„Számos titok és rejtély él Egyiptomban..."
„A Nap és Hold egyesülése egyik legszentebb szertartásunk..."
„Mindenki szeretne hódítani! (...) Város vagy szavanna, birodalom vagy természet... az ősi ösztönök sohasem változnak. Hálásak lehetünk, amiért minket alakváltókat vérünk folyamatosan emlékeztet az ősi rendszerre. (...) Egyél, mielőtt megennének! Ölj, mielőtt téged ölnek! Pusztíts, mielőtt téged pusztítanak el!"
Jelenleg.
Útban a palotához Mahado röviden elmesélte Sitarának és Írisznek, mi történt délelőtt a Délnyugati-hegység lábainál, ám azt a részt, ami Zoanát és aljas trükkjeit érintette, inkább kihagyta. Egyrészt nem tartott fontosnak minden részletet megosztani nővérével és a hercegnővel, másrészről pedig az igazat bevallva kissé kellemetlenül érezte magát a dolog miatt. Anu ezalatt kíváncsian hegyezte a fülét, bár érteni nem sokat értett az emberi beszédből.
A kis csapat hamarosan megérkezett a palotához. Az előcsarnokba belépve a főpapnő hamar elköszönt tőlük, és máris a trónterem szintje felé vette az irányt, miközben a hercegnő és a mágus rövidebb úton közelítették meg a királyi lakosztályok folyosóját. Megérkezve mindketten Sitara nappalijában foglaltak helyet, Mahado egy, az ablakokkal derékszöget bezáró kanapén, Tara pedig azzal szemben egy tágas fotelban.
A kanapé és a fotel között egy alacsony, ovális ébenfaasztal volt található, rajta két aranyváza friss rózsákkal és néhány arany gyertyatartó. A mágus erejét használva meggyújtott pár gyertyát, éppen csak annyit, hogy az est sötétjét ne törje meg túlságosan. Anu jelenleg, a változatosság kedvéért, a kanapéra mászott fel, és szorosan a mágus mellett foglalt helyet, aki néha lassan végigsimított selymes, fekete szőrén.
Egy ideig szótlanul ültek egymással szemben, a másik arcát, vagy éppen az ablakon túli világot fürkészték. Bár régebben biztos kiakadt volna, a hercegnőt most nem zavarta, hogy Anu nem mellé ült. A mágus és a kutya egyértelműen kedvelték egymást és ez titokban Tara szívét is melegséggel töltötte el. Visszagondolt két nappal korábbra, amikor az a sárkányfej került a hálójába, és amikor Mahadónak sikerült lenyugtatnia a megrémült Anut. Ám utána újra elözönlötték fejét a mai nap megválaszolatlan kérdései.
– Szerinted miről tárgyalhatnak? – kérdezte végül Sitara a tábornoktól.
– Nem lehet tudni – felelte Mahado. – Talán a sárkányok ügyéről, talán a birodalom politikai helyzetéről.
– Ezekhez nem kellenél te is?
– Úgy tűnik, nélkülem is boldogulnak – mondta a varázsló kimérten.
– Ez rosszul esik neked? – érdeklődte az oroszlán kíváncsian. Mahadónak nem tetszett a kérdés, így végül kitérő választ adott.
– Lehet, hogy olyan problémát vitatnak meg, ami a királyi családot érinti.
– De ahhoz meg mindketten kellenénk, nem? Én is az uralkodócsalád tagja vagyok, te pedig a mágus, aki felesküdött, hogy védelmez minket!
– Talán olyasvalamiről van szó, amihez nem kell a védelmem.
– És én? Engem miért hagynak ki?
– Lehet, hogy téged nem érint.
– Mégis mire akarsz kilyukadni, Mahado?! Akkor mégis miről beszélnek a nővéremék, amiről mi ketten nem tudhatunk?!
– Őszintén... fogalmam sincs! – vágta rá a varázsló. – Pusztán találgattam.
– Básztet szerelmére! – sóhajtotta a hercegnő.
– Ma Ozirisz estéje* van, a dekád kilencedik napja – jegyezte meg Mahado. – A legtöbb ember Ozirisz templomába vonul az esti istentiszteletre, hogy az Alvilág Urának kegyét kérje elhunytai számára. Ma tiszteletből talán érdemes volna az ő nevét emlegetned!
– Minden nap emlegessem annak az istennek a nevét, akinek az adott napot éppen szentelik? – csóválta a fejét Sitara. – Sok erőfeszítésnek tűnik, inkább maradok Básztetnél.
