„A legfontosabb most, hogy ne essünk kétségbe! Őrizzük meg a hidegvérünket!"
Hamarosan a központba értek, ahol Mahado kívánt pár szót váltani a vezérekkel, és addig megkérte a lányokat, hogy az ebédlőben várakozzanak. A rendtagok nemrég fejezték be az étkezést, ám maradt még annyi étel és ital, hogy Nana, Noferu, Tara és Anu is kényelmesen megebédelhessenek.
– Te nem eszel velünk? – érdeklődte Tara tábornoktól.
– Megkérdezem az embereimet, történt-e valami, amíg távol voltam.
– Ha valami olyan fontos történt volna, úgyis küldtek volna egy sólyomvérűt, nem?
– Igaz, de attól még lehetnek fontos információik a számomra – mutatott rá Mahado.
– Akkor veled tartok – mondta a hercegnő eltökélten.
– Na és az ebéd? – vont fel szemöldökét a mágus meglepetten.
– Ehetek később is – vont vállat Tara. – Anu, te menj Nanáék után! – utasította a fekete kutyát, aki engedelmesen bólintott, és máris a finom illatokat árasztó helyiségbe ügetett.
– Kezdesz megváltozni – jegyezte meg Mahado, hangjában elismerés bujkált.
– Meglehet.
Elyaas jelenleg nem tartózkodott a központ területén, így ő nem vett részt a megbeszélésen. Mahado Széth-től és Iminától megtudta, hogy a sárkányfi még a délelőtt folyamán távozott, hogy Aaneleia templománál részt vehessen az előző nap meggyilkolt sárkánycsalád temetésén. Az aranysárkányok hittek abban, hogy amíg a holttest nem részesül a megfelelő szent szertartásban, addig a lélek szakadatlanul kóborol két világ közt rekedve, s nem találhat békére, ezért a temetéseket mindig a lehető leghamarabb tartották meg.
A vezérektől Tara és Mahado megtudták, hogy városszerte megnövekedett a rejtélyes, fekete ruhás egyének felbukkanása, akik eddig nem támadtak újabb áldozatra. A védelmezők próbálták elkapni őket, de nem jártak sikerrel. A kémek általában a városhatár után nem sokkal veszítették nyomukat. A felderítők azt gyanították, hogy a lehetséges rivális Rend tagjai jelenleg csak feltérképezik a város, mert egy újabb, a korábbinál is durvább csapásra készülnek.
– Ez nem jó, ez nagyon nem jó! – sóhajtotta Tara idegesen.
– A legfontosabb most, hogy ne essünk kétségbe! – nézett végig emberein Mahado, majd jelentőségteljes tekintette Sitarán állapodott meg. – Őrizzük meg a hidegvérünket!
– A tábornoknak igaza van, ne cselekedjünk meggondolatlanul – mondta Imari, és bizalmasan Hattira pillantott, aki egyetértően bólintott.
– Már a macskák is nagyon idegesek – folytatta a hercegnő, arcán fájdalom ült.
– Úgy tudtam, a királynő megkérte a nemeseket, hogy ne zavarogjanak – szólt Oziré.
– Nem a macskavérűekre, hanem az utcai macskákra céloztam – pontosított Tara. Hatti döbbenten bámult rá.
– Te is szót értesz az állatokkal?! – kiáltott fel a harcosnő.
– Hogyan? – hökkent meg a vezérek többsége, ám Imari „Maradj csendben!" pillantásokat küldött Hatti felé.
– A macskákkal bizonyos értelemben igen... – közölte Sitara, de valami úgy érezte, nem stimmel. Ugyanaz, ami Tamirnak és Mahadónak is feltűnt.
– „Te is"? – kérdezett rá Tamir.
– Mire céloztál az imént, Hatti? – kérdezte komoly hangon a tábornok. – Ha jól tudom, a Rendnél senki sem ismeri az ősi nyelvet.
– Ősi nyelv, az meg mi? – kezdett zavartan nevetgélni a harcoslány, de Mahado érezte rajta, hogy nem igazán lepődött meg az „ősi nyelv" kifejezésen. Nem úgy a többi vezér, akik most már Mahadóra is kérdőn néztek.
– Hadd találjam ki! – mondta Tamir. – Megint valami, amiről a sárkány beszélt neked – sandított elítélő tekintettel a lányra.
– Nem hinném. Én sosem hallottam tőle ilyesmiről – jegyezte meg Imina.
– Talán mert túlságosan lefoglalt az, ami a szádban volt! – vágta rá a harcos idegesen.
A sólyomlány sértődötten húzta fel az orrát, a harcos pedig kemény tekintettel illette. Egyedül Mahado kezdte sejteni, hogy Tamir valójában féltékeny lehet a sólyomvérűre, mivel pár hónapja volt egy eltitkolt, mégis sokak számára kitudódott kapcsolatuk. Nem dobta fel különösebben a tény, hogy már megint ehhez a témához kanyarodtak, ám az feltűnt neki, hogy Hattit igen.
