IF I REMEMBER (befejezett)

Hetvenhatodik rész

- Egyáltalán nem kellett volna benyugtatóznia. - mondtam felháborodottan a kezelő orvosomnak órákkal később, amikor is magamhoz tértem. 

- Ha nem adom be a nyugtatót, az árthatott volna önnek. Még nincs olyan állapotban, hogy sokkolja magát. Nagyon brutális agyrázkódása volt. Kész csoda, hogy él. - mondta komolyan az orvos. - Úgyhogy ezentúl csakis nyugodtan fogunk beszélgetni, rendben? - kérdezte, mire én bólintottam. - Behívom az egyik közeli barátját, hogy segítsen nekünk tisztázni a dolgokat. - az orvos kinyitotta az ajtót, és ekkor belépett rajta Henry. 

- Henry... Istenem lassan egy éve nem láttalak... - tátottam el a számat. 

- Volt az több is de nem lényeg. - ült le az ágyam szélére. - Hogy érzed magad? - fogta meg a kezemet. 

- Kicsit fáj a fejem, és minden olyan zavaros. Olyan mintha mindenki éveket öregedett volna. - mondtam. 

- Mia, mi az utolsó emléked? Mi az, amire utoljára emlékszel? - kérdezte Henry. 

- Öhm, nem is tudom... Otthon voltam, és este volt. Éppen leckét csináltam. - válaszoltam a kérdésre. 

- Valami volt mostanában, ami mindent megváltoztatott a számodra? - tett fel egy újabb kérdést Henry. 

- Nos, 10 hónapja volt, hogy Jenna meghalt, ha nem számoljuk bele az egy hónap kómát. - suttogtam, és a könnyeim eleredtek, de durván letöröltem őket. - De ezt te is tudod. - És két hónapja volt a túladagolásom, amikor kimosták a gyomromat. Úgy volt apám elvonóra küld, de szerencsére megértettem vele, hogy soha többet nem lesz ilyen. 

- Mia, hány éves vagy? 

- 14 vagyok. - ráncoltam értetlenül a szemöldökömet. 

- És én hány éves vagyok? 

- 17. Henry, mi a baj? - kérdeztem most én. Henry viszont csak ült, és nézett maga elé meredve. 

- Mikor történtek ezek amiket Ms. Dark mesélt? - nézett fel a lapjai közül az orvos. 

- Már több mint három éve. - nézett rám Henry. 

- Amelia, önnek emlékezetvesztése van. Erre számítottam is, bár reméltem, hogy elkerüljük. Nagyon komoly volt az agyrázkódása, és az esés közben megsérült az agyának az a része, ami a hosszútávú memóriáért felelős. - állította fel a diagnózist a doktor úr. 

- Kiesett több mint három év? - néztem rá sírva Henry-re. - Szóval ezért mindenki idősebb. Ezért nem emlékeztem arra a Mark nevű srácra sem... Ez lehetetlen! 

- Úgy sajnálom Mia. - ölelt magához Henry. De én csak sírtam és sírtam... Ezért volt motorom. Mert már 17 éves vagyok! 

- Amelia, még három napig szeretnénk bent tartani Önt, megfigyelés alatt. És ha minden rendben, három nap múlva haza mehet. - mondta az orvos. 

- Látni akarom Sonjat és Davidet. Ők a legjobb barátaim. Ha valakik, ők pontosan tudják, mi történt velem az elmúlt három évben. - mondtam, miközben letöröltem a könnyeket az arcomról. 

- Nem a legjobb ötlet egyből így megterhelni az agyat. Inkább pihenjen. - tanácsolta a doki. 

- Látni akarom a barátaimat, és meg akarom tudni mi történt velem. Nem érdekel, de kerüljön bármibe, emlékezni fogok! - csattantam fel. 

- Rendben, de először is, csak nyugalom. Nyugodtság. Ahhoz, hogy az emlékei visszatérjenek, sok idő kell. Akár évekig is eltarthat. - figyelmeztetett Dr. Archibald. 

- Évek? Egyáltalán van rá esély, hogy emlékezzek? - kérdeztem. 

- Van. Nemsok, de van. Ezért ne is zaklassa fel magát. - mondta már nem is tudom hányadjára az orvosom, majd kiment a kórteremből, ahogy Henry is. Pár pillanat múlva, pedig a két legjobb barátommal találtam szembe magam. 

- Mia, hát tényleg ébren vagy! - ölelt át Sonja. 

- Olyan jó látni titeket! - nyújtottam a kezem Dave felé, így tartottunk egy csoportos ölelést. - Tudni akarok mindent. 

- Sejtettük, hogy így lesz. - forgatta meg a szemét mosolyogva Dave. 

- Ezért elhoztuk a naplóidat, és a dalszövegeidet. - rakta az ölembe Sonja. 

- A dalszövegeimet? - kérdeztem csodálkozva. 

- Igen. Egy ideje dalokat írsz, és mindegyiknek saját története van, úgyhogy itt leszünk egy darabig. - mondta Sonja, majd mind a ketten leültek mellém. Késő estig olvastuk együtt a naplókat, mire végeztünk. Az információktól szinte már zsibbadt a fejem, de addig nem akartam abba hagyni, amíg a végére nem érünk. 

- Szóval... Egy éve festem a hajam színezővel, és a hajam színeit gyakran váltogatom. Van egy kutyusom, akit Jennanak neveztem el. Ti együtt vagytok, ami baromi bizarr. - itt csak elmosolyodtak. - Van már jogosítványom motorra és autóra is. Ezek mellett az öcsémmel való viszonyom is nagyon jó lett, és neki barátnője van, egy Alison nevű csajszi. Bekerültem a város leghíresebb tini bandájába, ahol szintetizátoros vagyok, mert már zongorán is tudok játszani. Ezek mellett pedig dalokat írok a bandának, de már feloszlott, mivel már mindenki egyetemista. - összesítettem a fontosabb információt, amit egy lapra írtam ki. 

- Egy dolgot kihagytál. - mondta Sonja, mire én csak felsóhajtottam. 

- És kb. 9 hónapja se veled se nélküled kapcsolatot folytatok Markal, aki több mint két hónappal ezelőtt elhagyott, mert karriert épít magának. - mondtam összeszorult torokkal. 

- De mikor felhívtam, első dolga volt haza repülni. És Mia, minden nap bent volt nálad. Embert nem láttam még ennyire kikészülni mint őt, csak téged. Mikor Jenna meghalt. - simított egyet a kezemen David. 

- Semmire nem emlékszem... - mondtam elhaló hangon. 

- Majd fogysz. - bíztattak. Ekkor viszont kinyílt az ajtó, és Mark lépett be rajta. 

- Be jöhetek? - kérdezte, miközben rám nézett.