– Végül is, nem számít – törődött bele Mahado. Egy ideje kezdte már hitét veszteni az istenekben, amit persze mások, főként hívei felé mutatnia végzetes hiba lett volna, így inkább hallgatott róla. Mégsem tudott zöldágra vergődni érzelmeivel, hiszen... képmutatásnak számít olyasmiről prédikálnia másoknak, amiben már ő maga sem hisz.
Hosszabb időre néma csend telepedett közéjük, amit a nappaliban égő pár szál gyertya gyér lángja tett még lehangolóbbá, de valahol meghitté is. Mahado szándékosan nem gyújtott meg többet, nyugodtabbnak érezte magát a meleg félhomályban, Tara pedig képességének hála még a vak sötétben is jól látott volna. Újra szótlanul ültek egymással szemben. Tara felhúzta lábait a fotelba és karjaival átkulcsolta őket, mialatt Mahado visszafogottan simogatta Anut, aki egyre közelebb bújt hozzá, s végül fejét és nyakát a mágus ölébe helyezte. Sem Tara sem Mahado nem reagálták le igazán a dolgot, mivel gondolataikba mélyedve mindketten épp a semmibe meredtek.
– Késő van – törte meg a csendet végül Mahado. – Ideje lefeküdnöd! – pillantott a hercegnőre, majd a fejét az ölében pihentető kutyára nézett. – És neked is, Anu! – mondta, bár a kutya csak ráemelte nagy, barna szemeit és makacsul pihent tovább.
– Ugyan, hisz még a Hold is csak most jött fel – fordult az egyik nagy ablak felé Sitara, hogy szemügyre vehesse az odakint tündöklő, félkövér és sárga korongot, ami éppen a Hórusz-hegység sziklái mögül emelkedett ki.
– Mi ebben a birodalomban a Nappal kelünk és a Holddal fekszünk – közölte a mágus tárgyilagosan, miközben ő is kitekintett az ablakon.
– Nos, kivételt képeznek a macskavérűek. A mi istentiszteletünk éjfélkor kezdődik.
– Hercegnőként, neked havonta egyszer, a telihold előtti éjszaka kell csupán megjelenned. A hónap többi napján a többséghez igazodsz.
– A sakál- és sólyomvérűek is élnek éjszakai életet – akadékoskodott Sitara.
– Te elsősorban hercegnő vagy, csak utána oroszlánvérű.
– Ha jól tudom, már anyám méhében is oroszlán voltam, ám hercegnő csak azután lettem, hogy megszülettem!
Mahado nagy levegőt vett, és elfogadóan fújta azt ki, miközben lassan megcsóválta a fejét.
– Legyen igazad, most az egyszer – engedett a lánynak.
– Remek! – vigyorodott el Tara elégedetten.
– Ettől függetlenül, menj végre aludni!
– De... hogy tudnék úgy aludni, hogy tudom, a nővérem eltitkol valamit előlem?
– Számos titok és rejtély él Egyiptomban, ne ettől az egyetlen egytől fájjon a fejed! – javasolta a mágus.
– Ó, mily költői! – sóhajtotta az oroszlán gúnyosan.
– Sitara!
– Mi van?
– Irány aludni! – parancsolta Mahado, majd a hozzábújó Anura pillantott. – Anu, gyerünk, te is! Kelj fel, és irány a másik szoba! – Anu, mintha pontosan értette volna az utasítást, kelletlenül feltápászkodott, lekecmergett a földre, majd hosszú lábain botladozva kissé megrázta magát, hogy végtagjaiban felpezsdüljön a vérkeringés. Ezután a fotelhoz ügetett és várakozóan nézett a hercegnőre, s még egy halk, noszogató ugatást is hallatott.
– Jajj, Anu, ne csináld már te is! – ingatta a fejét Tara, ám panaszába egy váratlan ásítás vegyült. Mahado jelentőségteljes pillantásokat küldött felé. – Nem! – figyelmeztette a varázslót Tara. – Meg ne próbáld azt mondani, hogy „Na, látod", meg társai!
Mahado nem tervezett semmi ilyesmit.
– Aludj jól, Sitara – mondta tömören, amikor a hercegnő és fekete kutyája már a háló ajtajában jártak, ameddig elkísérte őket. – Reggel korán kelünk.
– Mint általában – sóhajtotta Tara. – Aludj jól... máguskám!
Mahado erre már nem válaszolt, csak visszanyelt egy újabb sóhajt, megvárta, míg a lány és Anu belépnek a hálóba, majd saját fekhelyéhez sétált.
