Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A sakál, a sárkány és a varázsló

– Rendtagok! Az efféle bámészkodás illetlenség, ráadásul a munkaidőtöket pazaroljátok el vele! Nincs itt semmi érdekes, menjetek a dolgotokra! – Mivel páran még így is maradtak, valamivel szigorúbban hozzátette, hogy – Most azonnal! – A legtöbben elszállingóztak, csupán pár vezér maradt, ám ők a tábornok miatt. – Memphisz válasza a sárkánygyilkosságokra végre megérkezett! – nézett végig emberein Mahado. – Fél óra múlva találkozunk a tárgyalóteremben!

– Igenis!

– Igenis, tábornok!

– Elyaas, te velem jössz! – ragadta meg a sárkány grabancát a tábornok. – Széth, te pedig, ha lehet, egy ideig húzd meg magad!

– Rendben van – sóhajtotta a sakál lógó orral, majd elcammogott a kert felé. Nem így tervezte az egész nyíltan felvállalást.

A mágus és a sárkány ekkor a könyvtárszobába mentek, ahol Mahado zavartalanul elolvashatta Alexander tábornok és Horré királyi tanácsos levelét. Miután végzett, a pecsétet varázserejével visszazárta, majd jelen lévő vezéreivel megosztotta annak tartalmát.

A válasz főként abból állt, hogy mind Alexander, mind Horré az eseményekre tekintettel különféle biztonsági intézkedéseket vezetnek be, köztük megerősítik a memphiszi palota védelmét, s megkétszerezik a városban járőröző rendtagok számát. Emellett mindketten részvétüket fejezték ki a szerencsétlenül járt aranysárkányok tragédiájában, s kérték a thébai tábornokot, illetve a királynőt, hogy ha bármi fejlemény alakult az ügyben, újból értesítsék őket.

Volt még viszont egy függeléke a levélnek, egy külön lepecsételt kisebb pergamen, ami kifejezetten Theodorának szólt. Mahado, bár fúrta az oldalát a kíváncsiság, végül ellenállt, hogy abba is beleolvasson. S bár Elyaasnál azért rákérdezett, hogy abban mi állhat, erre még a sárkány is a fejét ingatta. Ő csak annyit tudott, hogy Thotmesz kérésére Horré a királynőnek még egy rövid, pár soros üzenetet küldött.

A megbeszélés után a tábornok a levelet Horeth-re bízva továbbküldte a királyi udvarnak, elsősorban Theodorának, majd ő és Elyaas elugrottak a konyhára némi harapnivalóért. Utána egész estig a Rend kisebb-nagyobb ügyeivel foglalkoztak.

Estefelé Mahado Anuval elugrott a nap-negyedbe, ahol unokahúgát és Noferut hazakísérte a pékségből. Először meglepődött, amikor a nyakig lisztes Nailah mellett egy édeskék illatű fűszerekben úszó Noferut is megpillantott, ám Oziré lánya letagadhatatlanul illett az összképbe. A hazaúton, amit a lányok végigfecsegtek, a tábornok nagy örömére, többek között az is kiderült, hogy Noferu Nanához hasonlóan született tehetség a süteménysütésben. A pékúr szerint, aki igencsak értékelte a friss munkaerőt, a két varázslólány együtt annyi mézeskalácsot dobott össze, amit kisütve három napig árulhat majd a piacon. Khepri, a pékúr fia szerint azonban a sütemények olyan csodálatosak lettek, hogy pár óra alatt eladják majd mindet.

Miután a lányokat biztonságban tudták, Mahado és Anu a Holdtemplom előtt vártak Sitarára. A hercegnő kicsit nehezményezte, hogy a tábornok ilyen későn jött érte, de aztán hamar megbékélt, ugyanis, mint kiderült, ő és Zuna jól elbeszélgettek a maradék időben. Bászthotep egész idő alatt nem mutatkozott a templomban, így amíg a többi papnő az éjféli szertartásra készült, Zuna megengedhette magának, hogy szülővárosáról és családjáról mesél a hercegnőnek. Emellett megosztotta vele párat a Thiniszben keringő városi legendák közül.

– Tudtad, hogy Thiniszben egyszer hatalmas aszály dúlt még az ahet elején is, és félő volt, hogy a városiak éhen vesznek, mire eljön a peret? – kérdezte Sitara a mágust, miközben a palota-negyed felé tartottak. – Ekkor napokig imádkoztak, és állítólag maga, Mehit istennő volt az, aki emiatt megjelent az embereknek, majd a telihold erejét használva addig emelte a Nílus vízszintjét, míg az végül ki nem öntött a földekre, és sarjadásra nem késztette a növényeket!