Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A másik oldal II.

– A tervünk meghiúsult.

– Akkor tovább kell próbálkoznotok! – jelentette ki Hatti szigorúan. – Még kilenc napotok van rá!

– Tudjuk! – vágta rá Afolabi morcosan. – Ha nem engem bíztak volna meg őrködéssel, akkor...

– Te sem tehettél volna többet! – sziszegte Khari.

– Dehogynem! – dünnyögte a leopárd.

– Viszont van némi probléma – sütötte le Nala a szemeit.

– Miféle probléma?! – szisszent fel Hatti.

– Szekhemré megölte Odiont – felelte Nala. – Odina ekkor teljesen kikelt magából...

– Nem állt volna le, míg bosszút nem áll, így ott kellett őt hagynotok – érzett rá Hatti. – Én is így tettem volna. Saját magamat mentettem volna.

– Viszont... – motyogta Nala bizonytalanul.

– Szekhemré már nem volt olyan ostoba, hogy őt is megölje. Odina még életben van! – állapította meg a harcoslány. – Ez baj, nagyon nagy baj! Már eleve a tény, hogy az elkövetők a Rend sorai közül kerültek ki, gyanút vet ránk, ám ha sikerült Odinából még részleteket is kiszedniük...

– Nem fog beszélni! – állította Imani. – Én sem működnék együtt azzal, aki megölte a testvéremet!

– Ez nem elég biztosíték! – ingatta a fejét Hatti. – Hiszen ha nem működik együtt, erőszakkal szedik ki belőle. Sőt! Tudomásom szerint a tábornok kis mértékben még a telepátiára is képes...

– Micsoda?! – rémült meg Nala. – Ezt úgy érted, hogy...

– A legtöbb mágus érzi mások érzelmeit az aurájukon keresztül, megérzik a hazugságot.

– Ezt eddig is tudtuk – fintorogta Afolabi. – El kell hinnünk a saját hazugságainkat és ennyi! Macskavérű praktika!

– Ez nem minden! – tolta le Hatti. – Párszor elcsevegtem azzal a beképzelt sárkányfi Elyaasszal.

– És még te nem feküdtél le vele! – horkant fel Khari.

– Csak beszélgettünk! – tisztázta Hatti. – Elyaas kifejezetten szeret a saját és barátai képességeiről fecsegni. Azt is megemlítette, hogy a tábornok erősen próbálkozik a telepátia elsajátításával, s már sikereket is ért el.

– Mit tud pontosan? – puhatolózott Jahi.

– Kimondatlan beszélgetésre talán még nem képes, de ha belemászik valaki fejébe, bizonyos emlékekhez hozzáférése lehet – magyarázta Hatti. – Elyaas szerint e képpen osztanak meg egymással múltbéli eseményeket.

– Odina akaratlanul is elárulhat minket – vonta le a következtetést Khari.

– Pontosan! – biccentett Hatti. – De semmi pánik! Megyek, beszélek Imarival! – határozta el. – Mi feladatunkat egyedül is el tudom végezni, így most az egyszer kisegítünk titeket!

– Pontosan hogyan? – kérdezte Nala bizonytalanul. Hatti közelebb lépett, és arcán ravasz mosollyal megérintette a leopárdlány állát.

– Hát csak folytatom a te gondolatmenetedet, kis leopárd! Egyikünk bukik, vagy mindannyian! A választás könnyű!

– Szóval akkor... – Nala nyelt egyet, ahogy elöntötte a borzalom.

Hatti bólintott, majd hátat fordítva a csoportnak a válla felett még odavetette:

– Húzzátok meg magatokat egy időre! Ha minden jól megy, az én küldetésem teljesítése gyorsan eltereli majd a figyelmet a ti kudarcba fulladt próbálkozásotokról!

– Mégis mire készülsz? – faggatta Khari.

– Remélem, nem vagy túl vallásos – kacsintott a fiúra ravaszul a harcoslány, majd felugrott, és eltűnt a házak felett.

Egy órával később...

– Egyszóval, ezt szépen elcseszték! – morogta Imari homlokát ráncolva. Ő és Hatti a Holdtemplom tetején álltak a kupola északi részén, ahová a megtelő Hold árnyékot vetett. Mindketten fekete öltözéküket viselték a maszk nélkül. – Így felsülni egy dühítően kedvező helyzetben? – rázta a fejét bosszúsan a mágus. – Én meg végignézhettem, amíg az a félkegyelmű bagázs leleplezi Odinát és Odiont!

– Nem sikerülhet minden elsőre – vont vállat Hatti. Hosszú, barna haját lágyan mozgatta az esti szél. – Kivéve persze nekem!

– Nagyon vicces!

– Ezúttal csődöt mondtak. Mindenesetre... hátrányos lenne elveszíteni a megmaradt nyolcat!

– Ez igaz – értett egyet a mágus. – Biztos vagy benne, hogy egyedül is meg tudod oldani?

– Egyértelműen – húzta fel az orrát a harcoslány. – Na, indulj, mielőtt túl késő lesz! Ha jól emlékszem, azt mondtad, egy óra múlva lesz a kihallgatás, amiből már a fele eltelt az óta.

– Megyek – lépett ki Imari a holdárnyék takarásából. Egy varázslat hatására fekete öltözéke helyét átvette rendbéli ruhája. – Te pedig ne szúrd el!

– Inkább leszúrni fogom! – forgatta meg Hatti az eddig hátára erősített kétélű pengét. – Mindet!

– Tégy úgy! – Imari egy utolsó komoly pillantást küldött társnője felé, majd levetette magát a templomtetőről, s még zuhanás közben sárga villanással kísérve elteleportált.

Hatti mélyet sóhajtva nézett utána, majd rejtekhelyet keresett a holdárnyékban. Egy időre lekuporodott a tetőre, s a kupolának vetette a hátát. Mikor véletlenül oldalra tévedt tekintete, vette csak észre a tető távolabbi részének párkányán ülő fekete kandúrt, kinek szemei sárgán világítottak a holdfényben. A macska őt figyelte, fürkésző tekintete szinte lyukat égetett bőrébe. Mintha az állat pontosan tudta volna, mire készül. A harcoslány ki nem állhatta a macskákat, így egy fekete, nyolcágú dobócsillagot kapott elő, s hajította konok kukkolója felé. A kandúr az utolsó pillanatban szökkent távolabb, majd leugrott a mélybe.