Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A jövőre nézve

– Ez elképzelhető – bólintott Kelu.

– Hm, a főcicusról még el is hiszem, hogy ilyesmit tenne – csatlakozott Ekon vigyorogva, majd öccséhez fordult. – Nem szeretném, ha börtönbe dobnák a segged, öcskös, de szerintem még mindig jobban jársz, mintha a főcicust feldühíted.

– Igaz – sóhajtott Khari beleegyezően.

– Persze, Ekonra hallgatsz, de rám soha! – bosszankodott Ekene. – Félkegyelmű kandúrok!

– Ugyan – helyezte tenyerét nyugtatóan oroszlántársa vállára Sanura. – A lényeg, hogy nem ront tovább a helyzetén.

– Csodás – zsörtölődött Jahi. – Akkor csak ölbe tett kézzel várunk a sorsunkra?

– Mi várunk – döntötte el Nala. – Téged senki sem akadályoz...

– Nos, az oroszlánlányok és Kelu...

Ekene, Sanura és Chikelu összenéztek, majd egyetértően megvonták vállukat.

– Menj, ha annyira akarsz! – mondta a harcosnak Sanura.

– Meglátjuk, milyen messzire jutsz! – tetet hozzá Ekene kihívóan. Ő és Jahi hosszú pillanatokig macskaszemet néztek, amit végül a harcos adott fel először, mély sóhaj kíséretében.

– Nem mintha olyan sokra mennék... egyedül a szavannán – felelte végül Jahi.

– Nézd a jó oldalát! – javasolta Khari, s barátian átkarolta a harcosfiút. – Talán cellatársak leszünk!

– És mit érek azzal?

– Lesz kivel beszélgetned?

– Miről? Arról, hogy milyen pocsék a börtönkoszt?

– Most már elég! – pirított rájuk Sanura. – Örüljetek, hogy élve megússzátok!

A fiúk elfogadóan sóhajtottak. Sanura és Kelu idővel csatlakoztak a rendtagokhoz, akik a sérülteket szedték össze a harcmezőről. Imani és Hatanub szintén a sebesültek összegyűjtésében segítettek. Az éjelf túszok őrzése így Ekon, Ekene, Khari, Nala és Jahi feladata maradt.

Hamarosan Nia, Tamir, Mosi és Desta visszatértek hozzájuk. A sakállány röviden beszámolt az altábornok és a sárkányi tanácsos megmentéséről, majd csatlakozott a sakálvérűek összeverődött kisebb csoportjához. Tamir még pár harcost állított a túszok őrzésére, utána többi harcosával elindultak összeterelni a valamivel távolabb hagyott lovakat és öszvéreket. Nia és Mosi váltottak pár jelentőségteljes pillantást Nalával és Kharival, majd csatlakoztak a sérülteket a lovakhoz vivő rendtagokhoz. Mivel az alakváltók nagytöbbsége ló nélkül érkezett, ám a sérültek között volt bőven közülük is, így egy lóra volt, hogy két-három fő jutott.

Nemsokára Imina is megjelent a közelben, a köré gyűlő sólyomvérűeknek adott pár utasítást a hazatérésre vonatkozóan. Utána sólyommá változva vette ki részét a terep átfésülésében, rejtettebb helyre keveredett sérültek felkutatása céljából.

Eközben, a csatatértől valamivel távolabb álló szikla másik oldalán Horu és Horel az altábornokot segítették talpra. Oziré megkérte a fiúkat, hogy vezessék Horeth holttestéhez. Az altábornok maga tekerte köpenyébe az öreg sólyomvérű testét, s vitte el fiai kíséretében az egyik lóhoz. Davu, Szatiah, Tale és a mágusok elindultak a többieknek segíteni. Széth, Sitara és Mahado pedig pár szót váltottak egymással, majd szőke társukat keresték meg tekintetükkel.

– Kemény egy küldetés volt, mi? – vigyorgott Elyaas aranysárkány társaira a sorozatos ölelkezések után, s végül Daakaryval is megveregették egymás hátát.