Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A sárkányomért

„Valamit elveszel és valamit visszaadsz."

Mahado párat pislogott, ahogy magához tért, almazöld szemei keserűség helyett immár tettre készen csillogtak. A mágus már pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Sőt, egész eddigi életében nem volt ennyire biztos semmi másban, mint abban, amit most meg kell lépnie, s abban, hogy terve sikerülni fog. Sikerülnie kell! Nem hagyom meghalni, még ha olyat is kell tennem, mit előttem még soha senki! Elyaas kijelentései a világegyetemről... Okkal mondta azokat nekem! Talán ő sem tudta, szavai milyen mélységeket hordoznak, milyen lehetőségeket vázolnak fel, de én már tisztán látom valós tartalmukat. Mint mágus, képes vagyok saját akaratom szerint befolyásolnia a világ energiáit... és most pontosan ezt fogom tenni!

A köréjük gyűlteket igencsak váratlanul érte, ahogy a tábornok arcára mély elhatározás ült ki. Hirtelen felpattant a földről, majd rájuk szinte nem is pillantva, ellépett a sárkányfi mellől. Minden szó és magyarázat nélkül utat tört magának közöttük, és sebes léptekkel elviharzott a szavanna felé. Széth, Tara, a sárkányok és a vezérek csak néztek utána, ahogy keresztülvág a volt csatatéren, vet pár kósza pillantást a túszokra, majd pár pillanat gondolkodás után megrázza fejét, s folytatja útját a vadon sűrűjébe. Végül minden élő személytől messze, néhány majomkenyérfa lugasában állapodott meg, ahol szilajul megállt, nekik háttal, majd látszólag mozdulatlanná dermedt.

– Mi van vele? – kérdezte aggodalmasan Tara.

– Talán most tört meg végleg – vont vállat Széth, szemei bedagadtak, hangja rekedt volt a sírástól. – Nem csodálom, én is mindjárt beleőrülök...

– Mah... Mahi... Mahi... – szólongatta erőtlenül a sárkányfi, de csak Széth szorította meg a kezét.

– Mahi elment... De én itt vagyok, sárkányfarok.

– Sakálfül?

– Én vagyok.

– Sakálfül... Megmondanád Mahinak, hogy... hogy rémes... hangja van! Hogy ha... ha meg akarja... szerezni azt a nőt, akkor... akkor ne énekeljen neki... soha!

– Persze, sárkányfarok, megmondom! De ha olyan rémes a hangja, biztos tudja ő maga is.

– Igen... akkor biztos... Szeretlek... sakálfül! Ez ne... feledd!

– Szeretlek, sárkányfarok! Jobban, mint bárkit! Szóval megmondhatod a fényességes sárkányistennődnek, hogy széles padot adjon neked abban az Égi Kertben, mert amint meghalok, bizony csatlakozom hozzád!

– Azért... csak ne siess annyira... a távozással... sakálfül! Nekem... ott lesz... az örökkévalóság... hogy várjak rád... – Elyaas mélyet és szaggatottat sóhajtott, majd még utoljára sakáljára mosolygott. Ahogy szerelmesen néztek egymás szemébe, a sárkány szemhéjai lassan lezárultak, s többé már nem nyíltak ki. Csuklóját átfogva Széth érezte a szőke férfi lassuló, szinte leálló szívverését.

– Várjál rám, sárkányfarok... – sírta Széth az eszméletét vesztett kedvese felett. – És ha Anubisz és Aaneleia is úgy akarják... találkozzunk a másik oldalon!

– Anubisz vezessen utadon – mondta Sitara halkan.

– Találkozzunk a másik oldalon – sóhajtott Oziré fájdalmasan.

Mahado mély levegőt vett, majd lehunyta szemeit. Elyaas egykori szavai új lehetőséget világítottak meg számára, egy olyan tettet, melyet, ha végrehajt, többé nincs visszaút. Olyasmire használja mágiáját, mely talán súlyos bűn, talán tiltott cselekedet. Viszont senkiről nem hallott, aki valaha kipróbálta volna, így fogalma sem volt róla, mi lenne az elfogadott álláspont erről. Annyit azért sejtett, hogy a legtöbb embert legalább kétségbe ejtené a tudat, hogy a mágiának ilyen kétes, veszélyes mélységei léteznek. S ő még nem is szándékozik a végletekig elmenni. A végletekig abban, hogy megpróbálja külső forrásból elvenni az életenergiát, s azzal saját auráját mágikusan feltölteni.