Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Bátor oroszlán vagy gyáva kiscica?

Nem vagyok más, mint egy gyáva oroszlán... egy gyáva kiscica, aki nem mer újra talpra állni, mert fél, hogy az óriások azonnal eltipornák. Théba hercegnője lennék, mégis... nem hogy a népért, a családomért és barátaimért... még önmagamért sem merek kiállni! S talán ostobaság is lenne, hisz esélyem sincs, mégis... már azért bűntudatom van, amiért meg sem próbálom – cikáztak tovább fejében a borúlátó gondolatok kérlelhetetlenül és visszafoghatatlanul.

Inkább feladnám, mert most még az is kevésbé tűnik félelmetesnek, mint ebből az elkeserítő helyzetből egyedül kimászni. Lehet... azt kéne tennem! Csak feküdnék itt, amíg a hideg és kiszáradás hatására az élet lassan távozik belőlem... Akkor talán mégis összefutok a máguskámmal és... elmondhatja, mennyire ostoba is vagyok... Sitara keserédesen felnevetett magában, majd a tábornok és saját halála gondolatára újra könnyek gyűltek a szemébe. Talán nem is olyan szar hely az Alvilág... Végül is, Anubisz is ott lesz, és Básztet... talán segítenek megtalálni a máguskámat, hogy mielőtt a Kettős Igazság Termébe jutnék, elmondhassam neki, mennyire igaza volt!

Milyen szánalmas – sóhajtott a hercegnő könnyeit kellemetlenül elnyelve. Nemrég még vidáman osztottam az észt mindenkinek, most meg máris a halálon fantáziálok, mert annyira kilátástalannak tűnik a helyzetem. Milyen gyáva alak is vagyok, egy igazi képmutató. Egy gyáva kiscica, aki bátor oroszlánnak adja ki magát, holott még igazán harcolni sem képes.

Egyre mélyebbre süllyedt a tanácstalanság és reménytelenség vadul hömpölygő folyamában, s kétségek zilálták szerteszét. Kérlelhetetlenül temette maga alá a tehetetlenség, s a vég elkerülhetetlennek vélt tudata, mint homokvihar az apró kavicsot. S amikor már úgy érezte, félelmei végleg felülkerekedtek rajta, annak a lágyan zengő baritonja zökkentette ki az önsajnálat és önutálat végtelen útvesztőjéből, akit épp annyira vágyott követni a halálba.

„Nem vagy gyáva, amiért végre tisztán látod a helyzetet, és nem vagy gyáva, amiért félsz!" – biztosította Mahado meleg hangja, s Tara szinte látta maga előtt ezt a magabiztos, mentazöld szempárt, amint törődő tekintetét őrá függeszti. „Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy biztonságban érzed magad, hogy semmitől sem félsz, hogy úgy érzed, semmitől sem kell tartanod! Bátor csak akkor lehetsz, ha van félelmed, amit legyőzhetsz, s legyőzöd azt!"

Sitara megengedett magának pár mélyebb levegővételt, ahogy a mágus hangja végre némi melegséges és rendet igyekezett hozni elméjének hűvös káoszába.

„Ha félsz, és ha gyengének érzed magad, az a legjobb alkalom, hogy rájöjj, mennyire erős és bátor is tudsz lenni valójában." – állította a tábornok akkor mély meggyőződéssel.

Oh, Mahado, talán igazad van – ismerte el végül Sitara, ám ez nem sokat változtatott keserű hangulatán. De te bizonyára nem érezted még ilyen erőtlennek és tehetetlennek magad, mint én most!

„ Senki sem születik erősnek" – magyarázta a mágus –, „de erősebbé válhatsz, ha van elég erőd bátornak lenni, és tovább menni az úton, még akkor is, ha úgy érzed, egy lépést sem tudsz már megtenni."

De mi van, ha tényleg nem tudok több lépést megtenni? – nyafogta megtörten az oroszlánlány. Sőt, felkelni sem, kezdjük ott!

„Egyedül az számít, hogy feladod, vagy a végsőkig kitartasz!" – állította Mahado.

És ha inkább mégis feladnám? – akadékoskodott Siatara még bizonytalanul. – Az olyan rossz lenne? Mit érnék a hiábavaló próbálkozásokkal?