IF I REMEMBER (befejezett)

Negyvenkilencedik rész

Ott álltam, és nem tudtam, melyik opciót válasszam. Mert bár olyan nagyon vágytam arra, hogy Mark közelébe lehessek, tudtam, ha kimegyek vele a bár elé, nem foguk tudni ellenállni a kísértésnek, hogy elfeledjem mindazt, amit velem tett. Azt meg nem tehettem. Magam miatt, mert nem nem rúghatom fel az elveimet. Ez az igazság.

- Gyere Mia, menjünk oda a többiekhez. - ragadta meg Zack a csuklómat, és elkezdett a többiek felé húzni. Mark csak egy szomorú pillantást lövelt felém, majd távozott a Bárból. Egy nagyot sóhajtottam. Talán bolond voltam, amiért nem mentem vele. De tudtam, ez a helyes döntés. Leültünk a többiekhez, majd a pincértől kértünk piákat.

Körübelül éjfél volt már, mire távoztunk a Bárból. Zack bevállalta, hogy nem iszik, és haza fuvarozza a népet. Szerencsére én nem a részeg kategóriába tartoztam. Éppen csak annyit ittam, amennyire szükségem volt ahhoz, hogy igazán jól érezzem magam. Zack miután haza vitte a többieket, vissza jött értem a Bárba. Én addig még beszélgettem Lisaval és Theoval. Állítólag már évek óta ez a tervük. Vagyis mióta elvégezték a gimnáziumot. Mind a ketten menedzsmentként végeztek, de a saját vállalkozásukat nem tudták még beindítani. Most mind a ketten 25 évesek. Fél éve pedig Theo eljegyezte Lisat, de még nem éreznék úgy, hogy az esküvőnek itt lenne az ideje.

  Mikor Zack visszajött, elköszöntem tőlük, és elindultunk haza.

- Jól érezted ma magad? - kérdeztem a mellettem ülőtől egy ásítás kíséretében. Nagyon elfáradtam, és az a pár vodka ananász sem javított a helyzeten.

- Aha. Örülök, hogy Lisa-éknak sikerült beindítani azt amit olyan rég óta szeretnének. - mondta, szemét le sem véve az útról.

- Na igen. Jó őket boldognak látni. - bólintottam.

- Az a szám amit ma énekeltél. Neki szólt ugye? Marknak írtad? - kérdezte.

- Igen. Neki. - szegtem le a fejemet. Ez után beállt a kínos csönd. Utálom. De az igazat megvallva nem tudtam volna mit mondani. Ez volt az igazság. Neki írtam, arról, hogy mit érezek amiért elárult.

  Nemsokkal ez után megérkeztünk a házunkhoz. Zack leállította a motort, majd kiszállt a járműből. Én is eképpen cselekedtem.

- Köszi, hogy haza hoztál. - mondtam neki. Majd hirtelen valami villant egyet Zack szemében, amit nem értettem. A következő pillanatba pedig magához rántott, és megcsókolt. Teljesen lefagytam. Az elején próbáltam ellökni, de utána nem is volt olyan rossz, így vissza csókoltam. Zack bele túrt a hajamba, ezzel még közelebb vonva engem magához. Meglepően jól esett ez a csók. Majd mikor már elfogyott a levegőnk, lihegve váltunk el egymástól.

- Hű. - mondta Zack.

- Ez... ez nem szabadott volna, hogy megtörténjen! - hebegtem.

- Mia te jobbat érdemelsz nála! - mondta indulatosan.

- Mi?

- Marknal! Ő csak kihasznál! Nem érdemli meg, hogy utána keseregj! Én boldoggá tudnálak tenni!

- Zack, mióta érzel így? - kérdeztem tátott szájjal.

- Már rég óta. - vágta zsembre a kezeit. - Megértem, ha idő kell neked eme információ feldolgozásához.

- Zack, én jól kijövök veled. Tényleg szeretem mikor mellettem vagy. De nem tudom, ez működne e egy kapcsolatként. - mondtam.

- Szerintem igen is működne. - fogta meg a kezemet. - Csak adni kéne az egésznek egy esélyt.

- Én... nos... nekem ehhez tényleg kell egy kis idő. - dadogtam.

- Okés. - engedte el a kezemet.

- Joéjt. - vissza se nézve mentem be a lakásba. Már mindenki aludt, a házban sötétség uralkodott. A szám pedig zsibogott, és csak a csókon járt az eszem.

- Szervusz kislányom. - hallottam meg egy rekedtes hangot. A konyha felé vettem az irányt, és szembe találtam magamat az apámmal. Na már csak ez hiányzott.

- Helló Apa! - intettem felé a kezemmel.