IF I REMEMBER (befejezett)

Hetvennegyedik rész

A napok megállíthatatlanul rohantak el a fejünk felett. Sonja már lassan három hete itthon van, Mike és Alex pedig két napja jött haza, ugyanis karácsony van! Igen igen ez a nap is eljött végre. A szeretet ünnepe. Nem tudom, nekem már semmi sem olyan szeretettel teli mint régen. Fázom akkor is, ha meleg van. Belülről fázom, mert úgy érzem megfagy a szívem. Szerencsére a barátaim mindenben támogatnak és mellettem állnak. Sonja és Zack szinte mindig velem vannak. Itt alszanak nálam, vagy én náluk. A nálam viszont már nem az otthoni házamat jelentette, hanem Mark lakását, ugyanis oda költöztem. Az az egyetlen hely, ami a kettőnké volt. Emlékszem mikor legelőször jártam itt. Minden olyan szürke és komor volt. Nem voltak kint családi képek, vagy egy két színes díszpárna a kanapén. Ám ez szépen fokozatosan megváltozott, ahogyan bekerültem Mark életébe. A lakás falai már nem szürkék, hanem krém színűek. Még a nyáron festettük át a srácokkal. A kanapén már vannak színesebb díszpárnák, és a komódok tetején már vannak fényképek. A Markal közös képeinkkel van tele a lakás, meg persze a srácokkal készült fotók is helyet kaptak. A ház bármely pontjára nézek, valamilyen emlék fűz oda. Ez az egyetlen hely, ahol nem kell kiszakadnom az álmodozásból a valóságba. Túlságosan összeroppannék a súly alatt.

Ma viszont szintén a reptéren vagyunk, ugyanis Josh és Emma is haza jönnek New York-ból. Legalább a téli szünetet ismét együtt tölthetjük, mert már olyan rég nem láttam őket. Hiányzott már Mike állandó hülye poénjai, majd ahogyan Alex tarkón vágja, amiért ilyen bolond. Hiányzott Josh öblös nevetése, és ahogyan Emma mindenkit kioszt. Most ismét újra együtt lehetünk, egy ember kivételével.

- Emma már öt hónapos terhes! - mondta lelkendezve Sonja. - Hamarosan már megszületik a kisfia. - igen idő közben kiderült, hogy a baba fiú lesz.

- Igen, addig meg gurul mint egy hordó. - vihogott Mike, mire Alex belebokszolt a karjába.

- Ne legyél már ilyen tapló! - korholta le.

- Ja haver te meg nemsokára nagybácsi leszel. - mondta Ben Davenek.

- Jaj tényleg! - horkant fel. - Anyámék már lázban égnek, hogy hamarosan megszületik az első unokájuk.

- Miért a nővérednek nincsen még babája? - kérdezte tőle Sonja.

- A nővérem egy 25 éves teljesen független nő. Szerintem neki soha nem lesz gyereke. Bár Josh azt mondta, őt akarják keresztanyának. - mondta David.

- És ki lenne a keresztapa? - kérdezte Anne.

- Mark. - a neve hallattán az arcom fájdalmasan rándult meg, és mindenki közé betelepedett a néma csend. - Sajnálom Mia, én el is felejtettem... - kezdett el szabadkozni Dave.

- Semmi baj. - mosolyogtam rá, amennyire csak tudtam. - Ezt örökké úgysem kerülhetjük el. - sóhajtottam fel, és ekkor megláttam két alakot közeledni felénk.

- Ott vannak! - halottam meg egy harsány hangot, majd a következő pillanatban egy szőke lombkorona borult az arcomba. - Jézusom Mia el sem hiszem, hogy látlak! - sipította.

- Nekem mondod! Öt hónapja már, hogy elmentetek. - öleltem át szorosan Emma-t. - Jé, milyen nagy már a pocakod. - csodálkoztam.

- Igen. A kis Aaron olyan mint egy bokszoló. - mondta mosolyogva.

- Aaron lesz a neve?

- Aaron Mark King. - a baba neve egyszerre volt megható és fájdalmas a számomra. - Hallottam mit tett veled az unokatestvérem. - mondta halkan Emma. Annyira sajnálom. Próbáltam vele beszélni, de nem lehet elérni.

- Ne aggódj, jól leszek. - kacsintottam rá. Végül aztán mindenki üdvözölt mindenkit.

A szentestét mindenki otthon töltötte a családjával, és úgy beszéltük meg, hogy 25.-e este pedig nálam fogunk ünnepelni. Apa is haza jött, és a nagyiék is velünk töltötték az estét. Először vacsoráztunk, majd jöhetett az ajándék bontás. A szüleimnek az öcsémmel közösen vettünk egy három napos wellnes belépőt, ami azt jelenti, hogy a szállodában alszanak két éjszakát, reggelit ebédet és vacsorát kapnak, a wellnes részleget pedig korlátlanul használhatják. A nagyiék szintén ilyet kaptak. Az öcsémnek egy gitárt vettem, mivel állítása szerint meg szeretne tanulni játszani rajta. Jennanak pedig egy édes kis kutyapulcsit rendeltem a netről. Én a nagyiéktól pénzt kaptam, a szüleim pedig megleptek egy új szintetizátorral. Az öcsém pedig megvette nekem a legújabb és legtutibb fejhallgatót, amit még a jó múltkor néztem ki magamnak.

Miután már a nagyszüleim is haza mentek, úgy éreztem itt az idő, hogy én haza induljak.

- Biztos nem maradsz itt Kincsem? - kérdezte anya. - Hideg van, sötét már, és te motorral jöttél. - igen, hó az nincs, helyette elég hideg van, de engem a mínusz sem tántoríthat el a motorozástól. Főleg, hogy beöltözök mint valami eszkimó.

- Nem. Haza szeretnék menni. - mondtam, majd elköszöntem mindenkitől, és elindultam haza. Ám valamiért az utam nem oda vitt, hanem ki az erdő szélére, ahol Markkal voltam. Félre álltam, majd elő vettem a telefonomat, és automatikusan tárcsáztam Mark számát.

- Szia Mark vagyok, hagyj üzenetet. - szólt a hangpostája. Istenem a hangja... olyan régen hallottam már.

- Mark, azt hiszem ez az utolsó alkalom, hogy kerestelek. Azt akarom, hogy tudd tovább fogok lépni. Nem fogom emészteni magam. De még ma had hiányoljalak, és had szeresselek, had utáljalak, amiért ezt tetted velem. Tudom lesz majd más. De baszki te vagy az, akiért a világomat adnám. - itt pedig leraktam a telefont. Vissza vettem a bukósisakot a fejemre, és elindultam haza. Ám egyszer csak egy hatalmas szarvas szaladt elém ki az útra, én pedig elrántottam a motorom korányát. Ez volt az utolsó dolog amire emlékszem...