– Nem tudom, miről beszéltek, de a sárkányoknak semmi köze az ősi nyelvhez! – emelte fel a hangját Sitara. – Nos, lehet, hogy ők is ismerik, de nekem egyértelműen édesanyám tanította, és tudtommal a fekete oroszlánvérűeken kívül ritka dolog ennek ismerete más isteni kegyeltek között.
– Az én törzsemnél is ismerik az ősi nyelv fogalmát – szúrta közbe Nia -, ám olyan ritka, aki ért hozzá, hogy sokan puszta legendának tartják.
– Nálunk is hasonló a helyzet – tudatta Mosi. – Figyelemre méltó, hogy neked, hercegnő, sikerült megtanulnod!
– Hm. Különleges vagyok! – szegte fel az állát Sitara. Nia és Mosi megmosolyogták a dolgot, de Mahado csak a szemét forgatta.
– Á, értem. Akkor ez egyfajta különleges, alakváltó-képesség – mondta Imari, hogy még jobban elterelje Hattiról a szót. – Mit is takar pontosan?
– Egy mód arra, hogy megtudjuk, mit gondolnak az állatok, átérezzük az érzelmeiket, érzékeljük, amit ők is érzékelnek – felelte Sitara. – Lényegében kis időre az ő szemükkel látjuk a világot.
– Ez így olyan gyönyörűen hangzik, hogy mindjárt elolvadok – jegyezte meg Széth némi rájátszással. Bár kezdetektől részt vett a megbeszélésben, legtöbbeknek csak most tűnt fel a jelenléte. – Egyébként Elyaas említett egyszer valami olyasmit, hogy néhány sárkány úgymond beszélgetett a bolygójukon az ottani állatfélékkel, de ő animaa vibfiaa-nak nevezte.
– Amina vibia?! – rázta a fejét Tamir.
– Nyilván a sárkányok nyelvén van – közölte Nia.
– Igen – válaszolta Széth. – Szó szerint „állati átérzést" jelent.
– Hatti akkor mégsem Elyaastól hallotta – mondta Mosi.
– Nyilván arra célzott, hogy néhány alakváló ennek a trükknek az ismerete nélkül is olyan, mintha megértené az állatokat. Hisz téged is tisztelnek a vad oroszlánok, Mosi, nem igaz? – kérdezett rá Imari.
– Igen, így értettem – helyeselt Hatti. Mahadónak ekkor még mindig szemet szúrt az a tény, hogy Hatti mintha rejtegetne valamit, így elhatározta magában, hogy figyelni fogja a lányt. Nem tudta, pontosan milyen titkot őriz, de ha bármi köze van a fekete ruhás támadókhoz...
– Na, mindenesetre én mentem – jelentette ki Oziré, és az étkező felé indult. – Beszélek a lányommal.
– Rendben – bólintott Mahado.
– Menj csak! – tette hozzá Desta.
– Kíváncsi vagyok, mennyit nőtt, legutóbb fél éve láttam – mosolyogta Nia.
– Csak én vagyok, aki képes volt fennakadni a tényen, hogy az altábornoknak van egy lánya? – kérdezte Mosi a fejét ingatva.
– Igaz – bólintott Tamir. – Délután beállít a tábornok a hercegnővel, az unokahúgával, és egy harmadik lánnyal, akiről azt állítja, hogy Oziré leánya. Már elnézést! – nézett Mahadóra.
– És mint utána Oziré elmondásából kiderült, négy lány is van – toldotta meg Horeth.
– Fura, hogy ezt a tényt most csak így bedobta, mert a tábornok tanítani fogja az egyiküket – jegyezte meg Széth.
– Megértem a felháborodásotokat – nézett a férfi vezetőkre Mahado –, de próbáljátok megérteni az altábornokot is. Egyedül neveli a gyermekeit, s valójában okkal félti őket. Négy fiatal lányra számos veszély leselkedik, főként, ha az apjuk egy magas beosztású tiszt, akinek számos veszélyes ellensége lehet.
– Ez igaz – gondolt bele Horeth.
– Ha valaki a húgaimat bántani merné, hát én.... – szorította össze a fogait Mosi.
– A húgaid biztonságban vannak a szavannán – nyugtatta Nia. – Az enyémek meg az esőerdő határán.
– Nekem nincs húgom, pedig mindig is akartam egyet – monda Széth.
– Nekem a múltkor azt mondtad, hogy olyan vagyok, mintha a húgod lennék – pillantott rá sértődötten Desta.
– Az azelőtt volt, hogy te és én egyszerre voltunk együt...
– Ezt nem hiszem el! – emelte fel a hangját Mahado, majd fájdalmasan sóhajtott. – Kell még mondanom, vagy magatoktól is rájöttök?
A vezérek elgondolkodtak, majd tekintetükben megértés, s egyben megbánás csillant.
– Elnézést!
– Elnézést, tábornok!