Ezalatt a trónterem melletti tárgyaló szobában Theodora és Bászthotep az ovális, aranyozott felületű ébenfaasztal két végén helyet foglalva várakoztak, néma, feszült csendben. Világosságot a freskókkal díszített falak menti tartókban égő fáklyák és plafonról lógó kisebb aranycsillár tucatnyi gyertyája szolgáltatott, amik így nappal fényességet hoztak a terembe. Hamarosan Horumesz is megérkezett, s nyomában Írisz elegáns alakja libbent be a terembe.
– Végre – engedett meg magának egy fáradt sóhajt a királynő, miközben két tanácsadója helyet foglalt az asztal tőle jobbra eső oldalán, Írisz közvetlenül ő mellette.
– Kezdjük is el! – ragadta magához a szót Bászthotep.
– Egyetlen dolog! – emelte fel illedelmesen, ám határozottan a kezét Írisz. Bászthotep épp készül leinteni, amikor...
– Mi lenne az? – kérdezte Theodora.
– Még mindig nem értem, hogy a bátyám miért hiányzik erről a megbeszélésről, sőt, azt sem, hogy miért kellett elhallgatnom előle és a hercegnő elől az igazságot?
– Mindenki más előtt hallgatnod kellett, ők pusztán beleestek ebbe a halmazba – közölte hidegen Bászthotep.
– Újrafogalmazom kérdésemet – felelte Írisz készségesen. – A tábornok és a hercegnő miért...
– Megtudják, időben! – vágott a szavába ismét az öreg. – Sitara hisztériája végképp nem hiányzik most nekünk!
– És Mahado...?
– A tábornokot nem értesítettük, mivel... – fogott bele Bászthotep, majd neheztelően rávágta: – Sajnálatos módon úgy tűnik, személyesen is érintett lehet az ügyben.
– Személyesen? Hiszen... ő a királynő húgával készül eljegyzésre – döbbent meg Írisz. – Nem értem...
– Talán, mégsem ismered olyan jól a bátyádat, mint azt véled – jelentette ki Bászthotep. – Okunk van feltételezni, hogy a tábornok, nos... – rázta a fejét.
– Hogy fülig belezúgott a királynőbe! – vágta rá Horumesz, aki már képtelen volt tovább csendben maradni.
– Ha tudomást szerezne a dologról, bizonyára megpróbálná megakadályozni – jelentette ki Bászthotep.
– És te? – fordult Írisz Theához. – Te érzel valamit a bátyám iránt?
– Emlékeztetnem kell téged, Írisz, hogy a megfelelő megszólítás a felség! – szólt a főpapnőre Bászthotep.
– Felség! Valóban jó ötletnek tartja...?
– Nincs más választásom – sóhajtotta Theodora. – Nagyapám és Horumesz segítettek belátnom, hogy az egyetlen út a birodalom politikai helyzetének stabilizálására, ha...
– Hogy ha hozzámész ahhoz a tutyimutyi krétai herceghez, Claus Cassiushoz – sóhajtotta Írisz lemondóan. – Igazán megtisztelő, hogy az én véleményemet is kikérted az ügyben... Ó, elnézést, csupán az esküvői ceremónia részleteit illetően – mondta tőle szokatlan, kissé gúnyos hangon.
– Egy papnő ne adjon tanácsot politikai ügyekben! – közölte Bászthotep, miközben hevesen felállva az asztallapra csapott.
– Mióta számít egy házasság kizárólag politikai természetű ügynek? – kérdezett vissza Írisz jogosan, miközben ő is felállt. – Mellesleg ön is főpap, ha nem tévedek! – Ő és Bászthotep keményen egymás szemébe nézetek, az öreg írisze aranyszínbe váltott, a papnőé zöld fénnyel izzott fel.
– Elég, elég – pattant fel Horumesz a helyéről és a vitatkozók felé tartotta kezeit nyitott tenyérrel, hogy e képen késztesse őket lenyugvásra. – Elég a vitából, fontos dolgokat kell megvitatnunk, mielőtt az eljegyzésre sor kerülhet. Ha pedig az esküvőig eljutunk, szükség lesz egy főpapra vagy főpapnőre Ré templomából és egyre Básztet templomából – magyarázta Horumesz. – A két uralkodó egyesülése csakis akkor lehet teljes, ha az a Nap és a Hold színe előtt történik.
– Szóval csak ezért vontatok be engem is a titokba – értette meg Írisz csalódottan. – Mert a bátyám segítségére ebben nyilván nem számíthattok.
