Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A myriai varázsjogar

– Milyen sokat tudsz, sárkányfarok!

– Visszatérhetnénk a témához! – akadékoskodott Oziré.

– Szóval a vánok megtalálták a kristályt, és fegyvert készítettek belőle. Ám a hatalma miatt az ázok, vánok és fényelfek összevesztek rajta. A helyzet addig fajult, hogy még egy naprendszeren belüli háború lehetősége is terítékre került. Ez pont akkoriban volt, amikor én is Midgardra, vagyis hozzátok költöztem.

– Ezt eddig sohasem mesélted! – jegyezte meg Mahado neheztelő hangon. – Csak hogy találtad valahol, és... – A tábornok a homlokára csapott. – Én bolond! És el is hittem, hogy csak úgy ráakadtál egy ilyen erejű fegyverre, és elhoztad hozzánk, mert... mert miért ne, ugye?!

– Hát igen, régebben elég hiszékeny fiúcska voltál – kuncogott Elyaas. Mahado oldalba öklözte, így hamar visszatért komorabbik arca. – Az igazság az, hogy nem tetszett az aauriai népek szembenállása, mert ha háborúzni kezdenek, a sárkányok helyzete még rosszabbá válik. Szóval... mivel egész jó tolvaj vagyok... – vidult fel újra –, ezt egyiken sem gondoltátok volna, igaz? Szóval elcsentem a jogart, és megszöktem vele ide, Midgardra!

– Hogy mi az istennőt tettél? – csattant fel Mahado. – Nem elhoztad, hanem... elraboltad?!

– Nem rablás volt az! Senki nem sérült meg. Titokban osontam be a ván fegyvertára, és simán kicsempésztem! Most mit szóltok, jobban lopakodom, mint a macskák!

– Hogy te mekkora idióta vagy! – förmedt rá Mahado, s azzal a lendülettel megragadt a sárkány gallérját, s szikrázó tekintetét a szemébe fúrta. – És ha rájönnek, hogy ide hoztad, te féleszű?! Még az éjelfek előtt lerohannak minket, és akkor már talán el is foglalják a bolygót! Hisz te magad mondtad, szavaid egyértelműen arra utaltak, hogy az aauriai népek csak egy jó indokra várnak, hogy leigázhassanak minket!

– Ne nevezz féleszűnek! Senki nem látott meg, a három nép egymást okolta, de pár évtized után elült a haragjuk. Harminc éve biztos helyre rejtettem a jogart a...

– A nap-negyedi házad picéjébe! – sziszegte Mahado neheztelően. – Kitűnő rejtekhely! Mindaddig, amíg engem ki nem neveztek tábornoknak, és akkor volt képed azt állítani, hogy nekem hoztad!

– Honnan tudod, hogy a pincében volt?

– Minden idegen szart oda hánysz be! Még csak rendszerezve sincsenek!

– Na de, kérlek...

– Miért hazudtál nekem, Elyaas?! Ha ennyire fontos ez a jogar Aauriában... miért adtad nekem?! Miért nem tartottad titokban?!

– Azért mert... számítottam rá, hogy nekem talán valami bajom esik. Elég bosszantó sárkány vagyok, mindenkinek az idegeire megyek, sok ellenséget szereztem... Szeretettem volna, ha a jogar biztonságban van, és... benned megbíztam! – nézett melegen Mahado szemeibe.

– Elyaas... – morogta a mágus, aki ezúttal már átlátott rajta.

– Csak azért hazudtam, mert tudtam, hogy ha elmondom az igazat, még nagyobb nyomást helyezek rád. Fontos, hogy a vánok ne kaphassák vissza, de semmilyen más nép se szerezhesse meg! – magyarázta a sárkány. – Nem feltétlenül a hatalma miatt... vannak fegyverek, amik ennél sokkal erősebbek. Hanem, mert történelmi jelentősége van, rossz értelemben. Felélesztené a korábbi ellentéteket a népek között. Hisz elég egy cseppnyi hatalom is, hogy az emberek gyilkos szándékkal egymás torkának essenek!

– Ez sajnos igaz. Szóval a béke miatt tetted – sóhajtott Mahado. – Ettől függetlenül még mindig önkényesen veszélybe sodortad a világunkat!