– Vissza az eredeti témánkhoz! – szólalt fel Mahado. – Az egyértelmű, hogy a felderítők folytatják a rejtélyes alakok megfigyelését, ahogyan a kémek is – pillantott sorban Horeth-re, Iminára, Niára és Mosira, akik engedelmesen bólintottak. – A védelmezők továbbra is álljanak készenlétben – nézett Tamirra, Imarira, Széthre, Destára, és némi fenntartással Hattira, akik szintén bólintottak. – Továbbá, Imari!
– Igen? – rezdült meg alig láthatóan a varázsló.
– Menj le a pincébe, és ellenőrizd, hogy megfelelő-e a jogar védelme! Ha a pajzs meggyengült, te és néhány mágus javítsátok ki! Emellett legalább nyolc őr őrizze éjjel-nappal, nyolcórás váltással.
– Igenis – bólintott Imari, s csupán Hattinak tűnt fel a tekintetében megcsillanó ravaszság.
– Hatti, Nia és Desta – szólt most a három nőhöz Mahado. – Ha végeztetek az embereitek tájékoztatásával, az udvaron várlak titeket. Egy szívességet kérnék majd.
– Igenis – felelték egyszerre. A tábornok eredetileg is így tervezte a délutánt, és úgy vélte, jobb lesz Hattit is szem előtt tartani.
– Csak még valami – szólalt meg Hatti, aki úgy tűnt, szeret a tűzzel játszani. – Nem kellene már egy rendes nevet adnunk a fekete ruhásoknak? Mert az, hogy rejtélyes támadóknak, meg az előbbi néven hívjuk őket, már kezd unalmas lenni.
– Te mit javasolnál? – kérdezte Mahado a lány fürkészve.
– Ha már megegyeztünk, hogy a feketesárkányoknak lehet hozzájuk köze, akkor miért ne nevezzük őket a Feketesárkány Rend tagjainak?
– Feketesárkány Rend... – gondolkodott el Horeth. – Valóban erről lehet szó?
– Elyaas szerint a feketesárkányok elég barátságtalan nép, ha más fajokról van szó – mondta Széth. – Nem igazán elegyednek csevegésbe vagy osztják meg tudásokat, kapcsolataik kizárólag kereskedelmiek.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Nia.
– Elyaasszal úgy véljük, a Feketesárkány Rend létezése lehetetlen. Ha a feketesárkányok szeretnének itt valami elérni, nem bújnának földlakók mögé. Ők ahhoz túlságosan is büszke és kevély lények.
– És ezzel pont ott tartunk, ahol tegnap is – jegyezte meg Mosi.
– Mégis, igazuk lehet – mondta Mahado. – Szerintem sem vonhatunk le elhamarkodott következtetéseket. Bár a gyanú fennáll, konkrét bizonyíték nélkül nem nevezhető sárkányrendnek az a szervezet, aminek a feketék dolgoznak... ha egyáltalán szervezetről van szó.
– Szerintem a név megállja a helyét – ellenkezett Imari is. – Mint beszéltük, nem kell ahhoz a feketesárkányok jelenléte, hogy a Feketesárkány Rend létezzen.
– Hát, ha már ennyire ragaszkodtok ehhez a kifejezéshez – adta be a derekát Mahado.
– Szerintem ostobaság – ellenkezett Széth, mire Hatti és Imari is alig észrevehetően, de neheztelően néztek rá. – Nevezzük inkább Sötét Rendnek! Jó, nem? Mivel feketében járnak! Ezt még Elyaasszal együtt találtuk ki tegnap este!
– Meglehetősen sokat hozod szóba Elyaast – sandított sakáltársára Desta.
– Hát, csak mert...
– Ahhoz képest, hogy tegnap majdnem kinyírtátok egymást – jegyezte meg Nia.
– Kibékültünk, na! – vágta rá Széth.
– Szerintem a Sötét Rend jó név – közölte Tamir.
– Szerintem a Feketesárkány Rend izgalmasabb – monda Imina.
– Akkor szavazzunk! – dobta be az utolsó lehetőséget Mahado.
Végül úgy alakult, hogy nem Sötét Rendnek nevezték el a fekete ruhások mögött álló rejtélyes szervezetet, mert sokak szerint ez a név túlságosan is unalmas és elcsépelt. Ezt eldöntve, a vezérek közül ki-ki ment a dolgára. Mahado és Sitara ekkor végre eljutottak az étkezőhelyiségbe. Ott Noferu és Oziré beszélgettek, úgy tűnt, a lány testvéreiről számol be az apjának, arról, hogy mi történt otthon, amíg ő távol volt. Nana eközben egy szelet dinnyét majszolt, s szőlőszemeket dobált Anunak, aki még a levegőben elkapta azokat.
Gyorsan a mágus és az oroszlán is leültek az egyik hosszú asztal azon részéhez, ahol a legtöbb étel maradt, majd miután bekaptak pár falatot, összeszedték a társaságot. Oziré hazaindult a családjához, Noferu, Nana, Anu, Tara és Mahado pedig az udvar felé vették az irányt.