Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A mágus és a boszorkány

– Mindenki más Thébán kívül meg a te hibádból van életveszélyben, Mahado Szekhemré! – vágta a mágus arcába Zoana.

– Ó, hagyd már az ostoba állításaidat! Megmondtam neked, hogy ha legközelebb az utamba kerülsz, nem úszod meg annyival, mint korábban! – figyelmeztette a boszorkányt a férfi szigorúan.

– Felvilágosítanálak, Szekhemré, hogy jelenleg ti ketten álltok az én utamban! – akadékoskodott pimaszul Zoana. – Le fogom rombolni ezt az egész hegyet, mindenestül! És nem hiányzik, hogy megpróbálj megakadályozni ebben! Az embereid mostanra kijutottak, és odakint harcolnak az elfekkel, egy thébai sem tartózkodik már itt rajtatok kívül! Térugorjatok utánuk, és ígérem, az Aranysárkány Rendnek soha többé nem lesz gondja rám, s egy ideig az éjelfekre sem!

– Egyáltalán nem értelek! – lépett előre Mahado, kissé összezavarodva. – Most akkor az elfek oldalán állsz, vagy a miénken? Mert jelenleg mindkettőt erősen kétlem! Niáék szerint az elfek ellen fordultál, Tara szerint megmentetted őt... viszont állítólag mégis az utadban állunk! Miért akarod lerombolni a hegyet? Ha ennyire szeretnél gonosztevőből hőssé válni épp most, akkor csatlakozz hozzánk odakint a harcban! Több hasznodat vennénk katonaként, mint földrengető istennőként!

– Hm, szóval istennőnek tartasz?

– Csak egy szófordulat volt! Akkor mi lesz? Egymásnak esünk itt és most, vagy csatlakozol hozzánk?

Zoana szenvedélyesen megrázta a fejét.

– Az altábornok és a kis sárkány barátod sikeresen tönkretették az elfek távtöltő egységét, sőt, még a tartaléktöltőt is. Ezért elismerésem nekik.

– Szóval tényleg sikerült nekik – nyugtázta a tábornok.

– Ami fontosabb – ragadta vissza a szót Zoana –, hogy amikor másodszor is használtam az eszközt, ami képes semlegesíteni az energiájukat, már nem tudták újból feltölteni a fegyvereiket.

– Észrevettük...

– Azt hiszed, szükségetek van rám, odakint? – kérdezte a nő, s a fejét rázta. – A lila energiájuk nélkül az elfek nem erősebbek és gyorsabbak, mint a harcosok vagy alakváltók. Nekik egyenrangú ellenfeleikké válnak, a mágusok pedig magasan felettük állnak!

– Ezzel már mi is tisztában vagyunk – bólintott kimérten Mahado. – Azonban...

– Felteszem, az embereid már a nagyjukkal végeztek. Menjetek, csatlakozzatok! Megszoktam már, hogy rám marad a piszkos munka, most utoljára feltakarítok itt utánatok!

– Feltakarítasz? Ezt meg mégis mire véljem?!

– Ha jót akartok magatoknak, annak, ami itt történt, nyoma sem maradhat! – magyarázta mély meggyőződéssel Zoana.

– Nyoma? – döbbent meg a mágus.

– Ha a többi elf, akik a világ távolabbi részein élnek, rájönnek, hogy az emberek valós veszélyt jelentenek rájuk, nem várnak tovább, és kapásból lerohanják az összes lehetséges települést! Egyiptomot, delet, északot, keletet, mindent! Azt kérdezted, ki oldalán állok? Az emberiség oldalán! És ahhoz, hogy elejét vegyem a katasztrófának, amit ti nagy ügyesen előkészítettek a kis rajtaütésetekkel, nekem most el kell pusztítanom minden éjelfet, aki a barlangban maradt! – vallotta be végül szándékát a boszorkány. – Ez alatt a kis seregeddel együtt, legjobb esetben, megölitek a maradékot!

– Hogyan? Maradtak még idebent? – döbbent meg a tábornok. – Hiszen az összes osztagukat kivezényelték a szavannára, amint az embereim kicsalták őket...