Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A gyülekezési csarnok

„Olyan puha, hangtalan léptekkel haladt a nyomában, mint egy egeret becserkésző kandúr Théba árnyékos utcáin."

„Miért van az, hogy engem mindenki alábecsül?"

Puha, macskás léptek tompa koppanásai vegyültek az agyagos barlangtalajra hulló vízcseppek pengő visszhangjába. Nia vezette a hatfős társaságot, szorosan mellette Chikelu haladt. Sitara folyton felzárkózott a leopárdnő mellé, hogy még többet lásson az előttük húzódó kacskaringós járatból, ám ő minduntalan maguk mögé utasította. A hercegnő párja egyébként Ekene volt, aki azt a feladatot kapta, hogy szükség esetén védelmezze őt. Tara persze azonnal kijelentette, hogy tud ő vigyázni magára, ám Nia egy morgással s némi szemvillantással hamar rendre utasította. Szorosan mellettük Anu és Zara ügettek, lehető leghalkabban pakolgatva egymás után tappancsaikat. A sort Tamir és Nala zárták, akik szinte egy szót sem szóltak egymáshoz.

Pár perc múlva a járat véget ért, s csupán egyetlen egy, szűkösebb átjárószerű hasadékban végződött, minek túloldalán fényes, lila és kék derengés pulzált. Úgy tűnt, egy nagyobb csarnokba juthatnak, ha áthaladnak rajta. Nia intett a csapatnak, hogy álljanak meg, Nala pedig szinte ösztönösen előrelibbent unokanővéréhez. A két leopárdnő összenézett, majd Nala kötelességtudóan bólintott, óvatosan behatolt az elkeskenyedő résbe, és néhány hosszú, macskás lépés után kilesett a másik oldalon. A többiek jól látták, ahogy macskaszemei beszűkülnek a döbbenettől, majd ő maga nagyot nyel a kellemetlen felismerés hatására. A lány végül kedvetlenül araszolt vissza a csoporthoz.

– Mit láttál? – érdeklődte Nia. – Ismerős számodra az a terem?

– Jobban örülnék, ha nem lenne – sóhajtott Nala aggodalmasan.

– Ezt meg mire véljem? Ha ezek szerint ismerős helyen járunk, akkor innen már ki tudsz vezetni minket, vagy tévedek?

– Elméletileg igen, innen már tudnék pár kifelé vezető útvonalat. Azonban... a gond az, hogy ahol vagyunk, az nem más, mint a kékek gyülekezési csarnoka!

– Hogyan?! – hökkent meg a többi öt csapattag, szinte egy emberként felszólalva.

– De hiszen az... – morgolódott Tamir, majd előkotorta az öltözékébe rejtett térkép másolatot.

– Azt hittem, a térképünk Davunál maradt! – lepődött meg Chikelu.

– Minden csoportnál két térkép volt a biztonság kedvéért – magyarázta neki Nia. – Még a központban osztotta szét közöttünk a tábornok. Korábban Davu volt az önjelölt térképészünk...

– Aki sikeresen tévútra vezetett minket, a te – sandított Tamir Nalára –, segítségeddel...

– Ezt fejezd be, és add ide! – szólt rá Nia szigorúan, s kezét nyújtotta a térképért. A férfi közelebb lépett, majd kelletlenül átnyújtotta azt. Nia és Chikelu kihajtogatták, Tamir, Nala, Ekene és Sitara pedig kíváncsian körbeállták őket. – A gyülekezési csarnok...

– Itt van – bökött egy teremre Nala, majd ujját végigvezette egy útvonalon, s így végül a fegyvertárra mutatott. – A gyülekezési csarnok és a fegyvertár alig tíz perc sétára van egymástól, mi azonban egy ismeretlen ösvényen, majd egy titkos úton jöttünk, hatalmas kerülővel. Ám innen már visszajuthatunk a kékek által használt útvonalon a fegyvertárig...

– Onnan pedig azon az útvonalon indulunk a kijárathoz, amit Jahi korábban mutatott – vetette fel Ekene.

– Vagy mehetünk azon az útvonalon, amin eredetileg mentünk volna, miután a másik két csapattól leváltunk.