IF I REMEMBER (befejezett)

Negyvenhatodik rész

  2 hét telt el. A fiúk sikeresen leérettségiztek mindenből, ősztől pedig már egyetemisták lesznek. Én pedig sikeresen elvégeztem a 11. osztályt, jövőre pedig már én is az utolsó évemet járom, szerencsére. Sonja és Dave is megvannak, ők is ugyan olyan jó jegyekkel zártak mint én. Ben pedig már 11.-es lesz, és Ali is. Fura, mit ne mondjak. Nemrég még a homokozóban játszottunk, Jenna pedig figyelt ránk, mert bár 3 évvel volt idősebb, mindig úgy érezte felelősséggel tartozik értünk. És ezért nem győztem soha elég hálás lenni neki. Anya és én a múlthéten nagybevásárlást tartottunk. Ruhákat, konyhai eszközöket, a szobákba lámpákat, mindent vettünk. Jó volt végre kettesben lenni kicsit, és csacsogni mindenféléről. Apa is itthon volt három napra, de hogy is mondjam... Kicsit jeges a viszonyunk. Nem igazán beszéltünk, csak amit az illem elvárt tőlünk. Sonjának egyébként új udvarlója van. Az évfolyam társunk, Jack hízeleg éppen a legjobb barátnőmnek. Dave ez alatt a két hét alatt már két barátnőt is leváltott. Ő mindig is úgy váltogatta a nőit, mint a zokniját, és a lányok zokogtak érte. Sose értettem... Mikey azóta is Alex-el van együtt, bár mostanában kicsit feszült a kapcsolat közöttük, nem tudom miért. Josh-nak nem volt senkie, ő az egyéjszakás kalandok híve. Zack támogat mindenben, akármit is teszek, és egyre többet lógunk együtt. Vagy ő jön át hozzánk, vagy én hozzá. De volt, hogy már a vendégszobában is aludtam, mert hajnalig horrorfilmet néztünk. Szeretek vele lenni, mert olyankor nem gondolok egy percre se Mark-ra. Akivel azóta sincs köztünk semmi. 

  Miután leléptem a garázsból, másnap a suliba is letámadott, szerencsére mennem kellett órára, utána pedig iskola végén is, de akkor meg gyors elhajtottam a kocsival. Aztán rá két napra, az ajtónkon kopogtatott, mondván beszélni akar velem, de anya nem engedte be, pedig nagyon szerette volna. Tudatta vele az üzenetemet, miszerint nem akarok találkozni vele. Nem érdekel a magyarázkodása, nem vagyok kíváncsi rá, egyszerűen a gondolatától is felfordul a gyomrom, hogy beszéljek vele. Mert képtelen vagyok ránézni. Átvert, kihasznált, és elhitette, hogy szeret. Ezeket sose bocsátom meg neki. Mert ekkorát mint emberben, mint benne, még nem csalódtam. Pedig én szeretem... Olyan kibaszottul, még ezek után is. És emiatt annyira haragszom magamra! Mert ki kéne ábránduljak belőle. De hiányzik is. Hiányzik az illata, a szeme, a kissé göndörödő barna haja, amivel mindig elszórakoztam, az ahogy magához ölelt, a csókjai, az érintése, a közelsége. Hiszen már kb. két hónapig együtt voltunk, kisebb kihagyásokkal. Neki mondtam, mint szerelmemnek először, hogy szeretem, vele voltam először együtt, és szinte mindent együtt csináltunk! Ragaszkodom hozzá, és az érzéseimhez. De bármennyire is fájdalmas, távol kell tartanom magam tőle. 

  Éppen Zack-hez tartottam, mikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki utánam kiabál. Ez a hang... Olyan nagyon hiányzott már. 

- Mi van Mark? - fordultam felé, széttárt karokkal, és felhúzott szemöldökkel. 

- Eddig nem volt alkalmunk beszélni egymással. - mondta leszegett fejjel. 

- Mégis miről? Mark, nekünk nincs miről beszélnünk, értsd meg! Nem akarom látni a képedet, és emlékezni sem akarok, mennyire fájt az árulásod! - mondtam erőteljesen. 

- Nem árultalak el! Nem volt szándékos. - mentegetőzött. - Szeretlek. 

- Nem szeretsz te senkit. - köptem felé a szavakat. - Ha szeretnél, nem szúrtál volna így hátba. Nem tetted volna ezt velem. Nekem ilyen szeretet nem kell. - mondtam, majd sarkon fordultam. 

- Amelia szeretlek! - kiabálta utánam! - Értsd meg! - de nem fordultam vissza. És hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Csak oda akartam már érni Zack-hez. Hogy megvigasztaljon, és mondjon valami viccet, ami eltereli a gondolataimat. Meg akarok szabadulni ettől az érzéstől amit Mark iránt érzek. Meg akarok!