– Ő mindig is tábornoki rangját helyezte előtérbe – mondta Bászthotep. – S arra még volt is példa, hogy uralkodó és tábornok házasságot kötött, ám a papság tagjai fogadalmukhoz híven nem házasodhatnak be a királyi családba.
– Várj, hisz akkor... azért nyüstölöd mindig, hogy vegye komolyabban főpapi hivatását, mivel...?
– Nem fogom engedni, hogy Szekhemré, akár csak véletlenül is, lemondjon főpapi rangjáról, hogy ostoba álmokat kergessen!
– De hiszen... – sóhajtotta Írisz döbbenten, ahogyan elérte a felismerés. – A Nap és Hold egyesülése... Ezért olyan fontos neked, hogy a bátyám legyen az, aki Ré házát képviseli?! Hiszen így eszébe sem juthat...
– Valamit még így sem értek, nagyapa – szólt közbe most Theodora. – Miért kell, hogy a húgom legyen az, akit Mahado elvesz?
– Te talán nem emlékszel, lányom, de én igen – fogott bele az öreg. – Négy éve, amikor édesanyátok elhunyt, Sitara képtelen volt lenyugodni, mindaddig, amíg Szekhemré erre meg nem kérte. Emellett az is figyelmembe akadt, ahogyan terád nézett. Már akkor tudtam, hogyha valaki képes lesz megnevelni azt a neveletlen húgodat...!
– Ne beszélj így róla! – vágott közbe Theodora. – Sitara... ő csak... más.
– Ha pedig eléggé lefoglalja majd e nemes feladat, ideje sem lesz a te kegyeidről álmodoznia!
– Kegyetlen vagy, nagyapa! Belekényszeríteni őket egy érdekházasságba, csak hogy közben engem is belenyomhass egy másikba...
– Te pedig büszkén elfogadod sorsodat, mert tisztában vagy vele, hogy ez a birodalom érdeke.
– Talán így van – sóhajtotta a királynő elfogadóan. – De Sitara és Mahado... Az ő frigyük is valóban ennyire fontos?! Ha csak az a célod vele, hogy lefoglald a tábornokot, az már így is megtörtént, én magam kértem meg rá, hogy őrizze a húgomat! És akkor még azzal sem voltam tisztába, hogy Sitara csupán egy eszköz számodra...
– Egy eszköz, aki miatt Egyiptom tovább virágzik majd. A Nap és Hold egyesülése egyik legszentebb szertartásunk, és hercegnőként ebben részt venni csupán a színvonalat emeli. Sitara a Hold főpapnőjévé fog válni, Szekhemré pedig elveszi majd. Egyesülésük pedig amellett, hogy hatalmat ad birodalmunknak, a jelenlegi helyzetünket is megkönnyíti. Anyád is tudta, hogy én mindig is a gyakorlatiasság híve voltam.
– Gyakorlatiasnak mondható mások sorsát saját kényünk-kedvünk szerint befolyásolni? – kérdezte Írisz szemrehányóan.
– Te is beláthatod Írisz, hogy mindezeken túl még kegyes is vagyok – bizonygatta Bászthotep. – Kevésbé lesz nehéz Szekhemrének távol tartania magát a királynőtől, ha mindketten el lesznek jegyezve.
– Azért bántó, hogy engem sohasem kérdeztél meg, arról, hogy én mit szeretnék – jegyezte meg Theodora keserűen.
– Nem, mert tisztában vagyok vele!
– Nem hinném – felelte gúnyosan Thea.
– Királynőként kötelességed azt vágyni, ami a birodalmad érdeke – közölte szárazan az öreg. – E célból hozzámész Kréta örököséhez, aminek részletit most végre tisztázni fogjuk. A húgodról és Szekhemréről elég szó esett, az ő eljegyzésük még kilenc holdfordulóra van!
– Igaz, igaz! – ragadta magához a szót lelkesen Horumesz. – Még annyi mindent meg kell szerveznünk! Mivel az eljegyzést már a krétaiak is sürgetik, minél előbb oda kell utaznunk!
– Miért nem jönnek ők ide? – kérdezte Írisz.
– Hogy tiszteletünket kimutassuk, nekünk kell mennünk – mondta Horumesz. – Mellesleg így útközben útba ejthetjük Memphiszt is. A jelenlegi politikai helyzetben tanácsos lenne fivéreddel, Thotmesszel is egy megbeszélést tartani, mielőtt továbbhajóznánk Krétára.
– Nem mellesleg pedig a te bátyáddal is találkozhatnánk ennek okán – jegyezte meg Írisz.
