Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A mágus és a sárkány I. (előzmény)

„Meghal, hogy egy másik élhessen, hogy mások élhessenek. Valami véget ér, de ezzel valami új kezdődik el, valami más folytatódik. Az összetevők, a tényezők folyamatosan változnak, ismétlődnek, megújulnak, de a körforgás örök. Farkába harapó kígyó, csupán színei váltakoznak."

„Valamit elveszel és valamit visszaadsz."

„Bármiről is van szó, ha megérted saját harmóniáját, vagy éppen káoszát, akkor uralni is tudod azt!"

„– Sárkány létedre elég sokat tudsz a mágusokról.

– Mágus létedre elég keveset tudsz a varázslatról!"

17 éve...

Verőfényes napsütés tombolt a nap-negyedi piacon, a sárgára, narancssárgára és fehérre festett házak között hasonló színű vásznakkal fedett standok sorakoztak. Az árusok szebbnél szebb portékáikat kínálták eladásra, kelméket, ruhákat, gyümölcsöt, fűszekeret, ékszereket, bármit, amire egy egyiptomi polgárnak szüksége lehetett. Mahado tizenhárom éves suhancként igazán élvezte, hogy a kötelező Ízisz napi istentisztelet után kora délután a piacon flangálhat. Vett magának egy annyi érett datolyaszilvát, amennyi az övére tűzött vászontasakba belefért, s azokat majszolva nézelődött az emberek között.

A piacon többnyire emberek keringtek, de ő észrevette néha a varázserejüket a válogatásnál bevető néhány mágust, lilán izzó szemekkel látomásba eső látókat, avagy kéken villogó szemű harcosokat. Utóbbi, a két harcos, akiket látott, az Aranysárkány Rend törtfehér-arany egyenruháját viselték. Ó, mit meg nem adott volna érte, ha végre ő is csatlakozhatott volna hozzájuk. Ám jelenleg, hogy saját lehetséges varázsereje még nem mutatkozott meg, esélye sem volt az isteni kegyeltek mellett. Bezzeg a nővére, Írisz, már egész magabiztosan használta jelenleg a narancs szintet súroló varázserejét. A fiú tudta, hogy a féltékenység csúnya dolog, mégis képtelen volt a nővére iránt érzett irigységet teljes mértékben elnyomni magában.

Mélabús merengéséből egy vöröses árnyalatú, ocelot mintás kandúr zökkentette ki, aki panaszos nyávogásával hívta fel magára a figyelmét. A macska az egyik út menti hordón ült, és nagy, sárgászöld szemeivel őt méregette. Azaz sokkal inkább azt a mézédesre érett, napsárga gyümölcsöt, amiből épp egy nagyot harapott. A fiú megsajnálta a macskát, pedig az még csak nem is nézett ki alultápláltnak. Kettétépte a puha datolyaszilvát, s azt a felét, amelyikbe nem harapott bele, a kandúr elé helyezte a hordón. A vörös macska először óvatosan távolabb húzódott, majd megszaglászta a gyümölcsdarabot, s végül egy pici darabot leharapott belőle. Úgy tűnik, ízlett neki, mert hálásan dörgölőzött a fiú odatartott kezéhez, majd folytatta az evést.

Mahado megsimogatta a macskát, majd elnézve, ahogy dorombolva falatozik a datolyaszilvából, arcán lágy mosollyal tovább állt. Figyelmét hamar egy magas, szőke férfi keltette fel, aki a maga daliás alakjában, kihívó kék-arany öltözékében az egyik utcasarkon állt, és kacéran három nővel csevegett. Kettő közülük egyiptominak nézett ki, a harmadiknak valamivel sötétebb bőre volt. A fiú a férfi aranyszín szemeiből, hegyes füleiből, és sárga hajából azonnal megállapította, hogy egy emberi formát öltött aranysárkányról van szó, aki nap-negyedi nőket fűzöget éppen. Ezt igazolván a sárkányfi arcára kéjes mosoly kúszott, ahogy átkarolta egyikük derekát, míg a másik oldalán lévőnek a fenekére csúsztatta tenyerét, mire a nő csak szemérmesen felkacagott.

– Micsoda pojáca! – dünnyögte maga elé Mahado, ahogy elhaladt mellettük. Halk szavai még a nők buja nevetésén keresztül is eljutottak a sárkány fülébe.