Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A sárkányomért

– Egyikünk átváltozhat, és elrepülünk vele! – ajánlotta azonnal Aaron. – Engedjetek oda! – dörrent a rendtagokra, s karjait előre tolva, majd oldalra lendítve eltolta a leopárdnőt és Ozirét az útból. Nia bosszús morgással díjazta, ahogy elviharzott közöttük, de bölcsebb volt annál, mint hogy egy aranysárkánnyal harcba szálljon.

Daario sebesen követte Aaront, végül Daaliah és Daakary is utánuk indultak. Nia és Oziré követték őket, csak a biztonság kedvéért, ha a dolgok elfajulnának. Ám alig ért a négy aranysárkány Elyaas, Széth, Tara és Mahado mellé, abban a pillanatban ledermedtek. Mind a négyen egyszerre estek látomásba.

Az aranysárkányok egy halványsárga fényben izzó, végtelen térben lebegtek. Hamarosan egy fényárban úszó, emberszerű alak jelent meg előttük. A ragyogó fény szinte csak női sziluettjét, hosszú haját és két hatalmas szárnyát engedte látni, mind arany színben izzottak. Egyedül szemei tűntek ki a sárga aurából, azok tiszta, fehér fénnyel világítottak.

Aaneleia! – gondolták magukban a sárkányok. De miért emberi alakban van?

A lény, bár hallotta minden gondolatukat, nem tett megjegyzést rá. Közelebb suhant hozzájuk, s hagyta, teremtményei érezzék a belőle áradó végtelen energiát.

– Ha bölcsek vagytok, nem viszitek el őt – visszhangzottak fejükben az istennő szavai. Hangja lágy volt, középmély, hangszíne egy édesanyáé, aki egyformán aggódig gyermekeiért, és érzi szükségét, hogy megszabjon bizonyos határokat. – Nem élné túl az utazást.

– Már így is haldoklik – jegyezte meg gondolatban Aaron. Ezen a dimenziók közti helyen pedig egymás gondolatait is olyan tisztán hallották, mintha csak egy átlagos párbeszédet folytattak volna.

– Ha nem vihetjük el, akkor mondd el, hogy menthetjük meg – kérte Daario –, istennőnk!

– Nektek nem áll lehetőségetekben – közölte tapintatosan, de határozottan a fényalak.

– Aaneleia, úrnőm – szólalt most meg Daaliah gondolatban. – Akkor mentsd meg te őt, kérlek!

– Szeretném, de nem tehetem. Trilliót és trilliót engedtem már idő előtt világomba utazni, nem lenne igazságos egyetlen egyel kivételeznem. Ám tudnotok kell, hogy társatok ma még nem feltétlenül csatlakozik lelkeimhez. Én nem avatkozhatok közbe, ám elláttam teremtményeimet minden szükségessel, ami ahhoz kell, hogy boldoguljanak. Ám a boldogulás áldozatokkal jár. A ti világotokban az elmúlás elkerülhetetlen, a halált nem lehet eltörölni.

– Ez mégis mit jelent Elyaas számára? – érdeklődte Aaron.

– Annak, akinek hatalmában áll élet és halál felett határozni, döntenie kell. Ám döntése súlya elkíséri élete végéig, akárhogy határoz is. Ez a személy jelenleg nem ti vagytok.

– Szóval... – találgatott bizonytalanul Daakary –, úrnőm, csak azért hoztál ide minket, hogy elmondd, ne avatkozzunk közbe? – A fényalak lassan bólintott. – Akkor... még egy kérdésem lehet? – Újabb bólintás. – Azt mondod, nem segíthetsz a teremtményeidnek, mert nem lenne igazságos a többiekre nézve. Nekünk most mégis megjelentél, ebbe a látomásba hoztál, hogy segíts egy társunknak...

– Segítségem sohasem tagadtam meg egyetlen gyermekemtől sem, s ahogy rámutattál, ezúttal is azt teszem, segítek. Az anyagi világ történéseibe nem avatkozom be, az anyagi testekre nem gyakorlok közvetlen hatást. Ám, ha szükség van rá, megjelenek azoknak, akik hisznek bennem, lelkük vezetése által segítem teremtményeimet. Az, hogy tanácsaimmal mihez kezdenek, hogy szavaim hatására az anyagi világot hogyan formálják tovább, már rajtuk áll. Azért adtam szabad akaratot teremtményeimnek, hogy rendelkezzenek vele, nem pedig, hogy uralkodjak felettük. S így, ha bármikor beavatkoznék, tetteim bármily jó szándék vezérelné, az a teremtő zsarnokságának hatna. A szabad akarat azt jelenti, hogy sorsotok a ti kezetekben van, világotok a szerint alakul, ahogy rendelkeztek vele. Míg odaát éltek, és csupán iránymutatást adok. S ha tetteiteket bölcsen választjátok meg, amikor csatlakoztok hozzám, megjutalmazlak titeket.