– Bevallom, valóban rég láttam Horrét, és havi egy-két levél nem kárpótol...
– Horumesz, kímélj meg a családi ügyeidtől! – parancsolt rá Bászthotep.
– Igenis. Stratégiai szempontból is érdemes lenne fivéreddel találkoznod – mutatott rá a sólyomvérű. – Már egy éve is meg van, hogy láttátok egymást, és a nép idővel elkezdi megkérdőjelezni a birodalom egységét, Alsó- és Felső-Egyiptom szövetségét.
– Igaz – értett egyet a királynő. – És persze, ahogy leveleiből kiderült, a fivérem alig várja, hogy egy lakoma keretében gratuláljon közelgő eljegyzésemhez – sóhajtotta kedvetlenül.
– Thotmesz tisztában van vele, királynőnek lenni milyen kötelességekkel jár – mondta Bászthotep elismerően.
– Kár, hogy egy király kötelességeivel már kevésbé van tisztában – csúszott ki Horumesz száján akaratlanul, ami Theodorát és Íriszt visszafogott mosolygásra késztette, miszerint, legalább valaki kimondta a valóságot.
– Majd a fivéred is elveszi egy közeli birodalom trónörökösét – határozta el Bászthotep. – Jelenleg a legfontosabb a Krétaiakkal megkötni a szövetséget, és ehhez az ottani örökös, Claus Cassius bizalmát kell elnyernünk!
– Pontosabban kikényszeríteni azt – jegyezte meg Írisz. – A bátyám bizonyára segítene más utat találnunk, ami hasonlóan szövetséghez vezethet.
– Nincs jobb út a házasságnál! – határozta el Bászthotep.
– Jelen körülmények között... valóban nincs – értett egyet Horumesz.
– Viszont a tábornok...! – szólalt fel végre Theodora. – Két napja kikértem a véleményét a Krétai helyzettel kapcsolatban!
– Hogyan?! – döbbent meg Bászthotep.
– Ne aggódj, az eljegyzésről nem beszéltem neki, azonban... Mahado szerint, ha megfelelő támogatást nyújthatnánk nekik véd...
– Ezt már megbeszéltük! Egyiptomnak stratégiai, gazdasági és élelmezési szempontból is szüksége van a Krétát körülvevő tengerszakaszra, s emellett a Kréta által uralt szigetvilág hadereje sem csekély.
– Viszont kevés isteni kegyelt él közöttük, pusztán látók, harcosok, sólyomvérűek és nagyon kevés mágus. A tábornok szerint a seregüknek nincs akkora ereje a Rend haderejét tekintve. Talán harcosaik jobban képzettek, mint az egyiptomi hadsereg, de meg sem közelítik az Aranysárkány Rend szintjét.
– Erről pedig szintén szó esett. A Rend Egyiptom védelmére jött létre, hódítási céllal nem küldhetjük csatába tagjait. Ha így tennénk, a közeli birodalmak szintén isteni kegyelteket küldenének ellenünk. Egy efféle természetfeletti háború beláthatatlan következményekkel járna!
– Senki sem óhajt háborút indítani, nagyapa! – biztosította Theodora.
– Mindenki szeretne hódítani! – jelentette ki ellenben Bászthotep. – Az Aranysárkány Rend pedig birodalmunk végső védelmi ereje. Nem pazarolhatjuk az energiáját a környező birodalmak meghódítására, azonban...
– Azonban a krétai hadsereg a miénkkel együtt már képes lehet felvenni a versenyt a Hettiták haderejével – döbbent rá Írisz.
– Szóval ezért kell hozzámennem a herceghez? – kérdezte Theodora, aki szinte letaglózott a felismerés. – Nem csupán a tenger feletti uralom, hanem a te kapzsiságod miatt, nagyapa, mert még több hatalomra vágysz?!
– Nem én, hanem te, Theodora! Mond el nekem, mi a szavanna törvénye!
– Úgy vélem, már vagyunk azon a civilizációs szinten, hogy...
– Város vagy szavanna, birodalom vagy természet... az ősi ösztönök sohasem változnak. Hálásak lehetünk, amiért minket alakváltókat vérünk folyamatosan emlékeztet az ősi rendszerre. Mi hát a szavanna törvénye, lányom?
