Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Rendhagyó edzés II.

– Le sem tagadhatod, hogy ez a kedvenc harcstílusod! – vigyorogta Mahado nővére arcába.

– Nem is fogom! – rántotta vissza hirtelen Írisz botját, majd egy pörgést követően ezúttal oldalról támadott, ám fivérének sikerült ezt is kivédenie.

Mahado és Írisz még hosszú percekig harcoltak, akaratlanul is egyre több figyelmet vonva maguk után. Különleges, és fantáziadús mozdulataik, amiket egymásból váltottak ki, felkeltették a környezetükben lévők figyelmét, akik pedig az ő mellettük harcolókat hívták közelebb. Kis idő múlva már az egész Rend, legalábbis a jelenlévők egy tágas körben és több sorban vették körül a varázserejüket még mindig makacsul visszafogó Szekhemré testvérpárt, akik először tudomást sem vettek róla, annyira belefeledkeztek kettejük csatájába. A legbelső köríven többek között a vezérek, az altábornok, Noferu, Nailah, s a büntetését nem rég befejező, s nem kis izomláztól szenvedő Sitara foglaltak helyet. Mind elismerően, s főként a fiatalabban elképedve nézték, hogy mire nem képes ez a testvérpár még a varázserejük nélkül is.

Végül természetesen Sitara volt az, aki nem bírta megállni, és belekotyogott a harcba.

– Ez az Írisz! – kiabálta a hercegnő. – Lásd el a máguskám baját, amiért így megdolgoztatott!

Ez egy pillanatra megakasztotta a harcoló feleket, s mindketten a hercegnőre pillantottak.

– Sitara – szólt hozzá tábornok. – Ezek szerint végeztél a kiszabott feladattal?

– Majd bele roskadtam, ha már tudni akarod!

– Még élsz!

– Alig!

Rövid vitájuknak a vezérek, és a csatlakozó Nana és Noferu hangja törte meg, akik lehetőséget láttak az újabb izgalmas eseményre.

– Harcot! Harcot! Harcot! Harcot! Harcot! – kántálták együttesen, s sokan még a tenyerüket is összecsapták, vagy botjukat, kardjuk végét verték a földhöz, hogy megadják a ritmust.

– Elég már! – csitította őket Mahado feltartott kezekkel. – Nincs itt semmi látnivaló! Vissza az edzéshez, már nincs sok hátra!

– Harcot! Harcot! Harcot akarunk! Harcot! Harcot! – folytatták a vezérek pimaszul, nagyokat vigyorogva.

– Megadjuk nekik, amire vágynak? – kérdezte Mahado nővérét.

– Most az egyszer... – mosolyodott el Írisz, majd ravaszul hozzátette –, láthatják, ahogy szétrúgom a segged!

– Na de milyen beszéd ez, főpapnő? – méltatlankodott a tábornok színpadiasan, miközben megforgatta botját.

– Ez egyszer megengedhetem magamnak – felelte Írisz tovább mosolyogva.

– Na, mi van máguskám, betojtál? – kiabálta be Sitara gúnyosan.

– Agyamra megy ez a lány! – sóhajtotta Mahado fájdalmasan.

– Rám figyelj! – kiáltotta ekkor hirtelen Írisz, s máris támadásba lendült.

Újabb szenvedélyes küzdelem mágus és mágusnő között, mágia nélkül. Botok csattanása, puffanása, levegő susogása, ahogyan lendülnek és pörögnek. Rúgás, ütés, kitérés, csapás, kerülés, támadás, hárítás, forgás, lendítés, vetődés. Mahado megpörgetve a botot hárította Írisz csapását, majd megpróbálta sajátjával kiseperni nővére alól a lábait. Írisz előre lendült, s anélkül, hogy karjai a földet érték volna, átlendítette maga felett lábait, egy pillanatra fejjel lefelé spárgázva. Amint földet ért támadást indított Mahado törzse ellen, ám ő az utolsó pillanatban elugrott s hajolt az elől. Írisz több csapással bombázta, s amikor a tábornok már nem tudott elhajolni egy deréktájra célzott ütés elől, Írisz korábbi mozdulatához hasonlóan előre hajolt, majd egyik kezét lerakva fordult át fejjel lefelé. Amikor földet ért guggolásba érkezett, s egy köríves rúgással megpróbálta kiseperni nővére alól a lábait, de Írisz gyorsabb volt, egy hátrafele kézen átfordulással kikerülte azt, majd felegyenesedve újból támadott. A két bot hangos kondulással ütközött egymásnak.