Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Ismeretlen ösvényeken II.

– Szekhemré tábornok! – mondák végül mind a hatan, hangjukból meglepettség, s az árulókéból némi félelem sugárzott.

– Nia, Tamir és Sitara?! – kérdezett rá Mahado aggodalmasan, s kissé indulatosan az első három személyre, akiket Davu és Szatiah jelenléte eszébe juttatott.

– Jól vannak – felelete Davu, hogy megnyugtassa a tábornokot, aki ezek hallatára valóban le is csillapodott kicsit.

– Davu, Szatiah! – köszöntötte végül embereit.

– Tábornok – biccentettek a mágusok. Már készültek elmagyarázni, hogy a négy másik, akik velük vannak, tulajdonképpen már visszaálltak, de Mahado utánuk szinte azonnal távolságtartóbban fordult a másik négyhez.

– És akik elárulták a hazájukat!

– Khari! – morogta ekkor Mosi.

– Az a helyzet, hogy... – kotyogott volna közbe gyorsan az oroszlánfiú, ha nem vette volna észre a leghátul álldogáló bátyját. – Ekon?!

– Volt csoportom... – oldalgott ki a látótérbe a kereskedő.

– Ekon?! – döbbent meg a maradék öt csapattag.

– Pont érted indultunk vissza! – csacsogott Khari. Ám Mahado kezdte megelégelni a patthelyzetet.

– Le a fegyvert – intézte határozott szavait a négy árulóhoz –, vagy én tetetem le veletek!

– Azzal, hogy megkért minket erre, már nem éppen ön tetette le velünk a fegyvert? – kérdezte Jahi, de azért visszacsúsztatta kardját a tokjába. Hamarosan Khari, Horu és Horel is követték példáját.

– Tábornok – ragadta magához a szót ekkor Davu. – Érdemes tudnia, hogy ők négyen szintén visszaálltak a mi oldalunkra...

– Tulajdonképpen már tisztában voltunk vele – közölte Mahado, majd a kereskedő felé intett. – Ekon elmondott mindent, amit tudott. Én mégis szükségesnek tartom, hogy a szemembe nézve, őszinte hangon is kijelentsétek ezt nekem!

– Újra? – fújta Jahi unottan. – Már Niának is...

– Nia jól tette, hogy engedelmességi fogadalmat kért tőletek! – A tábornok szigorú hangja azonnal a harcosfiúba fojtotta a szót. – Azok után, amit tetettek, vagy éppen nem tettetek, nem álltatok ki hazátok mellett, ez a legkevesebb! Most pedig halljam! Gyorsan, mert nem érünk rá cseverészni!

– Le is térdeljünk megint? – sopánkodott Khari kelletlenül. Horu és Horel elgyötörten sóhajtottak.

Mahado tudta, hogy talán nem érdemlik meg a könnyítést, de sürgette őket az idő, s az igazat megvallva neki sem volt már türelme az efféle dolgokhoz.

– Nézzetek rám, és esküdjetek, hogy Egyiptom, Théba, és az Aranysárkány Rend oldalán álltok ebben a konfliktusban!

Khari és Jahi megkönnyebbülve, Horu és Horel felbátorodva fújták ki a levegőt.

– Esküszünk! – felelték valamivel lelkesebben, és kivétel nélkül őszintének ható hangon.

– Helyes! Most pedig ki vele! Hogy keveredtetek ide, és hol hagytátok a csapat második felét?! Miért mentek más úton?!

– Hááát – fogott bele Khari. – Az úgy volt, hooogy...

– Ne csak az időt és a magánhangzókat húzd! – dörrent a fiúra Mosi.

– Gyerünk, öcsém, kapd össze magad! – vigyorgott Ekon.

Khari újból szólni óhajtott, de Davu feltartotta a kezét, hogy ne tegye.