Theodora mély levegőt vett, majd lassú, kimért hangon szólalt meg:
– Egyél, mielőtt megennének! – Thea szemei sárga macskaszemekké változtak. – Ölj, mielőtt téged ölnek! – vált hangja egyre szárazabbá. – Pusztíts, mielőtt téged pusztítanak el! – sziszegte ösztönös indulattal, miközben kiugró karmai az arany asztallapba vésődtek. – Most elégedett vagy, nagyapa? – kérdezte, miközben nagy levegőt vett, és próbált újra türelmet erőltetni magára.
– Az ősi törvény örökérvényű, leányom – jelentette ki Bászthotep. – Hiába tagadják, szerinted a Hettiták nem készülnek háborúra? Pár év, pár évtized, esetleg pár évszázad, de az összecsapás elkerülhetetlen. Miért ne támadjuk meg és igázzuk le őket mi először, mielőtt ők tehetnék velünk ugyanezt?
– Birodalmaink között évtizedek óta béke honol – jegyezte meg Írisz. – Ön szerint az istenek kedvére való lenne, ha önkényesen megszegnénk ezt a békét?
– A többi isten akaratát nem az én feladatom közvetíteni – felelte Bászthotep –, ám Szekhmet, oroszlán úrnőnk, egyértelműen a háború istennője, Básztet, az éjszaka és a Hold úrnője, pedig a családok védelmezője. Azzal, hogy előre leigázzuk lehetséges ellenségeinket, családtagjainkat védjük meg!
– Sajátos elképzelési vannak a család védelméről – jegyezte meg Írisz szarkasztikusan.
– Emellett a nemesek is támogatják ügyünket, a Kréta és Egyiptom közötti szövetség megkötését.
– És a nemesek szava legalább olyan szent, mint az isteneké – sóhajtotta Theodora.
A királynő azt már nem tartotta szükségesnek megemlíteni, hogy Mahado tulajdonképpen a Rend védelmét kínálta volna szövetségükért cserébe a Krétai birodalomnak, ami így megoszlott volna a két birodalom között. A természetfelettivel szemben a krétaiak ugyanis védtelenebbek voltak. A bő száz éve bekövetkezett vulkánkitörés, amit látók jóslatai alapján számos mágus próbált megakadályozni, ám eredménytelenül, s amiben így vértanúként életüket vesztették, mind a mai napig nyomot hagyott a Krétai Birodalmon.
Théra* elveszett, Krétán és szigetein szökőár pusztított, számos isteni kegyelt halt hősi halált miközben a gyengébbeket próbálta életben tartani. A mínoszi kultúra sokat vesztett korábbi fényéből, a városok száz év alatt sem épültek vissza teljesen, csupán a sziget legmagasabb pontján lévő királyi palota ragyogott régi pompájában. A krétaiak bizonyára szívesen vennék a Rend segítségét, ám Theodora tudta, hogy nagyapja úgyis találna valami kifogást, amiért házasságuk ettől függetlenül is szükséges szövetségük megpecsételésére. Végül is, vérszerződést kötni primitív dolog az öreg szerint, manapság az érdekházasság a divatos.
– Horumesz, folytasd! – adta vissza a szót lemondóan az öreg sólyomvérűnek.
– Nos, a háborút illetően nem teljesen értek egyet Bászthoteppel – tisztázta elengedhetetlenül Horumesz –, ám az biztos, hogy szükségünk van a tenger Kréta által uralt részére. Éppen ezért, utunkat Kréta szigetére minél hamarabb naprendbe kell helyeznünk!
– Mi hát a terv? – kérdezte Írisz.
– Ma, a dekád kilencedik napja van, Ozirisz estéje, a következő dekád hatodik napján, Hathor napján, telihold lesz. Mivel aznap este nem célszerű indulni, kilenc nap múlva, a következő dekád nyolcadik napján javaslom az út megkezdését – mondta lendületesen Horumesz.
– Tehát két nappal telihold után – szűrte le a lényeget Thea. – Legalább még utoljára futhatok a szavannán, mielőtt...
– Erre még visszatérünk – vágott közbe Bászthotep. – Horumesz, folytasd!
– Szóval kilenc nap múlva, a következő dekád nyolcadik napján, tehát Thot napján, hajóval indulunk a Níluson. Milyen érdekes, nem, hogy Thot napján indulunk a fivéredhez, Thotmeszhez? – fordult mókás hangon a királynéhoz Horumesz.
– Érdekesebb lenne, ha Thot napján érkeznénk. Horumesz, miért is nem tudunk egy nappal korábban indulni? – kérdezte Bászthotep.
– Rögtön a telihold utáni napon? – kérdezte Horumesz. – A macskavérűek akkorra érnének vissza a szavannákról, amikor már indulnunk kéne! Memphiszig Thébától egy nap hajóval az út. Mivel Thotmesz király esti fogadást tervez, így késő délután célszerű indulnunk.
