Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Meggondolatlan megoldások

– Sitara, vigyázz! – hallotta meg Nia aggodalmas felkiáltását. Sárga macskaszemei elkerekedtek a rémülettől. Teljesen leblokkolt, mert úgy vélte, még oroszlánná változva is képtelen lenne időben kijutni a polcok közül. Hiába tartotta védekezően maga felé karjait, tudta, hogy a nehéz fémszerkezet könnyedén a földre dönti és összepréseli őt. Mellesleg, mielőtt ez megtörténik, a különböző méretű fémpengék lecsúsztak a polcokról, és mind felé kezdtek száguldani. Végül újabb hőhullámmal lassította le őket, de ettől még ugyanúgy zuhantak tovább, ahogy az olvadozó állványzat is vészesen közelített az irányába.

Sitara azt hitte, itt a vége, és megolvadt fegyverek és polcok forró fémje nyomja és égeti majd halálra. Ám az utolsó pillanatban egy széles, áttetsző, aranyszín energiapajzs jelent meg közte és a felé tartó tárgyak között, még a levegőben megállítva azokat. Az olvadt fegyverek kivétel nélkül, hangosan zörögve a földre potyogtak a pajzs mentén, az állványzat pedig nekifeszült annak, de nem dőlt tovább. Szatiah lépett elő a szomszédos polcsor mögül, s fenntartva az erőteret a lánnyal ellentétes irányba mozgatta azt. Az erőtérrel együtt a polc olvad fémváza visszatért erdei állásába, majd átfordult a holtponton, és a másik irányba dőlt el, hangos csörömpöléssel ütközve a szomszédos polcnak, am így szintén eldőlt. Végül azon az oldalon, ahol Szatiah tevékenykedett korábban, minden állványzat összeroskadt, s a legszélső mély zendüléssel a terem falának esett.

Sitara hálás, s megkönnyebbült tekintettel bámult a varázslónőre.

– Jól vagy? – kérdezte Szatiah, majd miután Tara mély sóhaj kíséretében tétován bólintott, idegeses vonta össze szemöldökét. – Még nem végeztem! – bökött feszülten a romba dőlt polcok és szétszóródott fegyverek felé.

– Sajnálom...

– Jobban is átgondolhattad volna, hogyan kivitelezed a terved!

Davu sétált ki a terem másik oldalán húzódó állványzatok közül, homlokát ráncolva meredt a varázslónőre és a hercegnőre.

– Megvesztetek?! Mi ez a zsibaj?! Ha a kékek eddig nem jöttek rá, hogy odakint kiütöttük az egész osztagot, akkor most már bizonyára felfigyeltek ránk!

Szatiah magyarázatra nyitotta volna száját, de Sitara védelmezően elé ugrott.

– Az én hibám volt! – bizonygatta a hercegnő. – Ostobán magamra borítottam az egész állványt, és ha Szatiah nem segít, már égetett, lapított macska lennék!

– Hjajj – sóhajtott a sötétbőrű mágus megenyhülve. – És végeztél egyébként? – kérdezte a boszorkányt.

– Nem teljesen...

– Jól van, elég a sopánkodásból! – Nia ment oda hozzájuk, hangja tekintélyparancsolóan csengett. – Sitara hibázott, ez van. Találjátok ki, hogy oldjátok meg!

– Én előbb befejezem a részlegemen – határozta el Davu, ám előtte még a hercegnőhöz lépett. Korábbi bosszúsága már elpárolgott, helyét a törődés vette át. Széles tenyerét a hercegnő homlokára simította, mialatt az aurájába nézett. Tara teljesen ledöbbent, így végül egy mukkanás sem jött ki belőle, mialatt a mágus zölden felizzó szemeibe bámult. Davu végül eleresztette, majd komoly tekintettel Nia felé fordult. – A hercegnő a korlátait súrolja. Még egy varázslat, és talán az életenergiájához nyúl hozzá.

– Értem. – Nia kimérten bólintott, majd ujjait az oroszlánlány alkarjára fonta, s finomam maga felé húzta. – Sitara, gyere velem a többiekhez!

– Még szeretnék segíteni, ha már így eltoltam Szatiah munkáját! – ellenkezett volna a hercegnő, ám ekkor az ujjak még erősebben szorultak a karjára.