IF I REMEMBER (befejezett)

Nyolcvanhatodik rész

  Na sziasztok! Ezen a részen kívül még egyetlen egy darab rész lesz, a nyolcvahetedik, majd jön egy epilógus, és elbúcsúzunk az első résztől! De senki ne essen kétségbe, mert mint már említettem, nem hagyom csak így itt a sztorit, mivel jön a második rész. Ne felejtsétek el ott is velem tartani, mert garantálom, tudok még meglepetéseket tartogatni nektek! Jó olvasást! Csók: Vika 

  Összecsődítettem a barátaimat a garázsba, mert úgy éreztem tudniuk kell, hogy hamarosan kevesebbet lehetek majd velük. Lisa-val is beszéltem már, és rettentően örült neki, és megbeszéltük, hogy a hétvégén fellépek a bárba, ahol minden ismerős előtt hivatalosan is bejelentjük, hogy a bárt ezek után Zack fogja üzemeltetni. Mire befutottam a garázsba, rajtam kívül már mindenki ott volt, ami nem volt meglepő, hiszen én vagyok az aki mindig mindenhova utolsóként érkezik.

- Sziasztok! - mondtam miközben levágtam magam a kanapéra, és adtam egy gyors szájrapuszit Mark-nak.

- Na mi a helyzet Mia? Miért hívtál ide minket? - kérdezte Anne.

- Nos, a helyzet az az, hogy lehet sőt valószínű, hogy mostanában nem leszünk annyit együtt. - mondtam, miközben az ujjaimat tördeltem.

- És miért? - kérdezte Dave. Sonja csak kedvesen mosolygott rám, miközben David ölében ült, és átkarolta a nyakát, én pedig haloványan visszamosolyogtam rá.

- Lisa és Theo mondta, hogy szeretnék elkezdeni a menedzseri karriert. Már minden ismerettségi kör, tényleg minden megvan. Csak kell egy személy, akivel ezt az egészet el tudják kezdeni. És ők rám gondoltak. - mondtam, mire körülöttem mindenki lefagyot kivéve Soni.

- Szóval akkor ezért akarják rám hagyni a bárt. - mondta Zack, olyan fejet vágva mint aki mostmár mindent ér.

- Ez komoly? Szóval ilyen híres énekesnőt fognak faragni belőled? - kérdezte Anne.

- Igen. Ez a terv. - éreztem, hogy Mark szúrós tekintettél néz engem, de nem szólal meg.

- Hát ez baromi jó! Gratulálok Mius! - kacsintott rám Dave.

- Igen. Az unokatestvérem szerintem is jól választott. - mondta Zack mosolyogva. Én ekkor pedig Mark felé fordultam. Az arcán semmi öröm, de még csak egy halovány mosoly sem volt.  Komor, pókerarccal meredt előre.

- Mark. - súgtam oda neki, és megfogtam a kezét, de ő elhúzta. - Hé! Mi a baj?

- Szerinted Mia?! Azt hiszed majd minden zökkenő mentesen fog menni?! Hogy bejársz majd az egyetemre anélkül, hogy le ne rohannának az újságírók, vagy a diákok, ha esetleg befutsz?! Ha pedig mégsem, mindenki úgy fog emlegetni mint egy bukott énekest! - esett nekem a többiek szeme láttára. 

- Már ne is haragudj, de ezt a kockázatot te is bevállaltad, sőt te még rólam is lemondtál! - vágtam a fejéhez a hónapokkal ezelőtt elkövetett vétkét. 

- Hát éppen ez az, nem érted?! Amíg normális életed volt, sem volt rá kb. semmi esély, hogy újra együtt legyünk, ahogy azelőtt! Most meg ha elkezded építeni a karrieredet, meg aztán tényleg nulla százalék esély lesz kettőnkre. - engem pedig hirtelen arcon vágott a felismerés. A nap, amikor Mark kisétált a házból, hátra hagyva mindent. Hátra hagyva engem. A könnyek elöntötték a szemeimet, majd lecsurogtak az arcomon. Éreztem ahogy a szívembe hasít a fájdalom. Éreztem, ahogy a bánat, a harag, a csalódás átjárja a testemet. 

- Mia, jól vagy? - hallottam meg magam mögül Sonja hangját, majd hirtelen a kezét éreztem a vállamon, így zökkentett ki a fájdalmas élmény emlékéből. 

- Te papolsz nekem arról, hogy nem lesz időm rád ha énekesnő leszek? Te aki otthagyott, aki a karriert választotta ahelyett, hogy megküzdött volna értem! Te voltál az aki lemondott kettőnkről, és minden szó nélkül akarta volna elhagyni a várost, nem én! Ide küldted Zack-et, hogy ő szedje majd össze a szemetet, amit te eldobtál, pontosabban engem! 

- Te emlékszel arra, mi történt? - döbbent meg Mark. 

- Elolvastam a naplómat. Le volt benne írva minden, de akkor csak tudtam a fájdalomról, amit te okoztál. de nem éreztem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fáj az emléke. - mondtam sírva. - És azt kívánom, erre bárcsak ne emlékeznék! Bárcsak rád ne emlékeznék! - köptem felé a szavakat. 

- Mia, én nem úgy gondoltam... - lépett egyet közelebb felém, de én azzal a lendülettel hártaltam. - Tudod, hogy te vagy a mindenem, és szeretlek. De kettőnkért hoztam meg azt a döntést akkor, mert azt hittem ez a helyes út. 

- A vicc az az egészben, hogy nekem is te vagy a mindenem. Mind ezek ellenére, szeretlek. De én nem akarok az lenni, akit te szeretsz! Mert fertőző a szereteted! Úgyhogy most pedig én hozok meg kettőnkért egy döntést. Mert én meg ezt látom jónak. Mindent meg fogok tenni, hogy nálad is jobb legyek. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy soha többé ne lássalak, mert ha mi együtt vagyunk, az maga a pusztulás. Most menj vissza a puccos kis lakásodba, Los Angeles-be, és ne gyere többet vissza. - a szavak megállás nélkül csúsztak ki a számon. De nem is akartam vissza tartani azokat. Mark szemeiből folytak a könnyek. De ő csak leszegte a fejét, mégegyszer utoljára körülnézett, és nem láttuk többé.