– Nem indulhatunk rögtön azután, hogy hazaérkezünk! – mutatott rá Theodora.
– Miért nem lehet kihagyni ezt az ostoba hagyományt? – kérdezte az öreg főpap. – A Rend alakváltói sem hagyják itt a várost, a legtöbb thébai alakváltó pedig templomaikba vonul éjszakára. Jómagam is már évek óta Básztet és Szekhmet házában töltöm a teliholdas éjszakákat!
– Nem épp te mondtad, nagyapa, hogy az ősi törvény örök érvényű? – kérdezett vissza Theodora jelentőségteljesen. – Egy oroszlánnak teliholdkor a szabadban a helye!
– Nincs ilyen törvény! – ellenkezett az öreg.
– A hagyományok fontosak a nemesek számára, és számunkra is. Anyánk is mondta, hogy...
– És anyátok mit ért a hagyományokkal?!
– Elég! – vágott közbe Írisz. – Kérlek titeket, ne veszekedjetek!
– Mondd meg a nagyapának, Írisz, hogy Básztet akarata az, hogy minden teliholdkor a macskavérűek a szavannákat járják! – fordult barátnőjéhez Thea. – Mi másért lennénk kénytelenek azt az éjszakát minden hónapban szükségszerűen oroszlán és leopárd formánkban tölteni?
– Én csupán Amon-Ré nevében beszélhetek – védekezett Írisz. – Básztet akaratát nem az én posztom...
– Hát persze, hogy nem! – ingatta a fejét Thea. – Ezen az egyetlen egy éjszakán, abban a kilenc-tíz órában érzem egyedül szabadnak magam – vallotta be kissé elérzékenyülve. – Akkor érzem egyedül, hogy boldog lennék, egyedül akkor tudok „normális" életet élni. Írisz, ezzel te is tisztában vagy – nézett a papnőre –, hiszen annyiszor beszéltünk már erről!
– Én pedig annyiszor mondtam, hogy talán nem imádkozol elég erősen az istenekhez...
– Mindig csak az istenek... – sóhajtotta Thea. – Mintha érdekelnénk is őket!
– Ezt most fejezd be! – szólt rá Bászthotep.
– Ne mond meg, mit tegyek, nagyapa! Végül is, mégiscsak én vagyok a királynő!
– Királynőm! – ragadta vissza a szót Írisz. – Most nem főpapnőként, hanem barátnődként szólok hozzád. Nem hiszem, hogy a telihold éjszakáján jó ötlet lenne a nemes macskavérűekkel ezúttal is elhagynotok az udvart! Nem feltétlenül közelgő utazásod, hanem a jelenlegi biztonsági helyzet okán. A Feketesárkány Rend tagjai még szabadon kószálnak, te, Thea, pedig legfőbb célpontjuk lehetsz!
– Igaza van! – értett egyet az este először Írisszel Bászthotep, amit a papnő meg is jegyzett.
– Ha a te véleményeden vagyok, akkor feltétlenül, ugye? – nézett jelentőségtejesen a főpapra a varázslónő.
– Egyértelmű – felelte szemrebbenés nélkül Bászthotep.
– Hihetetlenek vagytok! – rázta a fejét Thea. – Elmegyünk a szavannára, vita lezárva! Horumesz, folytasd!
– Nos – köszörülte meg torkát az öreg –, egy dekád múlva, Ozirisz estéjén megérkezünk Memphiszbe. Tervezett érkezésünkről még ma levelet küldök bátyámnak, Horrénak, hogy fivéredet és a memphiszi udvart értesíthesse. – Ezek után mindenki sejtette, hogy Horumesz ma éjjel újabb látogatást tesz a Rendnél, hogy maga adhassa át levelét a küldöttnek, aki Memphiszbe repül, nyilván, hogy ezt indoknak használva Horeth-tel is találkozhasson. – Ezzel együtt a Rend tagjaival is ideje lenne közölni, hogy a királynő kilenc nap múlva elutazik.
– De emlékezz! – figyelmeztette Bászthotep. – Claus Cassius és Theodora Menheperré eljegyzéséről rólunk, bátyádon, Horrén és Thotmesz királyon kívül még senki nem tudhat! A Rend tagjaival elég annyit közölnöd, hogy a királynő diplomáciai okokból utazik Alsó-Egyiptomba, fivéréhez, III. Thotmesz királyhoz!
