Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A jövőre nézve

– Ne légy ostoba! – szisszent a sakállányra Ekene. – A tábornok sohasem tenne ilyen az embereivel... még az árulókkal sem. Szerintem semmilyen emberszerű lénnyel sem. Ez egyértelmű, ahogy az is, hogy nyilván a túszokat vette fontolóra, nem pedig minket!

– Hasonlóan vélekedem – mondta Sanura, s Kelu is magabiztosan bólintott.

– A lényeg – ragadta magához a szót Jahi. – Hogy a tábornok és a vezérek jelenleg el vannak foglalva a saját sérültjeikkel...

– Szóval? – kérdezte Ekene felvont szemöldökkel.

– Nem feltétlenül téged érint, nővérem – csatlakozott Khari.

– Azt fontolgatjátok, hogy meglógtok, igaz? – kérdezett rá Sanura rosszallóan.

– Nem bölcs ötlet – figyelmeztette őket Chikelu.

– Én eddig nem is fontolgattam, sakál eskü! – tette fel a kezét megadóan Imani.

– Miért kellene meglógnunk? – kereste meg Nala gyanakvóan Khari és Jahi tekintetét. – A nővérem és a tábornok is biztosítottak, hogy...

– Hogy ha segítünk nekik, életben maradunk! – fejezte be Imani. – Ő és Széth személyesen kerestek meg...

– Nos, azt Tamir is megjegyezte – mondta Jahi –, hogy a tábornok valószínűleg eltekint majd a kivégzésünktől... De komolyan azt hiszitek, hogy ennyivel megússzuk? Végül nekik segítettünk, és ezért majd úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna?!

– Neked aztán van bőr a képeden, hogy még neked álljon feljebb – szúrta le a harcost Ekene.

– Jahi csak arra céloz, nővérem – vette át a szót Khari –, hogy talán jobb lenne, ha még most elhagynánk a birodalmat, mielőtt életünk végéig börtönbe zárnak.

– Ki mondta, hogy nem állítanánk meg? – kérdezte Sanura, s sárga macskaszemeket villantott az árulókra.

– Mi négyen vagyunk – közölte Jahi –, és ti is. Egyenlő esélyek...

– Álljunk már meg! – csattant fel Ekon. – Én tulajdonképpen nem választottam oldalt! Nem vagyok rendtag.

– Szóval inkább velünk vagy! – vigyorodott el Khari. Ekene ekkor mindkettejüket szokásos taslijával jutalmazta, amit fájdalmas nyögésekkel köszöntek meg neki.

– Nem állok senki oldalán – nyögte Ekon végül.

– Három-négy – közölte ekkor Jahi. Saját oldalának ő, Khari, Nala és Imani számított, a másiknak Chikelu, Ekene és Sanura.

– Kösz, hogy gondoltál rám – mondta Imani –, de én inkább tartózkodom ettől a szökéstől. A sakálok hűségesek a falkájukhoz.

– Amit pár kék idegen nyomására rögtön elárultál – jegyezte meg epésen Jahi. – Mind elárultuk, és ebből már nincs visszaút.

– Talán nincs – ismerte el Imani –, de nem árulom el kétszer a falkámat.

A sakállány biccentett egyet a csoport felé, majd faképnél hagyva őket csatlakozott a közelben várakozó néhány sakálhoz. Hatanub éppen Kek sajnálatos haláláról számolt be sakáltársainak. Imani, amikor odaért, együtt érzően átkarolta Hatanubot, a sakálférfi pedig ragaszkodóan ölelte vissza. Az össze sakálvérű hosszú, gyászos vonítást hallatva búcsúzott Kektől és a többi, elesett társuktól.

– Idegesítő ez a vonítás, de egyben megindító – mondta Ekene.

– Ami pedig az összetartást illeti, én is maradok – határozta el Nala. – Már csak azért is, mert ha Nia megtudja, hogy leléptem, ő maga kutatja fel a nyomomat, s ha kell, a bokámnál fogva rángat vissza a központba.