IF I REMEMBER (befejezett)

Hatvanegyedik rész

A kocsimmal leparkoltam Mark háza előtt, ahol már a többiek járgányai is ott voltak, szóval megint én vagyok az utolsó, szokásomhoz híven. Beléptem a házba, de senki nem tartózkodott odabent, a hangok viszont kintről szűrődtek be. Valószínű az udvaron vannak, így arra vettem az irányt. És a gyanúm be is igazolódott, mivel mindenki kint ökörködött. Sonja az egyik napágyon heverészett, bikinifölsőben és egy rövid shortban, Mark Mikey-val  és Dave-el beszélgetett, Emma és Josh pedig a medencében fröcskölték egymásra a vizet. 

- Nem tudtam, hogy medencés buli lesz. - mondtam köszönés képpen. 

- Mia, szia! - integetett Josh a medencéből, de Emma azzal a lendülettel lenyomta a víz alá. Sonja felállt a nyugágyról, és oda sétált hozzám, majd megölelt. 

- Baj van? - vizslatott a szemeivel, mivel valószínűleg, a sírástól a fejem még mindig fel volt püffedve, a szemeim pedig vörösek voltak. 

- Mondhatni, de majd elmesélem. - biccentettem felé. 

- Zack nem jött? - kiabálta nekem Mike a túloldalról. 

- Zack elment. - nyögtem ki száraz torokkal, mire a többiek egy emberként kapták felém a fejüket. - Szakított velem. És nem akarja látni a nélküle való boldogságomat.

- Hová ment? - kérdezte Mark.

- Egy rokonához Skóciába. Nem tudom mennyi időre... - mondtam, de rá se néztem Markra. A többiek mintha kővé fagytak volna, csak bámultak előre. Majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Mark telefonál. 

 - A francba hangposta. - sziszegte. - Mikor megy a gépe? - kérdezte, miközben a szája szélét rágta. 

- Fél óra múlva. - pillantottam a telefonom kijelzőjére. Mark felugrott a székből, és elindult be a lakásba, én pedig utána. 

- Most mit csinálsz? - kérdeztem széttárt karokkal. 

- Utána megyek. - kapta fel a kocsikulcsát az asztalról. 

- Arról szó sem lehet, az orvosok megmondták, hogy még nem vezethetsz. - mondtam szigorúan. 

- Baszok rá mit mondtak az orvosok Mia! - kiabálta el magát. - A legjobb haverom el akar menni, ki tudja mennyi időre, én pedig ha kell utána szállok a gépre, hogy meggyőzzem, nem kell elmennie. Mert ez az én hibám! - azzal kivágtatott az ajtón. Még hallottam, hogy a garázsból őrült sebességgel kihajt a kocsijával. 

Már éjfél van, és Mark sehol. A többiek miután Mark elviharzott egy órára rá leléptek. Azóta folyamatosan záporoztak az üzenetek a csoportunkba, egészen tizenegyig, amikor is Josh is abba hagyta a  beszélgetést mert elment aludni. Én pedig itt várok Mark lakásán, a sötét nappaliba, ahol csak az olvasólámpa ad némi világítást, és egy könyvet olvasgatok. Hiába hívta bárki is a két fiú közül valamelyik, hangpostára váltott, az üzenetekre pedig nem reagáltak. És a legszörnyűbb dolog az egészben az az, hogy mindez az én hibám. Mert nem voltam képes uralni a helyzetet, ezért szétszakítottam két régi barátot, és össze törtem két fiú szívet. Meg persze a sajátomét is, de ez már mellékes. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a házat valami megvilágítja, majd nyílik a garázsajtó, és Mark gurul be a kocsival. A garázs felöli bejáraton jött be, és mikor meglátott kicsit meglepődött, majd elmosolyodott és leült mellém. 

- Itt vagy. - mondta halkan. 

- Itt. Mi van Zack-el? Utolérted? - kérdeztem, miközben az ujjaimat tördeltem. 

- Igen. Pont a kapuknál. Nem tudtam rábeszélni a maradásra, de elmondta mi a helyzet. És én is elmondtam. - felelte. 

- Nagyon kivan? 

- Jobban lesz. Megvártam vele a következő gépet, ezért jöttem ilyen későn. 

- Annyira rossz embernek érzem magam, mert mindez az én hibám. - temettem a két tenyerem közé az arcomat. 

- Nem vagy rossz ember, mert nem azt szereted, akit az agyad választott. És ezt Zack is tudja, és köszöni, amiért ennyi ideig mellette voltál, ennek ellenére is. - simított egyet a hátamon. - Tudod mit mondott még? - kérdezte. 

- Nem. - néztem bele a szemeibe. 

- Azt mondta, karolta át a derekamat, és húzott közel magához. - Hogy áldását adja ránk. Mármint, nem fogja zavarni, ha együtt vagyunk, mert tudja, ez a helyes. 

- Komolyan? - esett le az állam. 

- Komolyan. - felelte, majd megcsókolt.