– Ahogy óhajtja, uram – bólintott Horumesz kötelességtudóan. – Hol is tartottam? Igen! Ozirisz estéjén érkezünk fivéred házába, és úgy vélem, ha két és fél napot töltünk Memphiszben, az pont elegendő. A rákövetkező dekád második napján, azaz Ízisz reggelén kihajózunk...
– Tehát Amon-Ré és Básztet napját is Memphiszben töltjük, igaz? – kérdezte Theodora.
– Ozirisz estéje, Amon-Ré nappala, Básztet éjszakája – sorolta Írisz némi áhítattal –, népünk legfontosabb napszakai. Azzal, hogy pont ekkor tartózkodunk majd Memphiszben, mély benyomást tehetünk az alsó-egyiptomiakra – nézett elismerően Horumeszre. Néha szórakozott volt az öreg, és kissé komolytalan, de kifogásolhatatlanul bölcs is.
– Ízisz reggelén kihajózunk a tengerre – folytatta Horumesz. – Ha az istenek kedvező szelet és áramlatokat biztosítanak, három napon belül elérhetjük Kréta partjait!
– Egy pillanat! – szólt közbe Írisz. – A Cassius családot ki értesíti tervezett látogatásunkról?
– Magam írok levelet, még ma éjjel, amit reggel az egyik személyes küldöncömmel útnak is indítok! – ajánlotta hamar Bászthotep.
– Legyen – egyezett bele Theodora. – Krétán meddig maradunk? – érdeklődte.
– Nos, néhány napot bizonyára – felelte Horumesz. – Ha marasztalnak, tovább is!
– Thébában is szükség van rám! – mutatott rá Theodora.
– Távollétedben én veszem át uralkodói szerepkörödet – tudatta Bászthotep.
– Várj! Nagyapa, te nem jössz velünk? – hökkent meg Thea.
– Valakinek maradnia is kell, és az uralkodói teendőket ellátni. Sitara nem alkalmas erre a célra, így...
– És a tábornok? – kérdezett rá Írisz.
– Neki elég kötelessége van így is! – vágta rá kissé már indulatosan Bászthotep. – Talán nem bízol bennem, Theodora? Bennem, a királynő jobb kezében?
– Dehogynem, nagyapa – sóhajtotta beletörődően Thea. – Akkor csak én, Írisz és Horumesz megyünk?
– Ti, és a testőreid – pontosított Bászthotep. – A palota legjobb őrei lesznek kíséreted tagjai, legalább egy tucat!
– Nem sok az egy kicsit? Végül is oroszlánvérű vagyok, Krétán még ma sem él hozzánk hasonló!
– Az oroszlánt is ugyanúgy vágja a penge, mint az embert vagy a mágust – jelentette ki Bászthotep. – Nem árt óvatosnak lenni!
– Alig várom Thot napját! – célzott indulásuk napjára Theodora némi szarkazmus és egy halk sóhaj kíséretében.
* Théra: Régen Santorini szigete helyén egy körszerű, nagyobb sziget állt, Théra, ami viszont egy tengeralatti vulkán tetején helyezkedett el. I.e. 1616-ban kitört a vulkán, és Thérából csupán a kaldera egyik oldalán egy félhold alakú rész maradt meg (ez a maradványsziget ma a Santorini nevet viseli). A szigeten mindenki elpusztult, s a néhány megmaradt várost betemette a vulkáni hamu. A kitörés hatalmas szökőárat keltett a tengeren, ami számos másik szigethez elért, szinte letarolva az ottani városokat. A mínoszi kultúra (Krétán) hanyatlása is ekkor kezdődött el, amit egy utolsó, rövid virágzás követett.
* Mivel manapság is el vannak nevezve a hét napjai, úgy gondoltam, talán az egyiptomiak is hasonlóan elnevezhették, vagy legalábbis egy-egy istenüknek szentelték a dekád napjait. A dekád, amit megalkottam sok kultúrához hasonlóan a „Hold napjával" kezdődik és a „Nap napjával" végződik. S ahogy nálunk is van egy-egy jelesebb napszaka a hétnek, mint pl. a szombat este, vasárnap délelőtt, vagy hétfő reggel, úgy ezek itt is jelentkeznek:
1 Básztet napja (Bászet éjjele)
2 Ízisz napja
3 Hórusz napja
4 Maat napja
5 Szekhmet napja
6 Hathor napja
7 Sobek napja
8 Thot napja
9 Ozirisz napja (Ozirisz estéje)
10 Amon-Ré napja (Amon-Ré nappala)