Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Az Elmúlás Folyója

– Ön szerint visszajuthatunk még? – érdeklődte Széth, amikor már félúton járhattak. Itt már elég erősen érezni lehetett a hűvös, párás levegőt, ami a Folyóból áradt, s annak korábbi lágy hangja is hangos zúgássá erősödött. – Bár sárkányfarokkal alig hat napja kerültünk közelebb egymáshoz, nem viselném el nélküle az örökkévalóságot.

– Figyelemre méltó, milyen hamar egymásba szerettetek – jegyezte meg Mahado lágyan mosolyogva, majd elszánt arckifejezést öltött. – Én pedig nem terveztem ma meghalni, halottnak maradni meg végképp nem!

– Szóval ez a higgadtság, amivel a helyzetet kezeled... – találgatott a sakál.

– Véletlenül se vedd hidegvérem megőrzését beletörődésnek! – figyelmeztette a tábornok szigorúan. – Théba és lakói élete veszélyben forog, s most tudtam csak meg, mennyire hatalmas veszélyben! Nem távozhatok most, nem kereshetem a békét és megnyugvást, amikor a hazámnak szüksége van rám, s mindez tirátok is igaz! – közölte rendíthetetlenül.

– Helyes, ennek örülök! – vigyorogta Széth, majd kissé elbizonytalanodott. – De akkor miért...?

– Mint mondtam, megváltoztak a játékszabályok, már nem rendelkezünk korábbi képességeinkkel. Semmi sem az, aminek látszik, mindennek jelképes jelentése van, s jelenleg ezektől a jelképektől függünk. Hiába voltam főpap, az itteni szabályok nagy része még így is idegen a számomra, s amíg nem ismerjük ki őket kellőképpen, a legokosabb, ha követjük őket.

– Vagyis a nagy könyv szerint játszunk – következtette Széth.

– Igen – bólintott Mahado. – Mivel jelenleg fogalmunk sincs, mi történik azzal, aki letér az útról, nem kockáztathatunk! Annyit tudunk biztosra, hogy Élet és Halál között lebegünk. Talán elég egy rossz lépés, és örökre elvesszünk, avagy haragos démonok karjaiba rohanunk.

– Szóval meglapulunk, követjük a tömeget, s próbálunk beolvadni – állapította meg Széth. – Pontosan így viselkedik egy sakál is, ha túl akar élni, miután idegen falkához csatlakozott.

– Akkor nem lesz nehéz dolgod!

– Az nem olyan biztos, nincs nagy gyakorlatom benne!

Mahado felvonta a szemöldökét.

– És amikor a Rendhez csatlakoztál?

– A Rend már a kezdetektől olyan volt számomra, mintha a családom lenne – mosolyogta a sakál, s vidáman átkarolta volt felettesét.

– Mitől lettél hirtelen ilyen vidám? Még mindig az Alvilág Tornácán vagyunk.

– Hát attól, hogy meglépünk innen! A mágus, a sakál és barátaik legyőzik még a Halált is! – bizonygatta Széth vigyorogva.

– Ne igyál előre a teve púpjára, Széth! – figyelmeztette Mahado. – Egyelőre fogalmam sincs, hogyan csináljuk!

– Hát akkor, törd azt a bölcs kis fejedet! – javasolta a sakál. S előre sietett. Már csak pár lépcsőfok választott el őket a mólótól, s amin leért a dokkokhoz, a lilás fényű víztükröt vette szemügyre, s abban a rá visszavigyorgó tükörképét. – Az Alvilágban is ragyogóan festek! – tudatta hangosan minden körülötte állóval. Kitárta karjait, s mélyet szippantott a folyó nedves, túlvilági illatából.

– Széth, mi a fenét művelsz! – lépett hozzá Mahado. Megragadt a sakál vállát, s erélyesen maga felé fordította. – Megőrültél?

– Nos, mivel úgy sem maradunk örökké, így olyan ez az egész, mint egy vakáció! Akár élvezhetjük is!