IF I REMEMBER (befejezett)

Huszonkilencedik rész

Az elmúlt egy hét, hihetetlen gyorsasággal szaladt el a fejünk felett. A srácok és Emma készülődnek az érettségire, hogy aztán majd megállhassák a helyüket valamelyik közeli egyetemen. Éppen a garázsban henyéltünk, és arról beszélgettün, ki melyik egyetemre adta be a jelentkezését. Nekem még hátra volt egy év, és ennek rettenetesen örülök. El sem tudom mondani, mekkora teher nehezedik most a srácok vállán. 

- Én több mint valószínű, hogy a New Yorki orvosi szakra megyek. - mondta Josh, Dave, bátyja. Mindig is kitűnő tanuló volt, szóval ez nem lehet gond a számára. Maximum csak annyi, hogy mi Kansasben élünk, ezálltal Josh-nak oda kéne költöznie. 

- Én a Comulbiaára mehyek, ha minden igaz. - mondta Mike. 

- És mégis minek mennél te a Columbiára? - kérdeztem, és közben Mark vállára hajtottam a fejemet. - Oda csak agyasok járnak.

- Hát igen... Viszont ott van mérnöki pálya, ami pont nekem való.  -felelte. 

- Az van az itteni egyetemen is. - kotyogott közbe Emm. 

- Jó basszátok meg, csak Alex miatt megyek oda. - csattant fel duzzogva, mire előlünk kitört a nevetés. Alex Mike csaja, egy kifejezetten okos lány, és egyáltalán nem rocker. Amin meg is lepődtünk, mikor beállított vele Mike. Kb. egy hónapja járhatnak. 

- Csak Alex miatt mész a Columbiára, de édes. - kacagtam. 

- Vicces. - morogta. - Ha már itt tartunk, Emma, te hová mész? - kérdezte a hosszú szőke hajú lánytól. 

- Én St. Lous-i egyetemre adtam be a jelentkezésemet, méghozzá fotográfiára. - mondta Emma. Igen, mindig is imádott fényképezni, ls egyszerűen valami elképesztően fantasztikus képekkerülnek ki a kezei közül. 

- Na és ti fiúk? - kérdezte Sonja Mark-ot és Zack-et. 

- Én az itteni zeneegyetemre adtam be a jelentkezésemet. - mondta Mark, miközben a hajamat birizgálta. 

- Dettó! - ivott bele a sörébe Zack. Szóval akkor ők egy helyre mennek. Azt tudtam, hogy Mark hová adta be a jelentkezését, de nem tudtam, hogy Zack is. Idézem Mark szavait, amikor megkérdeztem, hogy miért is oda adta be a jelentkezését, vállvonogatva azt felelte, mert csak ehhez értek. Ez az, ami érdekel. Péntek este nyolc óra, és nekünk fogalmunk sincs róla, mégis mit csináljunk. Szeretünk itt lenni, így ha mindenki együtt van. De néha azért jó lenne kicsit kimozdulni. Viszont ezt a percet se cseréltem volna le semmiért. Hiszen, a srácok nemsoká elmennek messzebbi egyetemekre, és ki tudja, hogy utána mikor leszünk így együtt újra. 

- Srácok, szerintem mi lépünk. - szólalt meg hirtelen Mark. 

- Oh, rendben sziasztok! - köszöntek el a többiek, mi pedig kézen fogva elhagytuk a garázst.

- Ott alszol ma nálam? Meg mondjuk ott lehetnél egész hétvégén is. - húzott magához Mark. 

- Tényleg? - csillantak fel a szemeim. Imádtam Mark-nál lenni. Imádtam az otthonát, aminek ugyan olyan illata volt mint neki. Szerettem a hatalmas franciaágyát, amibe mindig össze tudtunk bújni. Ahogy fekszem a mellkasán, ő pedig a hátamat cirógatja. 

- Persze. - vonta meg a vállát. 

- De neked nem kéne tanulnod az érettségire? Három hét múlva lesz. - kérdeztem. 

- De. De sokkal jobban tanulok, ha te is velem vagy. - adott egy puszit a nyakamra, amin csak egy jót kuncogtam. Szóval felültünk Mark chopperére, elvitt hozzánk, onnan pedig felé vettük az irányt. Ám Mark háza előtt, egy fekete Jeep parkolt, s belőle hirtelen kiszállt egy rövid szőke hajú lány. Kissé bicegett. Mark szinte azonnal satu féket nyomott, leugrott a motorról, a sisakot pedig a kezembe nyomta. - Maradj itt! - mondta véresen komolyan. Nem tudtam ki az a lány. Azt sem hallottam, hogy mit beszélnek. Csak Mark gesztikulált hevesen, a lány pedig csípőre tett kézzel beszélt vele. Majd egyszer csak Mark ököllel beleütött az ajtóba. A lány összerezzent, és sietve beült a kocsijába. Sose láttam még ilyen idegesnek a barátomat. A motorral beparkoltam a garázsba, a sisakokat a helyükre tettem, és bementem a lakásba. Mark a kanapén ült, teljesen lesokkolódva, maga elé meredve. 

- Mark... - tettem a kezem a vállára, mire ő összerezzent. - Mark, mi a baj? - ültem le mellé. - Ki volt az a lány? - kérdeztem. Mark egy örökké valóságnak tűnő idő után végre megszólalt. 

- Nora... Nora Hall, az exem. - sóhajtotta, mire a gyomrom egy golflabda méretűre ugrott össze. 

- Mi... Mi történt köztetek? - hebegtem. Láttam Mark-on, hogy totálisan kivan, szóval fontos lehetett neki a lány. 

- 16 éves voltam mikor összejöttünk... Jól megvoltunk, a srácok is nagyon bírták. Míg aztán egy buliban elborult az agyam. Nora elkezdett beszélgetni a házigazdával, én pedig azt hittem flörtöl vele. Szarrá vertem a srácot, mondanom sem kell, volt bennem bőven alkohol. Majd ordibálva közöltem Nora-val, hogy szálljon be az autóba, és menjünk. Nem tudtam a kocsi felett tartani az irányítást, kisiklottunk az útról, és neki csapódtunk a fának. Nora lebénult, de hál istennek gyógyítható volt, viszont a járásan mai napig meglátszik, hogy balesetet szenvedett. - mondta, arcát a kezei mögé dugva. 

- Mark ez... - kezdtem volna el  mondandómat, de félbeszakított. 

- Kérlek most menj... - mondta halkan. 

- Nem! - ellenkeztem. 

- Menj! - ordított rám hirtelen, mire én összerezzentem, de bátorságomat összeszedve, ismét szólásra nyitottam a számat. 

- Engem nem fogsz elmarni magad mellől, értetted? Itt leszek neked. - bíztattam. 

- Nem érted Mia? Kedvellek! Túlságosan is! És ezért vagy folytonos veszélyeknek kitéve! - kiabálta. 

- De hát nem vagyok veszélyben, csak mert veled vagyok! - csattantam fel. - Azért, mert egyszer volt egy baleseted egy lánnyal, nem jelenti azt, hogy én is automatikusan ennek, vagy rosszabbnak vagyok kitéve! 

- Menj már! Tűnj el Mia! - kiabálta rám sem nézve. Könnyek futottak végig az arcomon, amiket durván letöröltem. 

- Ha most, kizavarsz, azon az ajtón Mark, többet nem jövök vissza, jól gondold meg, miképp cselekszel. - mondtam. 

- Csak kérlek... Menj el. - nézett rám, könnyes szemekkel. Tehetetlenül megráztam a fejemet, megfogtam a táskámat, és elhagytam Mark házát.