nép még isteníti ezeket az állatokat!
– Elég már a fecsegésből! – parancsolt rájuk Zoana. – Indítsatok!
– Mondjuk én még befejeztem volna az ebédemet! – méltatlankodott Hatti.
– Vacsoraidő van! – osztotta ki Imari. – Majd eszünk a központban!
A harcosnő elfogadóan sóhajtott. A mágus határozott léptekkel elindult kifelé, bár sejthetően pár lépés után térugrani készült, így Hatti sebesen mellette termett. Semmi kedve nem volt egész a városig gyalogolnia, ami több órába került volna.
– Várjatok! – kiáltott utánuk Zoana egy kósza ötlet hatására. – Még valami! Arra az esetre, ha épp csak egy szaftos botrány hiányzik majd, hogy minden összedőljön!
– Nem érünk rá erre! – morgolódott Imari, de Hatti akaratosan visszavonszolta.
– Miféle botrány? – kérdezte a harcoslány gonosz lelkesedéssel csillogó szemekkel.
– A délelőtt folyamán a cicahercegnő után kémkedtem. Vele volt a tábornok unokahúga, nővére, és az altábornok lánya, és valami igazán meglepő témáról beszélgettek...
* Rezgéstan/hullámtan: Itt főként a rezonanciára, interferenciára gondoltam. Szóval, hogy az eltérő paraméterű (hullámhossz/frekvencia, fázis, amplitúdó, térbeli irányultság) rezgések/hullámok kölcsönhatásba lépnek egymással, növelik, vagy éppen csökkentik egymás erejét. Végül a hullámvölgyek és hullámhegyek különbsége olyan hatalmasra nő, hogy azt már nem bírja az anyag szerkezete, összeomlanak az azt összetartó kötések, és ezzel együtt az anyag maga is.
A hegyomlasztó varázslat nyilván fikció, de az anyagok a valóságban is rezegnek, és hasonló, pusztító rezonancián alapuló balesetek is sajnos előfordulnak. Ilyen volt a Tacoma híd esete is, aminek a rezgéseire sajnos nagyon erősen rárezonált a szél, és összeomlott. Ezért kell az épületek, hidak tervezésénél még arra is figyelni, hogy a környezetből milyen rezgések/hullámzások lehetnek rájuk hatással, mert akár egy bérház is könnyen összeomlik, ha rosszul tervezik meg.
Azért, ha valaki fizika órán ezt szeretné felhozni, járjon alaposabban utána, nehogy hülyeséget mondjon egy sci-fi miatt ;)